Szonda: tovább nőtt a Fidesz előnye

2004.01.30. 07:24
A Fidesz vezeti a pártok népszerűségi listáját, a választókorú népességen belül nyolc, a biztos pártválasztók körében kilenc százalékpont előnye van az MSZP-vel szemben. A többi pártnak az elmúlt évben megszokott átlagot hozta a január, kissé - mint az SZDSZ - vagy nagyon - mint az MDF és a MIÉP - lemaradva az ötszázalékos küszöbértéktől - derült ki a Szonda Ipsos legfrissebb kutatásából. A Medián szerint még nagyobb a Fidesz előnye: a biztos pártválasztók között öt százalékpontról tizennégyre nőtt.
A pártpreferenciákban 2003 szeptemberében fordulat történt, ekkor vette át a vezetést az MSZP-től a Fidesz. Azóta a szocialisták és a fiatal demokraták támogatottsága is viszonylag szűk sávban mozog. Az összes választókorú esetében az MSZP-re vonatkozóan 24, illetve 26 százalék, míg a Fidesznél 29 és 34 százalék között alakult a támogatók aránya. Az aktív szavazók körében tavaly szeptembertől mostanáig 39 és 44 százalék között változott a szocialisták, 47 és 50 százalék között a fiatal demokraták aránya - ismerteti pénteki számában a Népszabadság a Szonda Iposos jelentését.

Medián: még nagyobb

A Medián közvélemény-kutató a HVG legfrissebb számában közzétett listáján ugyanakkor a biztos pártválasztók között öt százalékpontról tizennégyre nőtt a Fidesz előnye.

Hónapok óta megfigyelhető az a jellegzetesség, hogy a választásra jogosultak körében a Fidesz százalékpontokban kifejezhető előnye majdnem azonos az aktív választók körében regisztrált eltéréssel. Ez úgy lehetséges, hogy a szocialisták részvételi hajlandósága a választásokon szinte mindig magasabb, mint a fiatal demokratáké. Így van ez ebben a hónapban is: az MSZP-sek 77, a fideszesek 71 százaléka mondja magát egy mostani választás biztos résztvevőjének.

Sok a bizonytalan

Az európai parlamenti választások időszakában nemcsak az egyes pártokhoz kötődő szavazók értékelődnek fel, hanem a politikától távolabb lévők is. Ez, a választópolgárok csaknem négytizedére kiterjedő réteg három különböző csoportra osztható fel. A pártok között keresgélők, a választásukban bizonytalanok adják a legnagyobb hányadot: 18 százaléknyian vannak. Alig mutatható ki társadalmi karakterük, arányuk minden rétegben eléri a 15 százalékot, de sehol nem több 21 százaléknál.

A bizonytalanok nagyjából fele biztosra ígéri részvételét, azaz egy kilencszázalékos, 700 ezres tömeg adhatja a választáson induló politikai erők tényleges tartalékát. Nem könnyíti meg a pártok dolgát, hogy ők is heterogén csoportot alkotnak, de valamivel nagyobb eséllyel találnak ilyen választókat, aktív bizonytalanokat kis településeken, mint Budapesten, illetve alacsonyabb képzettségűek között, mint más rétegekben.

Rejtőzködők

A titkolózók hétszázaléknyi csoportja is sokféle választót magában foglal, de a pártszimpátia elrejtése az átlagosnál gyakrabban fordul elő Budapesten és az értelmiségiek körében.

A politikailag passzívak jelenleg 11 százalékot tesznek ki, s jól megrajzolható az ilyen választók karaktere. Többnyire idősek, szakképzetlenek és falvakban élnek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Sorra érkeznek az Európai Unió tagállamainak katonai járművei Pápára

Sorra érkeznek az Európai Unió tagállamainak katonai járművei Pápára

Április 10-től indul a gyakorlat.

április 7., 13:56

  • Belföld
Sötét folyadék jön a talajból az elföldelt marhák után, de van rá magyarázat

Sötét folyadék jön a talajból az elföldelt marhák után, de van rá magyarázat

Nagy István kéréssel fordult a lakossághoz.

április 7., 12:38

  • Belföld
Jó hírt kaptak a kis- és középvállalkozások: jöhet a törvény, amely megvédené őket

Jó hírt kaptak a kis- és középvállalkozások: jöhet a törvény, amely megvédené őket

Új törvényjavaslatot nyújt be Lázár János az Országgyűlésnek.

április 7., 13:04

  • Belföld
Tavaszi ítéletidő: az egész országban fagy volt hajnalban

Tavaszi ítéletidő: az egész országban fagy volt hajnalban

Volt, ahol mínusz 8,3 fokot mértek.

április 7., 12:20

  • Belföld
Miskolcon is utcára vonulnak, miközben Hadházy Ákos Budapestre hirdetett demonstrációt

Miskolcon is utcára vonulnak, miközben Hadházy Ákos Budapestre hirdetett demonstrációt

Vidéken is folytatódik a tiltakozás.

április 7., 13:10

  • Belföld
Egy üzlet kamerája buktatta le a pécsi férfit, aki ablakból kamerázta a mosdót használó kolléganőit

Egy üzlet kamerája buktatta le a pécsi férfit, aki ablakból kamerázta a mosdót használó kolléganőit

A nyomozás során több sértett személyét nem sikerült megállapítani.

