„Ausztriába járnak át a magyarok koldulni, ez szégyen”

Az idei évben nagyon kemény télre számítanak a meteorológusok, ami óriási nehézséget jelent az elszegényedő, gettósodó településeken élő szegények számára. Szeretnénk, ha nem feledkeznénk el róluk csak amiatt, mert nem a mi közelünkben és látóterünkben vannak, ezért Halász Levente geográfus segítségével cikksorozatot indítottunk, amiben bejárjuk Magyarország régióinak legszegényebb településeit, hogy megnézzük és bemutassuk, hogyan készülnek fel a télre és az ünnepekre legnehezebb helyzetben élő honfitársaink. Az első részben a Zalaszentgróti járást mutattuk be, most pedig a Devecseri járásba látogattunk el.

Sokak számára „aranyiszap” volt a vörösiszap-katasztrófa

Sokak számára a 2010-es vörösiszap-katasztrófa helyezte fel a térképre a Devecseri járást, ugyanis annak központját, Devecsert és a mellette lévő Kolontárt és Somlóvásárhelyt sújtotta leginkább a halálos áldozatokkal járó szerencsétlenség. Ráadásul a kisváros legszegényebb, főként romák által lakott részét, köztük a Dankó telepet árasztotta el a mérgező anyag. Ennek tudatában Közép-Dunántúli utunk első állomása Devecserbe vezetett.

Napjainkban a vörösiszap által elárasztott házak közül csak kettő áll, az egyik emlékhelyként szolgál, a másik fala nagyjából mellkas magasságik még most is vörös. Az egykori Dankó telep helyén pedig hulladéklerakó működik, igaz, valószínűleg nem hivatalos szemétlerakóhely, de ottjártunkkor egy furgonnyi sittet hoztak a telep területére, és láthatóan korábban már mások is használták erre a területet. Az egykor itt lakó romákat állami és önkormányzati segítséggel elhelyezték a város más részeire, így mi is továbbálltunk ,és felkerestük a rettegett Homok utcát, ahol 2012-ben lapátokkal, botokkal és baseballütőkkel felszerelt romák támadtak rá az edzésről hazafelé tartó Bognár Balázsra, majd a segítségére érkező szüleire is.

A súlyos incidens már 10 éve volt, és most nyomát sem láttuk agresszív helyieknek, sőt egy, az utcában lakó fiatal roma férfi, Dzsonni örömmel vezetett minket körbe, és mesélt az aktuális helyzetről.

Én ugyan nem a Dankó telepen laktam, de ismerek olyat, aki igen. Azok vesztettek sokat a katasztrófán, akiknek volt valamilyük, de a legszegényebbek közül sokan saját maguk által összetákolt házakban éltek. Túlzás, hogy házakban, inkább ólakban. Ők most mind kaptak olyan otthonokat, ahol van konyha, fürdőszoba és minden. Számukra aranyiszap volt az, nem vörösiszap

– fogalmazott Dzsonni.

Idegenvezetőnk elárulta, ő megváltozott munkaképességű, így csak négy órában dolgozik. Havi 90 ezer forintot keres, ezzel viszont már a tehetősebbek közé sorolja magát a Homok utcában, és bár ha szűkösen is, kijön a pénzéből.

Megtanultunk lebegni a szaron

– összegezte a helyzetüket Dzsonni.

Ausztriába járnak át koldulni

Ahogy a rögtönzött idegenvezetőnkkel sétáltunk a düledező házakkal szegélyezett utcában, összefutottunk a háza előtt fát pakoló idősebb magyar férfival, Takival.

„Honnan loptad ezt a fát, Taki?” – kérdezte köszönésképpen Dzsonni, mire az öreg először nem felelt, csak mosolygott, de miután bemutatkoztunk, elmondta, hogy elvállalt egy munkát, amiért cserébe kapta, fizetségként.

