Szili indulhat Pécsett

2009.01.28. 13:51
Semmiképpen sem szeretnének megyei jogú várost bukni az EP-választások előtt a szocialisták, így több balos politikus szerint az lenne a célszerű, ha Szili Katalin indulna a Tasnádi Péter pécsi polgármester halála miatt kiírandó időközi választáson. A házelnöknek az MSZP-sek szerint meglenne az az előnye is, hogy kampányában egyenlő távolságot tarthatna a helyi szocialistáktól és ellenzéktől.

Nem volt téma a szocialisták tegnapi elnökségi ülésen, hogy ki is léphetne a rákbetegségével küzdő, majd tragikus hirtelenséggel elhunyt Tasnádi Péter helyére. Igaz, az ülés alatt még nem szembesült a testület a pécsi polgármester elvesztésével, a hírek akkor arról szóltak, hogy Tasnádi állapota kritikus. Így ha hivatalos álláspont nincs is, de gondolkodás azért már van, hogy kit kellene Pécs megtartásáért ringbe küldeni.

Azt a legtöbb szoci evidenciaként kezeli, különösen a ferencvárosi fiaskó után, hogy az EP-választások előtt a párt nem bukhat el egy megyei jogú várost, különben menthetetlenül beleég a baloldalba a vesztes billog. A pártlogika alapján Pécs városáért a két Baranya megyei nagy egyikének, Puch Lászlónak vagy Szili Katalinnak kellene szorítóba állni. Előbbi, aki egyben az infrastrukturális tárca államtitkára is, inkább a megye elnöki posztot akarná, ráadásul kevésbé eladható a népnek.

A házelnök beágyazottságával szintén nincs baj, igaz, pártnépszerűsége egy kicsit megkopott, amikor Toller László balesete után egy rövid ideig kézivezérelte Pécset, és sokat hezitált, hogy elinduljon-e a polgármesternek vagy sem. (Emlékeztetőül: először ambicionálta a dolgot, majd visszahúzódott Tasnádi javára, majd újból polgármester akart lenni, ám a megyei szervezetek akkor már kitartottak Tasnádi mellett.)

Mindenestre forrásaink szerint még így is ő a legesélyesebb, hogy a szocialista akolban tartsa a várost, hiszen az Országgyűlés elnöke az ország egyik legnépszerűbb politikusa, többek között azért, mert sokszor úgy tűnik fel, mint aki felette áll a pártpolitikának. Ezt pedig, vélekedett egy szocialista vezető, egy kampányban előnyére fordíthatja, hiszen majdnem egyenlő távolságot tarthat a szocialistáktól és az ellenzékiektől, mondván: többé-kevésbé független közjogi méltóságát nem pártpozícióért, hanem a pécsi emberekért hagyja oda.

Persze egy elnyert polgármesteri széknek egyéb haszna is lenne: a Gyurcsány-féle vezetéssel korábban rendre összeugró Szili direkt területi bázist tudhatna háta mögött, ami pártpolitikai befolyását is növelhetné. Persze ha harcba száll Pécsért, kockáztatni is sokat kockáztat, ugyanis, magyarázza egyik forrásunk, ha a nép fel akarja törölni a szocialistákkal a padlót, akkor azt Szilivel is megteheti.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Leállás jön az OTP-nél, több szolgáltatás is szünetelni fog

Leállás jön az OTP-nél, több szolgáltatás is szünetelni fog

Fejlesztési okok állnak a háttérben.

2 perce

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

3 órája

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

2 órája

  • Címlapon
Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával

Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával

Fokozódik a Főpolgármesteri Hivatal és a Podmaniczky Mozgalom háborúja.

30 perce