új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Steiner Pál, Belváros-Lipótváros MSZP-s polgármestere nyílt levélben válaszolt Rogán Antalnak, aki korábban az Indexnek nyilatkozott a belvárosiak nyugalma érdekében felszólalva. Steiner szerint viszont a belvárosiak között rettegést kiváltó MTV-ostrom annak is köszönhető, hogy „a Fidesz Ön által irányított V. kerületi elnökségének tagja, a Belvárosi Polgári Szalon vezetője tudatosan hergelte a feldühödött tüntetőket a televízió székháza előtt, a híradások szerint éljenezte a szolid forradalmat”.

    Steiner azt is Rogán fejére olvassa, hogy „az Önt hivatalosan is támogató Jobbik élére állt a zavargásoknak, tagjai és szimpatizánsai tömegesen vesznek részt a kormány lemondását követelő, spontán demonstrációkon". A szocialista polgármester levelében felszólítja fideszes riválisát, hogy nyilvánosan határolódjon el a belvárosi emberek békéjét feldúló erőszakot gerjesztő vezetőtársától és a Jobbiktól.

  • Nagy-Britanniában élő magyarok tüntetnek holnap Londonban a Magyar Köztársaság Nagykövetsége előtt a magyar belpolitikai események ellen és Gyurcsány Ferenc kormányfő néhány nappal ezelőtt napvilágot látott szavai ellen tiltakozva. A külföldi magyarok a Gyurcsány kormány leváltása mellett tartanak szolidaritási tüntetést.

    Az interneten is szerveződő londoni tüntetésre várhatóan több százan érkeznek majd. A „szervezők” traszparanseket, szórólapokat visznek majd a békés demonstrációra. A brit rendőrség azonban nem engedélyezte a táskák és a hátizsákok bevitelét a helyszínre.

  • A HírTV ZRt. a leghatározottabban visszautasítja az SZDSZ provokatív vádjait. Nem a HírTV-nek, hanem az SZDSZ-nek kellene sürgősen bocsánatot kérnie a magyar társadalomtól. Nem először fordul elő, hogy a HírTV az egyetlen televízió Magyarországon, amelynek segítségével a magyar társadalom tudomást szerezhet arról, hogy mi is történik hazánkban - áll a tévé közleményében. Ha az SZDSZ-nek nem tetszett a közvetítés, azt sajnáljuk, egyben javasoljuk, hogy nézzenek más, ízlésüknek és elvárásaiknak jobban megfelelő csatornát - zárul a közlemény.
    Az SZDSZ nyiltakozatát a Hír Tv-ről 14:46-os bejegyzésünkben olvashatja.

  • A Hallgatói Hálózat miatt zárt be az ELTE bölcsészkara

    A magát önszerveződésen alapuló, hierarchiamentes hálózatnak nevező szervezet a tandíjról és a felsőoktatás átalakításáról tart vitafórumot - a bezárt bölcsészkar helyett a IX. kerületi Tűzraktárban.

  • Gyurcsány szégyelli magát a rendbontók helyett

    Magyarországon nincs forradalom, a mostani zavargás "nagyszerű nemzeti történelmünk" megcsúfolása, jelentette ki nemzetközi sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A kormányfő nem érti, hogy "mélymagyar, népnemzeti emberek hogyan tudnak fiatal magyar rendőröket verni". "Lesznek felelősök, lesz vizsgálat" - válaszolta az Index kérdésére a kormányfő.

  • A Fidesz képviselőcsoportja mielőbbi gyógyulást kíván a Szabadság téren tegnap este történt erőszakos cselekmények sérültjeinek. "A Fidesz-frakció köszönetét fejezi ki a mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek megfontolt, mértéktartó és odaadó munkájukért, áldozatvállalásukért. Helytállásuk ellensúlyozta a politikai vezetők alkalmatlansága és a kormányzat megszorító intézkedései miatt előállt, életüket és testi épségüket egyaránt veszélyeztető hiányosságokat, nehézségeket" - áll Navracsics Tibor frakcióvezető közleményében

  • Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására, vélte kedden Brüsszelben kiadott közleményében Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke, arra sürgetve a magyar miniszterelnököt, hogy "ne vegyen tudomást" a lemondását követelő jobboldali felszólításokról.


