További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Szilvásy György a GYISM egykori közigazgatási államtitkára az Indexnek nyilatkozva visszautasította Topolánszky Ákos korábbi helyettes államtitkár, a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát, amelyben az egykori drogügyi államtitkár azt állította: Szilvásy bevezette a közigazgatási dubble checking, a kettős ellenőrzés rendszerét. Szerinte ekkor jött létre a GYISM-ben a pályázati pénzek elosztásának "előzsűrije". A volt államtitkár azt állította, hogy Szilvásy közvetlen munkatársai, vagyis Rákosi Ferenc és Alács Tibor képezték az előzsűrit, ők döntöttek arról, hogy egy pályázat egyáltalán átmehet-e a rendszeren vagy sem.
Szilvásy György az Indexnek Topolánszky nyilatkozatára úgy reagált: amikor a 2002-es kormányváltáskor elfoglalta a közigazgatási államtitkári posztot értelemszerűen Topolánszkynak is a főnöke lett. Mint mondta, érkezésekor üres kasszát talált, a helyettes államtitkárságok már júliusban éves keretüknek a 99 százalékát elköltötték.
Topolánszky államtitkárságának esetében 2002-ben összesen 820 millió forint értékben vállaltak kötelezettséget, ebből a kormányváltás idejére már kifizettek 818 millió forintot. Ismert, hogy 2002 májusában az új vezetés üres kasszát vett át (ezt az ÁSZ részletes vizsgálata állapította meg), nem lehetett elkerülni a költségvetési támogatásról szóló döntéshozatal további centralizációját.
Szilvásy állítása szerint ekkor a rendszer szigorítása mellett döntött, és a hellyettes államtitkárok esetében az önálló döntési jogosítványt 10 millióról 5 millió forintra csökkentette, így az 5 millió feletti kifizetések csak az ő ellenjegyzésével történhettek meg. Tagadta, hogy politikai alapon előzsűrizték volna a pályázatokat, állítása alátámasztására közreadta azoknak a támogatásoknak a listáját, amelyek azokat a döntéseket tartalmazzák, amiket a kormányváltás után Topolánszky államtitkárságán születtek.
A támogatott programok között van a dokumentum tanúsága szerint a Duna TV, a Sziget Kulturális Kft. progrmja, a Szenvedélyek napja, de kaptak támogatást a tűcsere programra, és a Baptista Szeretetszolgálat mobiltűcsere programját is finanszírozták egy autó beszerzésének árával. A legnagyobb tétel (20 millió Ft) a Vándorok a viharban Alapítvány támogatása volt (terápiás otthon kivitelezési munnkáira és működésére)
Nem volt más lehetősége
A mostani titokminiszter hozzátette, az ötmillió feletti döntések magához vonását lehet a szakmai munka csorbításaként értékelni, de nem volt más lehetősége, mivel volt olyan terület, ahol már a következő évi büdzsé terhére is kötelezettséget vállaltak a kormányváltás előtti pillanatokban. Példaként említette a focipályákra beszerzett beléptetőrendszereket, illetve a felsőmocsoládi sportcsarnok ügyét.
Hangsúlyozta, hogy ő közigazgatási szakemberként, nem pedig politikusként érkezett a sporttárcához, éppen ezért közvetlen munkatársai sem lehettek politikai tanácsadók. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Rákosi Ferenc és Alács Tibor közül csak Alács volt az úttörőszövetség munkatársa, Rákosi nem, ráadásul az sem igaz, hogy mindkettőjüknek köze volna a kormányzati negyed építéséhez.
"Mélységesen sajnálom, hogy az egyébként kiváló szakember hírében álló Topolánszky Ákos beszállt ebbe a rágalomhadjáratba" - fogalmazott Szilvásy György.
Súlyos állítások
A HVG-nek adott interjúban Topolánszky arról is beszélt, hogy annak idején többen politikai érdekeket szolgáló döntéseket követeltek rajta, és a minisztérium többi alkalmazottján. A tárcába bejáró Ujhelyi István, Arató Gergely és Rácz Péter (az Úttörőszövetség volt, bíróság által is elítélt vezetője) állandóan a szemére vetették, hogy a párthoz közel álló politikusok által képviselt városok és régiók nem kapnak pénzt erre a célra. A „meglehetősen agresszíven” vezénylő Mesterházy Attila akkori politikai államtitkár „ezen a területen túllépte az ésszerű és jogos mértéket, és ezt nagyon rossz stílusban tette.”
Topolánszky felidézte, hogy egyszer a sok minisztériumnál pályázó Gyárfás Tamásnak kellett volna négymillió forintot juttatnia, de az illetékes bizottság úgy értékelte, hogy a Gyárfás-féle anyag szakmailag nem megfelelő. „Amikor a döntés nyilvánosságra került, Gyurcsány felhívott telefonon, és elmondta, mennyire kellemetlen neki, mert Gyárfás engem nála feljelentett többoldalas, kézzel írott levélben, reklamálva, hogy nem kapta meg azt az összeget, ami neki jár. Végül ismereteim szerint Gyárfás – a felmentésemet követően – megkapta a pénzt.”
A kirúgott helyettes államtitkár szerint Gyurcsány Ferenc új idők új dalaival érkezett, a tárcához, igyekezett hatékonnyá tenni az GYISM működését. „De a helyzet gyorsan megváltozott, Gyurcsány átpozicionálta magát, s már sokkal kevésbé gördített akadályt a politikai igények kielégítése elé a minisztériumban. 2003 végétől már a kormányfői szerepre készült, hosszabb időre elvonult a minisztériumi munkából, hogy Medgyessy utódjaként térhessen vissza.”
Gyárfás, Gyurcsány
Gyárfás Tamás a HVG-nek küldött közleményében azt írta: "Tény, hogy a vezetésem alatt álló St.Plusz Kft. gyakran pályázik, és erre - mint bárki másnak - joga van. Az adott ügyben tett állítással szemben senkitől sem kértem elvtelen támogatást, nevetséges, hogy kézzel irt levélben fordultam volna az akkori sportminiszterhez. Csak a teljesség kedvéért közlöm, hogy az interjúban leirt össszeg sem igaz. Kevesebb."
Gyurcsány Ferenc pedig - Daróczi Dávid kormányszóvivőn keresztül - azt üzente, hazugság, amit az interjú sugall. Soha senkit nem utasított arra, hogy megsértse köztisztviselői esküjét; soha nem kívánta meg nem engedett eszközökkel befolyásolni a döntéseket.