Tények és hazugságok a kórházprivatizációról

Nem igaz. A kórházak és a szolgáltatások privatizációja nem függ közvetlenül össze. Ideális esetben a betegnek a társadalombiztosítás fizeti az ellátásokat, illetve - a szabályozások megváltozása esetén - a betegnek bizonyos szolgáltatásokért az állami kórházakban is fizetnie kell. (Ma is vannak olyan állami kórházak, ahol bizonyos kezelésekért vagy szolgáltatásért a kórházak pénzt kérhetnek.) Ma sem a patika tulajdonformájától függ, hogy mennyit kell fizetnünk a receptre felírt gyógyszerért. A szolgáltatás ingyenessége tehát a társadalombiztosítás rendszerétől, nem az egészségügyi intézmény tulajdoni formájától függ.

Egy piacgazdaságban nem lehet kimondani az állami tulajdon elsőbbségét.

Az egészségügyben nem igaz. Az Európai Unió régi tagállamaiban a köz- vagy non profit tulajdonban lévő egészségügyi intézmények vannak döntő többségben, bár vannak magánkórházak is. Az egészségügyben azért nem lehet teljes privatizáció (erről nincs is szó), mert a szolgáltatási struktúrát a szolgáltatók érdeke átalakítaná, eltorzítaná.
Az Egészségügyi Törvény szerint az egészségügyi szolgáltatás bármilyen szervezeti és tulajdoni formában működhet, de a vállalkozás szabadságának elvéből nem következik, hogy a közpénzből finanszírozott közszolgáltatások korlát nélkül magánkézbe adhatók lennének.

Gyurcsány Ferenc (háttal)
sportminiszterként Puskás Ferenc
betegágyánál

A privatizáció után a szegényeknek a minimális szolgáltatást nyújtó szegénykórházak, a gazdagoknak luxusintézmények jutnak.

A privatizált kórházak mozgásterét szűkíti a kötelező egészségbiztosításra vonatkozó törvény. A privatizált kórházak érdeke azonban a profit növelése és az eddigi teljes körű ellátás rovására nyilván törekednének is erre. Emelt szintű részlegeket alakíthatnak ki, ahol térítési díjat kérhetnek a pluszszolgáltatásokért. (Ez önmagában nem baj, a bevételek növelésére az önkormányzati és más állami kórházakban már nyújtanak extra szolgáltatást, például a szülészeteken.) Ebben az esetben viszont az alapszolgáltatást igénylő betegek akár a jelenleginél is többet várhatnak egy műtétre vagy kezelésre, mivel a privatizált kórház a többet fizető beteg gyorsabb ellátásában érdekelt. A magánkórház az alapszolgáltatást igénylő betegeket az állami tulajdonban maradt kórházakba is irányíthatja, ezzel, viszont például az egyetemi klinikák kerülnek nehéz helyzetbe, mivel a súlyosabb és kevésbé jövedelmező orvosi beavatkozásokat nekik kellene végezniük.

A privatizáció miatt sok orvos és ápolónő elveszti állását, a többiek közalkalmazottból bérmunkások vagy kényszervállalkozók lesznek.

Nem valószínű a tömeges állásvesztés, mivel nővér- és - egyes szakterületeken, egyre növekvő mértékben - orvoshiány van. Az orvosok ugyanakkor többször kerülhetnek szakmai és morális szempontból nehéz helyzetbe. Különbözhet az orvos szakmai véleménye és a tulajdonos profitérdekeltsége. (Szükségtelen vizsgálatok elvégzése, a betegek idő előtti hazaküldése a kórházakból.) Egyébként pénzhiány miatt az önkormányzati tulajdonú kórházakban is vannak hasonló feszültségek.
A privatizált kórházakban az orvosok valóban vállalkozókká válhatnak. Hollandiában például egy kardiológus-vállalkozó nagyon jól megél abból, hogy napi kétszer két órát dolgozik két kórházban, és nem szeretne közalkalmazott lenni. A vállalkozói szerződésében kikötötték, hogyha munkájában hibázik, akkor neki kell kártérítést fizetnie, vagyis ő viseli a felelősséget. Az más kérdés, hogy Magyarországon a privatizált kórházak sem fizetnek holland bért a dolgozóiknak.
Szakértők szerint az önkormányzati tulajdonban lévő kórházaknál is jobban kellene gazdálkodni a munkaerővel. Gyakran előfordul, hogy egy kórház a kelleténél több orvost foglalkoztat, ezzel a béremeléstől vagy az ellátás színvonalának javításától vonják el a pénzt.

Katasztrofális helyzetet eredményezne a magántőke kórházakba vonásának tilalma.

