Sopronban befuthat Gyurcsány szocialista riválisa
További Belföld cikkek
- Magyar fiatalok ezrei dönthetnek a jövőjükről a héten
- Van egy váratlan jelentkező Lázár Jánosék nagy projektjére
- Késelésbe torkollott a szilveszteri buli, letartóztattak egy salgótarjáni férfit
- Kiderült, milyen teljesítményt produkált Magyarország egyik kulcságazata
- Újra a közmédia műsorában volt látható Bese Gergő
Fej-fej mellett
Nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni az Ikvában tapasztaltakból. Legalábbis Kránitz László, a szocialisták jelöltje szerint, aki az MSZP városi irodájában a pártja által megrendelt felmérésekből idézett: "Fej-fej mellett állok a Fidesz jelöltével, de az én szavazóim inkább elhiszik, hogy nyerhetek, mint az övéi az ő győzelmét".
Október közepén még úgy tűnt, hogy Kránitznak idén nem lesz esélye egyéni mandátumot szerezni, mert a helyi választási bizottság - az első forduló előtt huszonöt nappal - visszautasította a nyilvántartásba vételét. A Fidesz, a Jobbik és a MIÉP beadványban kifogásolta, hogy olyan jelölt is induljon, aki listáról már bent van a parlamentben. Az MSZP-s politikus a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság döntésének köszönheti indulását.
Az SZDSZ nem csatlakozott a három jobboldali párthoz, de jelöltjük, Kóczán Zoltán az Indexnek elmondta: nem törvénytelennek, hanem etikátlannak tartják a városszerte ismert MSZP-s jelölt indulását, aki egy "nevesincs valakit" juttatna mandátumhoz.
Maradjunk ennyiben
Az 55 éves Firtl esélyein az sem javít, hogy vetélytársai és több lap állítása szerint a soproni Fidesz nem támogatta jelölését. Ennek egyik oka lehet, hogy nem Sopronban, hanem a vele szinte összeépült Kópházán él. "Több jelölt volt, közülük lettem én az első, maradjunk ennyiben" - zárta rövidre a találgatásokat Firtl, akit különösen az háborít fel, ha riválisai megkérdőjelezik soproniságát. "Sopronban születtem, a Paprét volt a játszóterünk, a városban voltam elsőáldozó, és harminc évig dolgoztam a tévétoronyban az Antenna Hungáriánál és elődjénél" - mondta a kampányújságjában is visszaköszönő szöveget, és elhelyezett még egy oldalvágást az MSZP-nek: "Kránitz esetleges győzelmével Nagycenken élő képviselő kerülne a parlamentbe."
Csak megvalósítható célok
A 31 éves Kránitz László az MSZP-nek az iskolapadból rögtön a politika sűrűjébe került generációjába tartozik. Pécsi egyetemi tanulmányai végeztével a 2002-es országgyűlési választáson megmérette magát Szájer Józseffel, és tizenhárom százalékkal lemaradt mögötte. "Tizenhat-tizenhét hónap múlva újra oda kell állni a választópolgárok elé, ezért programomban csak megvalósítható célokat vázoltam fel" - tett tanúbizonyságot önmérsékletre való hajlamból. Ezek között tehermentesítő út, bérlakásépítés sportlétesítmények építése vagy a Deák tér felújítása szerepel. Ez utóbbival nem is vállal olyan nagy kockázatot, hiszen a város hatszázmilliós állami támogatást nyert és hatvanötmillió forint saját erőt adott hozzá.
A lista szerint a vidéki választások, különösen az időköziek, többnyire a településfejlesztésről szólnak. Kránitz az ígéreteit az önkormányzat terveivel gördülékenyen össze tudta hangolni, mivel a polgármester személyes tanácsadója.
"A tér rendbehozatalához a hatszázhatvanöt milliónak legalább a duplája kellene - tette a Deák teret a kampánycsata terepévé Firtl Mátyás. - Az utófinanszírozott beruházás megvalósításához előre kell hitelt felvenni, amihez egyes önkormányzati intézményekre jelzálogbejegyzés szükséges."
