Toller helyett felesége írta alá a vagyonnyilatkozatát
Toller László pécsi expolgármester és parlamenti képviselő tavalyi balesete óta kómában van, és jóllehet parlamenti képviselőnek megválasztották, parlamenti széke üresen maradt. Tollert előbb Pécsen, majd Budapesten ápolták, ma otthon, családja körében kap ellátást. A képviselő éber kómában van, senki tudja, mikor épülhet fel.
Nemrég ugyan felmerült, hogy mandátumát más tölse be, de sem a családja, sem a parlament elnöke, sem a szocialista frakció nem kezdeményezte a bíróságnál Toller cselekvékésptelenségének megállapítását, ami az eljárást megalapozhatná.
Január 31-ig minden képviselőnek nyilatkoznia kellett vagyonáról. Ez - többek között - a feltétele a képviselői jogok további gyakorlásához, de nyilvánvaló, hogy Toller ennek nem tudott eleget tenni.
A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy a Színes Bulvár Lap sugallta, mert Toller László helyett felesége, Toller Tünde aláírásával a pécsi politikus vagyonnyilatkozata (pdf-ben) is időben megérkezett a parlament mandátumvizsgáló bizottságához.
Ennek ellenére szocialista politikusok bizonyosak benne, hogy a kétes státuszú képviselő állapota miatt, esetleges utódlására tavasszal - az MSZP tisztújító kongresszusa után - visszatérnek.