Visszavonták a szentesi iskolaigazgató kinevezését

2008.07.10. 16:44
Visszavonta Magyar Lászlóné, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatójának kinevezését csütörtöki ülésén a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése.

Magyar Anna (Fidesz) közgyűlési elnök a zárt ülésen tárgyalt javaslat napirendre vételét azzal indokolta, hogy a június 19-én a gimnázium igazgatójává választott pedagógus közalkalmazotti jogviszonya nem jött lére.

A korábbi kinevezésről szóló közgyűlési döntés visszavonását ismertetve az elnök elmondta, az intézményt a közoktatási törvénynek megfelelően az átmeneti időszakra megbízott igazgató kinevezéséig, illetve az új pályázatig az igazgatóhelyettesek irányítják.

Kozma József, az MSZP-SZDSZ közgyűlési frakciójának vezetője a zárt ülést követő sajtótájékoztatóján közölte, a gimnázium igazgatói pályázata rosszul volt előkészítve és a közgyűlés nem mérlegelt megfelelően a vezető kiválasztásánál, így nem tehettek mást, mint hogy a hibás személyi döntést visszavonják.

A közgyűlés június 19-én döntött arról, hogy július 1-jei határidővel Magyar Lászlónét nevezi ki a középiskola igazgatójává. Két nappal később több száz jelenlegi és egykori diák, tanár és szülő tüntetett Szentes belvárosában azért, mert a fenntartó megyei önkormányzat közgyűlése nem a tantestületek és a diákönkormányzatok által támogatott jelölteket választotta meg a Horváth Mihály Gimnázium és a Zsoldos Ferenc Szakközépiskola élére.

Magyar Lászlóné július elején betegségre hivatkozva nem vette fel a munkát a középiskolában. Kovács Kálmán (KDNP), a megyei közgyűlés alelnöke ekkor az MTI-nek azt mondta, igaz, hogy egyelőre nem tudták elérni a megválasztott igazgatót, de tiszteletben tartják, amit az iskolán keresztül üzent, - hogy egészségi állapota nem engedi munkába állását - és néhány napot várnak arra, hogy meggyógyuljon. Ha azonban másról van szó, akkor döntenek arról, ki vezesse az iskolát ősztől.