Nem igaz. A privatizáció teljes kizárása vagy csodaszernek tekintése is demagógia. A gazdaságosan nem működtethető és a közelben található nagy, korszerű intézmények miatt feleslegessé váló kisebb kórházak rehabilitációs intézménnyé vagy ápolási otthonná alakításában a magánbefektetők játszhatnak szerepet.
Az egészségügyet nemcsak költségvetési forrásokból vagy/és magánbefektetésekkel lehet finanszírozni. Járható út lehet a hitelfelvétel és a kötvénykibocsátás. Az állami garanciával való hitelfelvétellel átalakítható lenne az egészségügyi struktúra egy része. A kötvénykibocsátás ennél olcsóbb megoldás, ha például a lakossági betéti kamatnál valamivel magasabb, a hitelkamatnál alacsonyabb kamatot fizet a kötvénytulajdonosnak. Egy kisebb város lakói - civilkezdeményezés után - kötvényvásárlással járulhatnának hozzá kórházuk rendbetételéhez.

A privatizáció maga után vonja a magánbiztosítási rendszer bevezetését.

Nem feltétlenül igaz. Magánbiztosítási rendszer ott is lehet, ahol a kórházak állami tulajdonban vannak. Európa több országában vegyes tulajdonban - állami és magán - vannak a kórházak, de társadalmi-politikai egyetértés van abban, hogy az egészségügyi ellátásokhoz - jövedelmi helyzettől függetlenül - mindenkinek hozzá kell jutnia. Ettől még létezik a magánbiztosítás.
A magánbiztosítási rendszerben magasabb lenne a szolgáltatások ára, vagyis több lenne a kórház haszna, ezért létrejöhet olyan lobbicsoport, ami a társadalombiztosítást kötelező magánbiztosítássá alakítaná.

Az MSZP utánfutós kampánya

Az egészségügyet nem lehet üzleti vállalkozásként felfogni.

Igaz. Európában az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás az egyéni vagyoni és jövedelmi helyzetétől független állampolgári jog. Az Egyesült Államokban az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést a piaci elvekre alapozzák. A valós kép azonban ennél színesebb. A kórházak egy része az USA-ban is non-profit intézmény és az EU országaiban (például Németországban vagy Franciaországban) is vannak a társadalombiztosítással szerződött magánkórházak.

Az igen szavazatok győzelmével az eddig magánkézbe került egészségügyi intézményeket is államosítják.

Nem igaz. A kérdés a jelenleg köztulajdonban lévő intézményekre vonatkozik. A kormány statisztikái szerint a háziorvosok nyolcvanhárom, a fogászatok hatvankilenc, a művese kezelések kilencven, az otthoni szakápolás nyolcvanhárom százaléka működik vállalkozásként. Az igen szavazatok győzelmével a magánkézbe került szolgáltatásokat nem államosítják vissza, az egészségügyi miniszter egy alkotmánybírói különvélemény után jutott erre az álláspontra.

A kórházprivatizáció arról szól, hogy a befektetők értékes ingatlanokat bagóért szerezzenek meg.

Ez így nem igaz. A befektetőknek alapvetően három céljuk lehet: 1. Az ellátás fenntartásával megfelelő profithoz jutni. 2. Piacszerzés termékeknek. (Például orvosi műszereket gyártó cégek.) 3. Ingatlanspekuláció. Ez utóbbi veszély, törvényi szabályozással, minimalizálható. Az önkormányzatok felelősek a kórházaik privatizációjáért. A kormányzatnak biztosítania kell, hogy a helyi közösségeknek a magántőke bevonásának kérdésében megfelelő választási lehetőségük legyen. Egyes egészségügyi szakértők szerint a privatizációról szóló népszavazás nem segíti a tisztánlátást, mások szerint az egészségügy jövője nem a privatizáción, hanem a még mindig késő egészségügyi reformon múlik.

A magáncégek csak a biztosan nyereséges ágazatokat privatizálják.

Ez nem igaz. A magáncégek kórházakat magánosítanak veszteséges és nyereséges osztályokkal együtt. (Az más kérdés, hogy melyik részlegbe fektetnek be.) A privatizációnak nem ez a legnagyobb veszélye; az elmúlt tíz-tizenöt évben a nagy hasznot hozó művese- és CT-állomások privatizációja után ezeken a területeken jelentős minőségi javulás történt. Az állam ezt valószínűleg képtelen lett volna végrehajtani, mert a bevételekből nem fejlesztett volna ilyen arányban, hanem más, veszteséges egészségügyi ágazatokat finanszírozott volna.

A privatizáció után megszűnik a hálapénz.

Nem szűnik meg. Ha a beteg egy privatizált kórház extra részlegén fizet a szolgáltatásért, akkor valószínűleg nem ad hálapénzt. De ha ugyanennek a kórháznak a kötelező biztosítás által finanszírozott részlege a hálapénzzel együtt még mindig olcsóbb az extránál, akkor a beteg az utóbbit választja. A hálapénz megszűnéséhez többszázezer forinttal kellene többet keresniük az orvosoknak, mert a hálapénzt a piac termelte ki, vagyis tudásukhoz képest az orvosok keveset keresnek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!