Der Spiegel: Fejcsóváló Európa

2002.06.23. 20:48
Az Európai Unión belül kedvezőtlenül fogadták, hogy Magyarország egy terhelt múltú miniszterelnökkel kívánja folytatni útját az uniós tagság felé - írja legfrissebb számában a Der Spiegel.
A német hírmagazin szerint a budapesti kormánypártok döntése, amellyel bizalmat szavaztak Medgyessy Péternek, "fejcsóválást váltott ki a jövendő EU-partnerek körében". A kormányfő beismerését, miszerint 1977-82 között a kommunista elhárítás tisztjeként tevékenykedett, ám ennek dacára tovább akar kormányozni, "a sevillai EU-csúcsértekezleten a demokratikus érettség hiányának bizonyítékaként értékelték" - írta a Der Spiegel.

Nem avatkoznak be

Az Európai Bizottságnak a hírmagazin által, név nélkül idézett szóvivője kijelentette: a múlt feldolgozása nem lehet téma a bizottság számára, annál inkább a demokratikus Magyarország számára. Ennek ellenére 18 hónappal az EU-belépés tervezett időpontja előtt nem fog sor kerülni "külső beavatkozásra".

"Ezt maguknak a magyaroknak kell megoldaniuk" - vélekedett a szóvivő. "Az európaiak" ennek dacára úgy vélik, hogy a magyar miniszterelnök aligha maradhat a helyén - írta a Der Spiegel, adós maradva annak konkretizálásával, hogy mely EU-államok helyezkednek erre az álláspontra. Az írás - berlini értesülés szerint - Walter Mayr bécsi Spiegel-tudósító tollából származik, aki Sevillában járt kollégákkal folytatott telefonbeszélgetésekből jutott a fenti következtetésre.

Vasárnap délután az MTI berlini tudósítója megpróbált pontosabb információkat szerezni a fenti sevillai értesülés hátteréről, ám többszöri kísérletezés ellenére sem tudta elérni sem a három kormányszóvivő valamelyikét, sem a kancellári hivatalt állásfoglalás, megerősítés vagy cáfolat céljából.

Medgyessy: fütyültek rá

Nem tudom, hogy milyen forrásból származik a Der Spiegel információja, ugyanis az Európai Unió sevillai csúcsértekezletén semmiféle fejcsóválást vagy fenntartást nem tapasztaltam Medgyessy Péter múltjával kapcsolatban - közölte Kovács László külügyminiszter a német hírmagazinban megjelentekre reagálva vasárnap az MTI-vel.

A miniszterelnök vasárnap este, a tv2 Napló című műsorában a korábbi kémelhárító múltját firtató interjúban, arra a felvetésre, hogy a sevillai EU-csúcson a nyugati politikusok "fütyültek-e erre az ügyre" Medgyessy Péter úgy reagált: így is lehet mondani.