Szonda: 2 százalék különbség az MSZP és a Fidesz között

2003.06.23. 07:40
A korábbiaknál szorosabbá vált az MSZP és a Fidesz versenye. Az összes választókorú körében a vezető kormánypártnak 32 százaléknyi támogatója van, a legnagyobb ellenzéki pártnak 30 százalékos a tábora. A biztos pártválasztók körében a szocialisták jelenleg 49 százalékon állnak, míg a Fidesz 42 százalékot ért el.
Idén egészen mostanáig az MSZP szavazótábora a választókorú népesség egészén belül 35-37 százalék között mozgott. Ugyanez a stabilitás jellemezte a szocialisták adatsorát a biztos pártválasztói körben is, ahol folyamatosan 51-53 százalékot mért a Szonda Ipsos.

Pártot váltottak

Amint a közvélemény-kutató cég eredményeiből látszik, a júniusi adatfelvétel ezeknél valamivel kisebb értékeket jelez, az összes kérdezett körében 32 százalékot, az aktív szavazói csoportban pedig 49 százalékot. Láthatóan távoztak szavazók, akik viszont maradtak, továbbra is elszántak: részvételi hajlandóságuk rendkívül magas: 80 százalék - idézi a Szonda eredményeit a Népszabadság.

A Fidesz 2003-as adatai a felnőtt népességen belül 27-29 százalék közöttiek, az e havi támogatottság sem sokkal nagyobb, 30 százalékos. A biztos szavazói táborban korábban 38 és 40 százalék közötti támogatottság volt látható, jelenleg 42 százalékos. A Fidesz tábora kevésbé eltökélt, az új szavazók szimpátiája egyelőre kevéssé párosul határozott részvételi szándékkal.

Módszer
Az adatfelvétel ideje: június 5-15. A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1500 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 2,5 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztek volna az országban. Minden hónapban más-más személyeket keresnek meg személyesen. Kiválasztásuk az ún. kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt állampolgárnak azonos esélyer van a mintába kerülésre.

Csalódott fővárosiak

A korábbi és a jelenlegi felmérések adatainak összevetése elég jól kirajzolja a változó politikai erőviszonyokat a társadalom különböző szegmenseiben - írja a napilap. Az MSZP szavazatveszteségei, a Fidesz voksnyereségei nem egyenletesen oszlanak el. A legjelentősebb változások a diplomások és a fővárosiak körében észlelhetők. A Budapesten élők körében 41 százalékról 30 százalékra csökkent a szocialisták tábora, míg a Fideszé 21 százalékról 29 százalékra bővült.

A diplomások körében is karakteres a változás: az MSZP tábora korábban 36 százalékos volt, jelenleg 28 százalékot ér el, míg a Fideszé éppen fordított arányban és mértékben módosult. Ha nem is ekkora léptékű, de érzékelhető ugyanez a változási irány a nyugdíj előtt állók, korai nyugdíjasok, valamint a szakmunkás végzettségűek csoportjaiban. Korábban a nyugdíjazás környékén lévők csaknem 20 százalékpontos előnye 12 százalékpontra mérséklődött, a szakmunkásoknál a korábbi 5-6 százalékpontos szocialista vezetés döntetlenre módosult - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény kutatásából.

A kis pártok nem profitáltak

Ugyanakkor bizonyos társadalmi csoportokban nem történt elmozdulás. Stabilnak mutatkoznak a korábbi arányok a középkorosztályban, az érettségizettek, a beosztott szellemi tevékenységet végzők körében: az MSZP hónapok óta és most is 5-7 százalékpont előnyt tart a Fidesszel szemben. A falvakban sem látható változást, maradt az előbbi hónapok kiegyensúlyozott erőviszonya, a két párt nagyjából azonos méretű szavazótábora.

A kisebb pártok nem profitáltak az MSZP és a Fidesz körüli szavazatarány-változásokból. Az SZDSZ 4 százalékon, míg az MDF 1 százalékon áll, így ha most lennének a választások, egyikük sem jutna be a parlamentbe.