április 7., 13:47

  • Belföld
Lázár János: Vállaltam, megcsináltuk

Lázár János: Vállaltam, megcsináltuk

Működik az utazó takarítószolgálat.

tegnap, 21:27

  • Belföld
Új trolibuszjáratot indít a BKK Zuglóban

Új trolibuszjáratot indít a BKK Zuglóban

A 81-es járat a Mexikói út és az Örs vezér tere között közlekedik majd.

április 7., 13:40

  • Címlapon
Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát

Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát

Így hódítanak honfitársaink a világ túloldalán.

tegnap, 19:00

  • Címlapon
Itt az orvosi jelentés, kiderült, milyen egészségi állapotban van Donald Trump

Itt az orvosi jelentés, kiderült, milyen egészségi állapotban van Donald Trump

Elárulták, alkalmas-e az elnöki tisztség betöltésére.

tegnap, 17:07

  • Belföld
Visszatért a kőkemény fagy Magyarországra, és ez még csak a kezdet

Visszatért a kőkemény fagy Magyarországra, és ez még csak a kezdet

Még havazás is várható.

április 7., 06:12

  • Címlapon
Kővé vált szovjet katonák – titkosított CIA-dokumentum került elő egy állítólagos földön kívüli támadásról

Kővé vált szovjet katonák – titkosított CIA-dokumentum került elő egy állítólagos földön kívüli támadásról

Lelőtt légi jármű és halálos villanás, egy hidegháborús ufómítosz.

tegnap, 20:53

  • Belföld
Újabb kutatások láttak napvilágot, hatalmas az ellentét Magyarországon az ukrán EU-tagságról

Újabb kutatások láttak napvilágot, hatalmas az ellentét Magyarországon az ukrán EU-tagságról

A különböző pártok szavazóinak véleményét is kikérték.

április 7., 11:32

  • Belföld
Ha még messze is a söralátét, szép csendben héttel csökkent az adónemek száma Magyarországon

Ha még messze is a söralátét, szép csendben héttel csökkent az adónemek száma Magyarországon

A megszüntetett adók egytől egyig ágazati különadók, mutatjuk, mennyi maradt összesen.

április 7., 11:57

  • Címlapon
A Mészáros Csoport kemény választ adott Hadházy Ákos vádjaira

A Mészáros Csoport kemény választ adott Hadházy Ákos vádjaira

A független képviselő Várkonyi Andrea ruhájának az értékéről írt bejegyzést.

tegnap, 12:26

  • Belföld
Életfogytiglanra ítélték Curtis testvérét és társait

Életfogytiglanra ítélték Curtis testvérét és társait

A Katzenbach-gyilkosság mindhárom fővádlottját bűnösnek találták.

április 7., 09:18

  • Címlapon
Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét

Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét

Magyar Péterék állításuk szerint az ország összes, 3155 településén jártak.

tegnap, 17:55

  • Címlapon
Rejtélyes, háromszög alakú torony tűnt fel az 51-es körzetben

Rejtélyes, háromszög alakú torony tűnt fel az 51-es körzetben

Vannak, akik azt állítják, képes lehet embereket szállítani tér és idő között.

tegnap, 15:07

  • Címlapon
Hajós András olyat látott, hogy inkább megette a papírjait

Hajós András olyat látott, hogy inkább megette a papírjait

A nógrádi Barbie és a csárdásozó Aurelio is nagyot ütött.

tegnap, 23:06

  • Címlapon
Kocsis Máté: A guruló eurókért bármire képes a Tisza Párt, petíciót indítunk

Kocsis Máté: A guruló eurókért bármire képes a Tisza Párt, petíciót indítunk

A Fidesz frakcióvezetője szerint mindenáron hatalomra akarnak kerülni.

tegnap, 18:13

  • Belföld
Két településen is nagyot mentek a Fidesz jelöltjei, esélyük sem volt az ellenfeleknek

Két településen is nagyot mentek a Fidesz jelöltjei, esélyük sem volt az ellenfeleknek

A kormánypárt tarolt a Tisza partján.

április 7., 07:12

  • Belföld
Orbán Viktor döntött, már nem Hende Csaba a Fidesz Vas vármegyei választókerületi elnöke

Orbán Viktor döntött, már nem Hende Csaba a Fidesz Vas vármegyei választókerületi elnöke

Ellenzéki oldalról várhatóan Czeglédy Csaba lesz az egyik ellenfele az új vezetőnek.

április 7., 08:28

  • Belföld
Itt a járvány hatása, szinte már át se lehet jutni a határon Ausztriába

Itt a járvány hatása, szinte már át se lehet jutni a határon Ausztriába

Több kilométeres torlódások vannak.

április 7., 09:36

  • Belföld
Összeégett holttestet találtak Kiskunmajsán

Összeégett holttestet találtak Kiskunmajsán

A hatóságok teljes körű nyomozást indítottak az ügyben.

április 7., 13:44

  • Címlapon
Nincs tér a további albérletdrágulás előtt, ám aki telket venne, kösse fel a nadrágot

Nincs tér a további albérletdrágulás előtt, ám aki telket venne, kösse fel a nadrágot

Az Index összefoglalója a legfrissebb ingatlanpiaci mozgásokról.

tegnap, 17:00