Bravúros sikkasztás Siójuton

2008.05.17. 18:20
Éveken keresztül lopta az önkormányzat pénzét a siójuti önkormányzat egyik alkalmazottja. Becslések szerint 43 millió forintot sikkasztott el a pénzügyi ügyintéző. Az eset akkor derült ki, amikor a falu nem tudott átutalni pénzt, mert egy fillér sem volt a kasszában, pedig a könyvelés szerint minden rendben volt. A hivatalnok beismerte, hogy sikkasztott. Szabadlábon védekezhet, de elköltözött a településről.

1996 óta dolgozott a siójuti önkormányzatnál a most 34 éves nő. Pénzügyi ügyintézőként ő utalt pénzt, számlákat írt, vezette a könyvelést. Papíron minden rendben volt az önkormányzatnál egészen addig, amíg a szomszédos településnek, a közös fenntartású óvoda és iskola működéséhez pénzt kellett volna átutalniuk. Kiderült: a kassza üres.

"Csodálkoztunk is, hogy megtörténhetett a sikkasztás, mert kétszer is megbíztunk egy külsős céget azzal, hogy vizsgálják át az önkormányzat könyvelését. Ők mindent rendben találtak, és ezt le is írták" - mondta a Független Hírügynökségnek Viszló Ferenc, önkormányzati képviselő, az előző ciklus alpolgármestere.

Az ügyintéző azonnal elismerte, hogy évek alatt ő sikkasztotta el a pénzt: becslések szerint 43 millió forintot úgy, hogy az önkormányzat éves költségvetése csaknem 50 millió forint. A hivatalnokot sikkasztás miatt feljelentették, de a nyomozás ideje alatt szabadlábon van. Az ügyintéző elköltözött már a településről, Budapesten él. A Független Hírügynökség értesülései szerint egy multinacionális cég pénzügyi osztályán dolgozik.