Takit leszázalékolták, azóta 23 ezer forintot kap havonta, de mivel ebből lehetetlen lenne megélni, ezért mindenféle munkát elvállal. Ezekért a napi munkákért nem meglepő módon feketén fizetnek neki, hol többet, hol kevesebbet, de néha nem is pénzt kap, hanem fát, mint legutóbbi munkájáért. Dzsonni már előre figyelmeztetett minket, hogy Taki jobban szerette a rendszerváltás előtti időket, de ez a figyelmeztetés nélkül is hamar feltűnt volna, ugyanis az öregúr rögtön elkezdte ecsetelni, hogy a szocializmus mennyivel jobb volt.

A Kádár alatt legalább lopni lehetett. Most már azt sem lehet, mert a burzsujok mindent bekameráznak

– magyarázta Taki.

Ezt követően hosszasan ecsetelte, hogy milyen munkái voltak még a szocializmusban, majd szidta a város vezetését, mert úgy érzi, nem adnak elég segítséget a rászorulóknak, de az ország vezetésével sem volt megelégedve, hiszen „most alig van munka, bezzeg a rendszerváltás előtt nem volt munkanélküliség”.

Ausztriába járnak át a magyarok koldulni, ez szégyen!

– tette hozzá Taki, ami megütötte a fülünket.

Kiderült, hogy a szegény helybéliek időnként összerakják a pénzüket, hogy buszt béreljenek, ami elviszi őket Ausztriába, ott pedig kéregetéssel és lomizással próbálnak valami pénzt keresni. Ilyenkor mindent hazahoznak, amit kapnak, a székektől kezdve a síléceken át a ruhákig. Az így összegyűjtött dolgokat pedig Magyarországon próbálják meg eladni. Taki körbe is vezetett minket kertjében, ahol minden tele volt különböző lomokkal.

Van, hogy egy ilyen úttal 50 ezer forintot is keresünk, de van, hogy mínuszos az egész

– részletezte Taki.

Akinek földje van, annak könnyebb, aki „boltból él”, annak nehezebb

Két vendéglátónkat és Devecsert magunk mögött hagyva elindultunk, hogy megnézzük a kisfalvakban milyen az élet. Első utunk Kispiritre vezetett, azonban útközben megálltunk beszélgetni Iszkázon egy férfival, aki éppen fát vágott a telkén, amelyen egy tető nélküli ház állt. Elmondta, neki nincs miért aggódnia, hiszen több hektárnyi erdeje és termőföldje van, az összedőlt ház pedig nem az övé. A telken ugyanis két épület áll, és ezek közül csak a hátsó, az utcáról nem látható épület az ő tulajdona, de még csak nem is abban él, örökölte a falu szélén található épületet. A földjeiből ugyan nem tud megélni, de azok gondozása mellett van ideje dolgozni egy elsősorban csirkék tartásával foglalkozó telephelyen, ahol nettó 300 ezer forintot visz haza.

„Aki nem röstell dolgozni, az meg tud élni” – mondta, és hozzátette, van elég munkalehetőség a térségben, csak sokan nem akarnak elmenni dolgozni.

Nem ő az egyetlen, aki saját erdővel és termőfölddel rendelkezik, ugyanis a térségben sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, ahogyan Kispirit polgármestere, Németh Ferenc Jenő is. Vele telke végében találkoztunk, miközben éppen egyik mezőgazdasági gépét szerelte. A polgármesternek nagy szívfájdalma, hogy már csak nagyjából ötvenen laknak a településen, nekik viszont segít az önkormányzat faosztással, sőt amennyiben futja rá a költségvetésből, az önkormányzat vesz még egyszer annyi fát, mint amennyit az államtól kapnak, és azt is szétosztják. És mivel sokaknak a pénztelenség miatt a karácsony ünneplése is lehetetlen lenne, decemberben kiosztanak egy kis pénzt a helybélieknek.

Akik akarnak dolgozni, azok találnak munkát, de az elmúlt egy-két évben érezhető, hogy egyre nehezebben jönnek ki az emberek a pénzükből, különösen azoknak nehéz, akik boltból élnek, nem pedig a saját földjükből

– részletezte Németh Ferenc Jenő.