Blikkfangos Sopronért
A Firtl Mátyást népszerűsítő Fidesz kiadványnak Orbán Viktor interjút is adott. A jobboldali jelölt néhány hónapja dedikálásra hívta Orbánt, aki éjfélig állta az ostromot, így nem tudtak "kellő mélységben" politizálni. A volt miniszterelnök az újabb meghívásnak vasárnap tett eleget és az egy szakképző iskolában tartott nagygyűlésen az időközi választások témáját összekötötte a kórházprivatizációról és a kettős állampolgárságról tartandó népszavazással. A pártkiadvány címlapján Szájerrel ölelkezik, de az utóbbi időben olyan országos politikusok voltak a vendégei, mint Matolcsy György, Schmitt Pál, Áder János vagy Semjén Zsolt.
Az országos politika tendenciáit erősíti, hogy a 2002-ben még jelöltet állítani tudó Centrumpárt, Munkáspárt és Független Kisgazdapárt politikusait nem találjuk a listán. A MIÉP-et Sárdy Barbara énekes képviseli, akit a szimpatizánsok a párt rendezvényeiről ismerhetnek. Az önálló jelöltállítást Szécsényben és Sopronban is elvi kérdésként kezelő Jobbik Magyarországért Mozgalom a 22 éves Kirkovits Balázst indítja Szájer megüresedett helyéért. A képet a független Friedl László Mihály színesíti.
Legrosszabb esetben megtartják
Az MDF 1998-ben és 2002-ben még Szájer Józsefet támogatta, most - a demokrata fórum országos politikájának megfelelően - önálló jelöltet indít. Az általános iskolai tanár és sportmenedzser végzettségű Nagy Tamás 15 év után tér vissza a politikához: "A soproni ellenzékiek egységét nagy bánatomra megbontotta a fővárosból indult népies és urbánus vita, a szabad kezdeményesések hálózatából kialakult SZDSZ, és a párttá váló MDF helyi összetűzése - írja önéletrajzában. - Ekkor úgy döntöttem, hogy nem kívánok egyetlen pártnak sem a tagja lenni." A felmérések szerint az is szép eredmény lenne, ha a második fordulóba jutna.
Két évvel ezelőtt a harmadik helyre az SZDSZ jelöltje futott be. Az 1994-ben győztes Kertész Zoltán személyes okok miatt most nem vállalta a megmérettetést, így lett Kóczán Zoltán a liberálisok jelöltje, aki a második fordulóban sem kíván visszalépni a szocialista jelölt javára. "Ez a mandátum a Fideszé volt, legrosszabb esetben megtartják" - mondta az 1990 óta önkormányzati képviselő, helyi ismertséget a Szabad Kezdeményezések Hálózatában szerzett politikus. Egy tizenöt százalékos első fordulós eredmény szerinte "országra szóló" lenne, ez még egy "tyúkpert" is megér a szocialistákkal. "Szocialista soproni képviselő már van a parlamentben, megválasztásommal a szabad demokrata tárcák is tudnának segíteni a városnak" - hívta fel Kóczán egy gyakorlatias szempontra a figyelmet.
A Fidesz 1994-es várakozáson aluli országos szereplése Szájer Józsefnek is vereséget hozott Sopronban. A harmadik helyre befutó politikust a szocialista Boros László és az SZDSZ-es Kertész Zoltán előzte meg, végül a második fordulóban a liberális jelölt - Szájer "átszavazó" táborának köszönhetően - négyezer szavazattal megelőzte a szocialista politikust.
Szájer Józsefet 1998-ban már a Fidesz mellett az MDF is támogatta. A második fordulóba a szocialista Borossal és a tőlük jócskán lemaradó SZDSZ-es Kertésszel jutott. A liberális jelöltre a "hármas döntőben" kétezerrel kevesebben szavaztak, és visszalépése esetén sem tudta volna megakadályozni Szájer második győzelmét.
A 2002-es választáson 1,31 százalékon múlt, hogy Szájer József már az első fordulóban megszerezze a szavazatok több mint a felét és a képviselői mandátumot. A második körbe a Fidesz-MDF-es jelölt mellett a most is induló Kránitz László került és négyezer-ötszázzal kapott kevesebb szavazatot Szájernél, de listáról a parlamentbe jutott.