További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Mintegy tízezren jelentek meg |
Politikamentes tiltakozás
,,Nem valami ellen, hanem valamiért gyűltünk ma itt össze, ezen a határozottan politikamentes rendezvényen. A jelenlegi kormányzat futball-nyelven szólva faultolta a demokráciát, amikor az érdekegyeztetés egyetlen lehetséges fórumát korlátozta, és megakadályozta, hogy az uniós normáknak megfelelő szociális párbeszéd alakuljon ki -tájékoztatta az Indexet a gyűlés összehívásának hátteréről Nagy Imre, a Munkástanácsok Szövetségének alelnök, utalva az utóbbi két évben sorozatosan elmaradt, kormány és munkavállalók közötti egyeztetésekre.
A szónokok beszédeiből kiderült, a szakszervezetek keményebb fellépésre készülnek, amennyiben a további tárgyalások sem vezetnek eredményre, és előre jelezték, hogy sok olyan törvényes eszközzel rendelkeznek, amit eddig nem, vagy csak részben használtak ki. A nagygyűlés zárszavában Sándor László, az MSZOSZ elnöke bírálta Matolcsy György gazdasági miniszter legutóbbi nyilatkozatát, amely szerint az Európai Unió elfogadhatónak tartja a magyarországi szociális párbeszéd helyzetét.
,,Negyvennyolc órás munkahét"?
AZ MK szabályozásában új elem lesz, hogy bár marad a negyven órás munkahét, a munkaidő a rendkívüli munkaidővel együtt nem lehet több átlagosan heti 48 óránál. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a heti rendes munkaidő beosztható 48 órára is úgy, hogy a plusz nyolc óra ne minősüljön túlmunkának, és azért ne kelljen rá túlmunkadíjat sem fizetni.
A tervek szerint a mostani egy hét helyett a munkáltatónak csupán három nappal a munkaidő-beosztás változása előtt kell értesítenie erről a dolgozóját.
Nagy felháborodást kelt az érdekképviseletek körében a telephely változtatással kapcsolatos módosító javaslat, mely szerint a jövőben, ha a munkáltató székhelye vagy telephelye módosul, a munkavállaló köteles lesz átmenni az új munkavégzési helyre. Kivételt képezhet az az eset, amikor a változás ,,aránytalan vagy jelentős,, sérelmet okoz számára, ám ezt, akár peres úton, a munkavállalónak kell bizonyítania. Ha ,,megtagadja" a munkavégzési-hely változtatást, akár rendkívüli felmondással is elküldhetik. Jelenleg a munkavállalót csak a beleegyezésével lehet másik munkahelyre áthelyezni.
Egyenlő munkáért egyenlő fizetés
A szakszervezetek keményebb fellépésre készülnek |
A szombati nagygyűlés résztvevõi állásfoglalást hagytak jóvá, amelyben javasolják, hogy a kormány a Munka törvénykönyvének módosítására kizárólag a szociális partnerekkel egyetértésben tegyen javaslatot az Országgyűlésnek.