A polgármester azt is elmondta, sajnos náluk is sok az üresen álló telek és ingatlan, amelyek közül többet ő maga vásárolt meg, csak azért, hogy ne olyanok vegyék meg, akik „nem tudnak vagy nem akarnak beilleszkedni a közösségbe”, ha pedig már megvette őket, akkor arra használja, hogy ott tárolja gépeit és állatait. Úgy látja, sokan vannak a térségben olyanok, akik nem akarnak dolgozni, elég, ha kapnak annyi segélyt, amennyivel elmehetnek a kocsmába.

Nem a polgármester az egyetlen, aki így gondolja, egy nagypiriti nyugdíjas férfi pontosan ugyanígy vélekedett, és kifejtette, ha ő be tudott járni negyven éven keresztül 15 kilométerrel arrébb dolgozni, akkor bárki más is ugyanúgy megtehetné.

Három munkahely kell ahhoz, hogy egy egyedülálló anya eltartsa gyermekeit

Nagypiriten egy kisboltban találkoztunk egy hölggyel, aki elmondta, egyedül neveli beteg gyermekét, mivel a férje néhány éve meghalt. Jelenleg három munkahelyen dolgozik egyszerre részmunkaidőben, hogy tudjon figyelni fiára, de egyre nehezebb tudja magát fenntartani, és másokon is azt látja, hogy egyre rosszabb a helyzet. Ráadásul a fiatalok a kevés lehetőség miatt elhagyják a térséget.

„Én már ötven felett vagyok, de így is a legfiatalabb korosztályba tartozom a faluban” – jegyezte meg, majd elmondta, sokak életét nehezítette meg az, hogy a közelben található Celldömölkön leépítések zajlottak az egyik legnagyobb gyárban, ami miatt 300 ember küldtek el. Akik maradtak, azok pedig már csak négynapos munkarendben dolgoznak, ami nyilván kevesebb fizetést is jelent.

Nem is kellett sokáig keresgélnünk, hogy találjunk egy hölgyet, aki az említett gyárban dolgozik. Erika Csögle szélén lakik egyedül, így nagy érvágást jelentett számára, hogy kevesebbet dolgozhat, így kevesebbet is kereshet.

Nagyon át kell gondolni, hogy az ember mit vehet le a bolt polcáról

– fogalmazott.

De nem csak Erikának kell átgondolnia, hogy mit vásárol a boltban. Adorjánházán egy roma származású hölgy éppen a karácsonyi díszeket rakta fel házára, amikor odaléptünk hozzá. A kétgyermekes családanya egyedül neveli gyermekeit, és csak miattuk díszíti fel az otthonukat, ugyanis ő nagyon nem kedveli a karácsonyt.

Szerintem a karácsony csak a pénzköltésről szól, és bár nincs sok pénzem, nekem is nagy ajándékot kell vennem a gyerekeknek, mert különben az iskolában kiközösítik őket

– mondta el a hölgy, aki még fát sem kap az önkormányzattól télre, ugyanis a segélytó csak azoknak jár, akiknek 80 ezer forintnál kevesebb a fizetésük. Ő pár ezer forinttal többek kap ennél. Szerencsére karácsonyra azért kap valamennyit, hogy tudjanak ünnepelni fiaival.

„Amikor nincs pénz a karácsony megünneplésére, az a szegénység szimbolikus eleme”

„Amikor nincs pénz a karácsony megünneplésére, az a társadalmi kapcsolatok hiányának, valamint a szegénység egyértelmű és szimbolikus eleme” – jelentette ki Halász Levente. A geográfus hozzátette, mivel sokan szégyellik, hogy hátrányaik halmozódása miatt nem tudnak ajándékot vásárolni, ezért inkább hitelt vesznek fel, vagy eladják, elcserélik néhány használati cikküket, csakhogy valamit adhassanak gyerekeiknek, máskülönben kiközösítik őket az iskolában.

Érdekességképpen a szegénység életkeretei itt (is) látványosan gazdagodnak, egyre erősebben jelennek meg a fogyasztói társadalom általános mintái. A jövedelmi és egzisztenciális alapok teljes vagy részleges hiánya miatt azonban a társadalmi depriváció inkonzisztens jellegűvé válik. A gyerekeknek például van okostelefonjuk, de kinti vécét használnak, vagy márkás cipőben mennek iskolába, ám otthon nincs lehetőségük kétnaponta húst enni, sőt dohos lakásban kénytelenek élni.