    Poul Nyrup Rasmussen

    Az európai szociáldemokrata pártokat tömörítő politikai erő vezetőjének nyilatkozata szerint "az utolsó dolog, amire Magyarországnak most szüksége van, egy jobboldali kormány".

  • A rendőrség engedélyével kedden délután megkezdték a Szabadság térről az autóroncsok elszállítását és a terület takarítását, nyilatkozta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője az MTI-nek.

    Szegedi Péter elmondta, a közterület-fenntartók 90 utcaseprővel, valamint takarító és szállító célgépekkel végzik a tér megtisztítását. Először a játszóteret és a zöldterületet, majd a járdákat, az úttestet és a parkolókat takarítják.

  • Boross Péter (MDF) szerint a miniszterelnöknek bocsánatot kellene kérnie a hangneme miatt. Erről egy keddi szekszárdi sajtóbeszélgetésen nyilvánított véleményt a volt kormányfő. "A miniszterelnöknek legalább bocsánatot kellene kérnie azért a hangvételért, ami az ország közvéleménye elé került, hogy hogy beszél egy magyar miniszterelnök a híveinek" - mondta Boross Péter.

    A tüntetők követeléseivel kapcsolatban leszögezte, lehet miniszterelnököt váltani, de akkor azt fél nap alatt kell. Ha a nemzetközi pénzügyi világban elterjedne, hogy a csomag is megy a miniszterelnökkel együtt, akkor ennek a következményei pillanatnyilag beláthatatlanok lennének, mert "kardélen táncolunk, nincs időnk" - mondta.

    Kijelentette, egyetért a köztársasági elnökkel, s elítéli, hogy a tüntetők között bűnözők kaptak szerepet, ez tovább erodálja nemzetközi hírünket. Mint fogalmazott, ez árt a jobboldalnak, leginkább a Fidesznek, "mert a Gyurcsány elleni tüntetések összekapcsolódnak a Fidesz nevével".

  • Ezren lehetnek körülbelül a Kossuth téren, ahol Ekrem Kemál György buzdítja az embereket: közel a győzelem, nem állunk meg félúton! A téren álldogáló emberek tervezgetik, hova mennek majd este. Külföldi tévétársaságok várják készenlétben a téren a balhét.


  • A Szabadság tér le van zárva rendőrségi plasztik szalaggal, tízes- húszas csoportokban állnak az emberek a téren a rohamrendőrökkel szemben. Néhányan próbálják provokálni a most már gázálarccal felszerelt rendőröket.

    A lezárt Szabadság tér
    A lezárt Szabadság tér
  • Akinek nincs konkrét dolga, azt hazaküldik a Magyar Rádióból, jelentette egyik tudósítónk, aki szerint a rendőrség a Bródy Sándor utcai épületet is kordonokkal veszi körbe.

  • A Ferencváros Szurkolók Szövetsége felháborítónak tartja és visszautasítja "valamennyi közszereplő és a média azon próbálkozását, hogy a jelenleg regnáló magyarországi kormány legitimációs válságára adott társadalmi választ úgy tüntessék fel, mint bármely hazai egyesület szurkolóinak cselekményeit.

    "Hazánk ma a rendszerváltoztatás utáni időszak legsúlyosabb politikai, morális és gazdasági válságát éli, ahol a hatalmon lévő politikai erők azzal próbálják meg elvenni az egyre szélesedő társadalmi felháborodás és tiltakozás élét, hogy - immár sokadszor - egy szűk társadalmi csoportot kiáltanak ki bűnbaknak" - olvasható a szervezet közleményében.

    Felhívjuk a kormányzatot, hogy ne hárítsa másra saját felelősségét!

