Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Történt szabálytalanság az SZDSZ elnökválasztásán

2008.03.14. 19:08
Valamilyen szabálytalanság biztosan történt az SZDSZ tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén, de hogy pontosan mi, azt nem tudni. A csalást vizsgáló bizottság csak annyit állapított meg, hogy Fodor Gábornak és Kóka Jánosnak nem volt köze a szabálytalansághoz. Többet nem árultak el.

Sem Kóka Jánosra, sem Fodor Gáborra nincs terhelő tény, hogy ők vagy stábjuk szerveztek volna szabálytalanságokat az SZDSZ tavaly márciusi küldöttgyűlésén, állapította meg a Jüttner Csaba vezette háromtagú bizottság. A csaknem 5 órás, rendkívüli ügyvivői ülés azért tartott a tervezettnél 3 órával tovább, mert terjedelmes volt a vizsgálati anyag, és ennek az áttekintése elhúzódott, mondta Jüttner Csaba.

A bizottság megállapításai, hogy négy BAZ-megyei küldött nem jelent meg a kétnapos küldöttgyűlés egyik napján sem, ugyanakkor a fővárosi bíróságnál található jelenléti íven szerepelt az aláírásuk. A bizottság ez alapján állapította meg, hogy valóban történt szabálytalanság.

A bizottság nem talált tényeket arra, hogy a négy küldött helyett ott lévő emberek szavaztak-e, és ha igen, akkor kire, így a bizottság ebben a kérdésben nem foglalt állást. Az SZDSZ sajtófőnöke elmondta, hogy a vizsgálatról szóló jelentést megmutatják az érintetteknek, és ezután nyilvánosságra hozzák. Kérdezni nem lehetett, így a sajtótájékoztatón nem derült ki, lesz-e rendkívüli küldöttgyűlés, és hogy milyen lépéseket tesznek egy ilyen szabálytalanság után.

Az Index úgy tudja, hogy a pénteki ügyvivői testületi ülés azért nyúlt maratoni hosszúságúra, mert vita alakult ki a jegyzőkönyvben foglaltakról, amiből a történtekre vonatkozóan nem lehetett végső következtetést levonni. A vizsgálat szerint ugyanis a négy BAZ-megyei álküldöttet T. Asztalos Ildikó megyei elnök toborozhatta, mikor kiderült, hogy az eredetileg delegáltak közül négyen nem tudnak megjelenni a szavazáson. Úgy tudjuk, a sajtótájékoztatón elhangzott további egyeztetés valójában azt takarhatja, hogy magát a megyei elnököt akarják megkérdezni, hogy tisztázni tudja a személyét érintő vallomásokat.

Míg T. Asztalos Ildikót nem kérdezik meg, addig a vizsgálatot sem lehet lezártnak tekinteni, így egyelőre azt sem lehet tudni, tartanak-e rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést, bár erről is esett szó péntek délután. A kérdésben egyébként teljes a megosztottság a párt vezető politikusai körében, ajánlást erről várhatóan a keddi ügyvivői testületi ülésen tesznek. A küldöttgyűlés összehívásáról a párt országos tanácsa dönthet, ez legkorábban április elején esedékes, az országos tanács ekkor tartja következő ülését.

Az SZDSZ-ben azután indult vizsgálat, hogy egy miskolci vállalkozó február elején közölte, a párt tavaly tavasszal tartott tisztújító küldöttgyűlésén 4-5 borsodi küldött helyett mások szavaztak, szavazataikat az előzetes egyeztetéseknek megfelelően Kóka Jánosra adták. Köteles Péter először a Hír tévében beszélt eltorzított hangon a csalásról, néhány nap múlva azonban már névvel is vállalta állítását.

A vállalkozó szerint a szavazatok manipulálásának hátterében T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ Borsod megyei elnöke állhatott, Kóka János és Fodor Gábor elnökjelöltek azonban nem tudtak semmiről. T. Asztalos többször is cáfolta a vádat, egyben hangsúlyozta, hogy a kampányban nyíltan Fodor Gábor mellett állt ki, és a küldöttgyűlésen is őt támogatta. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter is többször megszólalt az ügyben, ő úgy vélekedett, hogy belső vizsgálatot kell folytatni, jogi lépéseket azonban nem tervez.

A Magyar Nemzet később bizonyítékokat is talált arra, hogy a delegált küldöttek helyett mások jelentek meg a szavazáson. A lapnak nyilatkozó férfi nevével is vállalta, nem vett részt a küldöttgyűlésen, a jelenléti íven mégis szerepel a neve, a két kézjegy pedig valóban nem hasonlít egymásra.

Az ügy azért különösen érzékeny, mert a két elnökjelölt közt csak néhány szavazat különbség volt, az is a szavazás második fordulójában, az első körben ugyanis szavazategyenlőség alakult ki. Az SZDSZ óvatosságát jelzi, hogy a vizsgálat eredményéről szóló beszámolót a népszavazás utánra időzítették, kerülni akarták, hogy a csalás gyanújáról szóló hírek tematizálják a nemekről szóló kampányt. Sajtóhírek szerint SZDSZ-es politikusok Kóka lemondását várnák el, névvel azonban senki nem vállalta ezt a véleményét.

Az ügyben ketten is feljelentést tettek közokirat-hamisítás gyanújával ismeretlen tettes vagy tettesek ellen: Szerdahelyi Szabolcs, a Deport '56 elnöke és Mali Zoltán, a baranyai Drávapiski SZDSZ-es polgármestere.

Kóka János pártelnök később közölte, az SZDSZ-ben erős a gyanú, hogy a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon szabálytalanságok történtek. Kóka február 12-én vizsgálatot kezdeményezett, ezt az ügyvivői testület jóváhagyta, a vizsgálat lefolytatásával a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét, Jüttner Csabát bízta meg, aki a pártelnök egyik vidéki bástyája.

Kóka János bejelentette azt is, hogy ha a vizsgálat alapján az SZDSZ vezetőiben bármilyen kétség merül fel, hogy jogszerűen lett-e a párt elnöke, akkor összehívhatnak egy új küldöttgyűlést, és ő készen áll rá, hogy újra megmérettesse magát, de lemondani nem mond le. A találgatások szerint elképzelhető, hogy Kóka egykori vetélytársa, Fodor Gábor újra elindulna, bár az erről szóló kérdéseket eddig következetesen hárította, és más sem jelezte, hogy megpályázná a pártelnöki posztot.

A vizsgálat határideje március 12-én járt le, így a téma szerepelt az SZDSZ ügyvivői testülete hétfői ülésének napirendjén. Mivel a vizsgálatról szóló beszámoló addigra nem készült el, pénteken rendkívüli ülést tartottak a liberális ügyvivők.