Halász Levente hangsúlyozta, társadalmi, gazdasági és kulturális értelemben a Devecseri járás kifejezetten látványos egyenlőtlenségekkel jellemezhető térség. Ennek egyik oka, hogy a szocializmusban stratégiai fontosságú ipari és bányászati tevékenység folyt a környéken, azonban a gyárak és bányák bezárásával rengetegen maradtak munka nélkül, ez pedig egzisztenciális süllyedéshez vezetett.

Sokak az esélytelen élethelyzetük elviselése érdekében függőségek (dizájnerdrogok, alkohol, szerencsejáték) rabjaivá váltak, és hosszú távon káros életformájuk miatt súlyos, akár életveszélyes az egészségi állapotuk, ám a szegénység miatt még gyógyszeres ellátásra sem futja. Mindezek generációról generációra örökített súlyos és hosszú távú megélhetési zavarokhoz vezetnek. Mindeközben létezik egy nagyon tehetős réteg, amelyik – elsősorban a téeszek felszámolása után – kiterjedt földterületekre tett szert, és viszonylagos jómódban él, valamint a vármegye fontos foglalkoztatási központjaiban rendelkezik jól fizető állással.

Virágzik a feketegazdaság

A beszűkült munkaerőpiac és a mobilitási csatornák bedugulása, valamint a szűkre szabott szociális juttatások hozzájárulnak a feketegazdaság virágzásához, vagy olyan pénzszerzési lehetőségek térnyeréséhez, mint a (bér)koldulás, ami az idei év „slágere”, a betétdíjas műanyag, fém- és üvegdobozok visszaváltása, vagy a Devecseri térségben országos szinten is kiemelkedő jelentőségű lomizás.

Magyarország egyik legnagyobb, használt cikkeket árusító piaca itt működik. Kétszáz devecseri és környékbeli család (800-1000 ember, tehát a járás lakosságának csaknem 10 százaléka!) megélhetésének gazdasági alapját jelenti a lomizás. Az 1980-as évek végétől, 1990-es évek elejétől kezdve döntően Németországból és Ausztriából hoztak be használt árucikkeket, amelyeket két évtizeden keresztül saját kertjükben árusítottak. Az áldatlan állapotok mérséklése miatt az önkormányzat 2008 óta egy külterületi volt szovjet laktanya helyén működteti a piacot, amelyet a helyiek „kalányos plázának” vagy „nyitott égbolt piacnak” neveznek. A sokáig köztisztasági problémákkal is járó kerti árusítás mértéke csökkent ugyan, de nem sikerült teljes mértékben megszüntetni, ez pedig folyamatos konfliktusforrás.

A Devecseri járás Veszprém vármegye legkevésbé fejlett és legtöbb komplex problémával küzdő térsége, olyan központtal, amelynek térségszervező ereje gyenge. Emellett végletesen elaprózott településszerkezete és a gyors ütemben (a vármegyében a leggyorsabb) kiüresedő és elöregedő aprófalvak is súlyos hátrányokkal küzdenek. Több törpefalu a teljes elnéptelenedés veszélyének van kitéve. A vármegyében itt a legmagasabb az alacsony komfortfokozatú, valamint az egy- és kétszobás lakások aránya, és több település, településrész a szegregáció veszélyének van kitett. Ezek a szociodemográfiai problémák hozzájárulnak az intézmények kapacitás- és számbeli csökkenéséhez, továbbá az ellátottságbeli gondok halmozódásához.

Devecser és térségének halmozottan hátrányos helyzetét tovább súlyosbítja, hogy egyrészt belső periféria, másrészt a vármegye nagy részére (Balaton-part, Balaton-felvidék, Bakony, középkori várak, Veszprém Európa kulturális fővárosa volt 2023-ban) jellemző erős turisztikai potenciál itt szinte teljes mértékben hiányzik. (Üdítő kivételt Nagy-Somló képvisel.)

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)