További Belföld cikkek
- Injekciókat adott be, és a műtőkbe is belépett egy álorvos, több magyar kórházba is bejutott
- Elgázolt egy embert a tram-train Szegeden
- Vitézy Dávid: Ez tényleg nem más, mint ingatlanpanama, rablóprivatizáció
- Megérkezett a „felszállok” gomb a BKK BudapestGO alkalmazásába
- Helikoptereket gyakorlatoztat Somogyban és Zalában a honvédség
A miniszter az általa szokatlannak nevezett eljárással kapcsolatban Grespik Lászlótól, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjétől, valamint a tárca illetékes főosztályvezetőjétől kért tájékoztatást. Harrach Péter hangsúlyozta: a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezménnyel összhangban a magyar gyermekvédelmi és családjogi törvény is utal a gyermekek mindenekfelett való érdekére. Ennek alapján a gyermekek számára az a leginkább egészséges, ha vannak szülei, és családban nevelkedik.
A Fővárosi Főügyészség óvást nyújtott be
A miniszter szerint nem biztos, hogy erre egy "nemi identitászavarral küszködő" ember a legalkalmasabb. A XVI. kerületi gyámhivatal az örökbefogadási eljárást felfüggesztette, mert a Fővárosi Főügyészség óvást nyújtott be a transzvesztita művész örökbefogadásra való alkalmasságáról hozott gyámhivatali határozat ellen. A hivatal vezetője kifejtette: az örökbefogadási eljárást meg kell előznie az örökbe fogadni szándékozó alkalmasságának megállapítását célzó gyámhivatali eljárásnak, s pozitív döntés után következhet az örökbefogadási eljárás.
Tájékoztatása szerint a transzvesztita művész ügyében az alkalmasságról a XIV. kerületi gyámhivatal döntött, az örökbefogadási eljárás pedig a XVI. kerületi gyámhivatal előtt folyik. A szakember hozzátette: az alkalmassági határozat birtokában indulhat meg az örökbefogadási eljárás, melynek során a gyermek gyámhivatali határozattal legalább egy hónap időtartamra gondozásra kerül az örökbe fogadni szándékozóhoz.
A gyámhivatal nem döntött a gondozásról
A Fővárosi Gyámhivatal közlése szerint Terry Black úgynevezett nyílt örökbefogadási eljárás keretében kívánja a gyermeket örökbe fogadni. Ez azt jelenti, hogy a vér szerinti szülő és az örökbe fogadni szándékozó ismerik egymást. Az eljárást a két fél együttes nyilatkozatával megindították, azonban a XVI. kerületi gyámhivatal még sem a gondozásra történő kihelyezésről, sem az örökbefogadás engedélyezéséről nem döntött.
A hivatalvezető közlése szerint e döntésre még várni kell, hiszen az ügyészi óvás következtében indult új eljárás keretében a XVI. kerületi gyámhivatalnak ismét döntenie kell az örökbefogadásra való alkalmasságáról. Addig az örökbefogadási eljárást a XVI. kerületi gyámhivatalnak fel kellett függesztenie.
Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: az óvást azért nyújtották be, mert a személyi és vagyoni körülmények további tisztázásra szorulnak. Hozzátette: ha a gyámhivatal az óvást alaposnak tartja, akkor a törvénysértő határozatot nyolc napon belül köteles hatályon kívül helyezni. Amennyiben a gyámhivatal az óvással nem ért egyet, a kifogásolt iratokat az óvással és észrevételekkel együtt nyolc napon belül kell felettes szervéhez továbbítania.
Az előadóművész lemondatná a minisztert
Terry Black az ügy kapcsán lemondásra szólítja fel Harrach Péter szociális és családügyi minisztert, mert alkalmatlannak tartja feladata ellátására. Szerinte a miniszternek azzal kellene foglalkoznia, hogy éhező gyerekek esnek ki az iskolapadból. A transzvesztita művész hozzátette: a gyermekvédelmet nem tőle kellene megvédeni, mert szeretetet és biztonságot nyújt a gyermeknek. Kijelentette: nem tud olyan határozatról, amely szerint nem nevelheti a gyermeket. Közölte, hogy pszichológiai tesztek alapján minden szempontból alkalmasnak találták, erről határozatot is kapott.