  • Harminc évre titkosították az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes zárt ülése anyagát, közölte a rendészeti bizottság fideszes elnöke az MTI-vel kedden. Lázár János elmondta, a testület meghallgatta Petrétei József igazságügyi és rendészeti, valamint Szilvásy György kancelláriaminiszter tájékoztatását a szeptember 18-án és 19-én, a Magyar Televíziónál történt eseményekkel kapcsolatban.

    A titkosításra azért volt szükség, mert a tájékoztatás tartalmazott minősített adatnak minősülő információkat - közölte."Számomra a bizottsági ülésen annyi egyértelművé és világossá vált a kapott tájékoztatások alapján, hogy azok, akik megtámadták a Magyar Televíziót, azok nem politikai céllal tették, amit tettek" - jelentette ki. Szavai szerint egy agresszív provokátor csoport rátelepült arra a békés tiltakozásra, amely zajlott a Kossuth téren.

  • Megtartja a Fidesz a szombati nagygyűlést

    Október elsején nem csak önkormányzati választás, hanem népszavazás is lesz. Ha a választók elutasítják a kormány politikáját, az MSZP-nek nincs más választása, mint meneszteni miniszterelnökét, akinek pedig magával kell vinnie a csomagját, jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz elnöke.

    Orbán szerint ha ez bekövetkezik, nem pártkormányra lesz szükség, hanem egy korlátozott hatáskörű szakértői kormányra, amely továbbviszi az ország ügyeit.


    A Fidesz támogatja a békés tüntetőket és mindazokat, akiknek egzisztenciáját a megszorító csomag veszélyezteti, de az erőszakot elítéli, hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

    A Fidesz megtartja szombati nagygyűlését, jelentette be Szíjjártó Péter szóvivő.

  • Gallup: a többség szerint a kormányfőnek le kellene mondania

    A Magyar Gallup Intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania, "mert bevallotta, hogy hazudott". Ezzel ellentétes állásponton van a lakosság harmada (34 százalék). A hétfői telefonos közvélemény-kutatást 584 felnőtt magyar állampolgár körében végezték. Mint írták, hétfő estig már a magyar felnőtt lakosság 91 százaléka értesült arról, hogy a miniszterelnök a választások után, zárt körben azt mondta: "végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet".

    Ekrem Kemál buzdít
    Ekrem Kemál szólít kitartásra kedd délután a Kossuth téren
  • Egy fiatal lány kedden kora délután a Mexikói útnál felszállt a 3-as villamosra, épp egy Népszavát olvasott, amit ráadásul azért vett meg, mert minden más napilap elfogyott, mire az újságoshoz ért. Körül se nézett, hova ül, eszébe se jutott, hogy számít bármit is.

    Egyszer csak egy férfi, aki addig szemben ült vele a még végállomáson veszteglő villamoson, fölé állt, és artikulátlanul üvöltözni kezdett vele: „Te büdös k*va, te is közéjük tartozol!” Ennyivel nem érte be az amúgy normális külsejű 40-es 50-es férfi, bátran orrba vágta a fiatal lányt, aki menekülni kezdett, így a rúgás már nem érte el.

  • Az SZDSZ Új Generáció arra kéri a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), tartsa szem előtt, hogy a hétfő éjszaka történt bűncselekmények miatt az általuk utcára hívott fiatalok biztonsága veszélybe kerülhet. "Ezért azt kérjük, halasszák el tervezett tüntetésüket egy békésebb, az önkormányzati kampányt követő időszakra. Lesz arra mód, hogy elmondják a kormánynak békésen, mit gondol a szervezetük a reformokról – de ma a HÖOK nem tudja garantálni a meghívott fiatalok életének és testi épségének védelmét, áll az Új Generáció közleményében.

    A (HÖOK) megtartja csütörtöki tandíjellenes demonstrációját - a szervezet választmányi ülésének döntéséről Schöberl Márton elnökségi tag tájékoztatta kedden délután az MTI-t. A tüntetést ugyanakkor nem a Kossuth téren, hanem a térből nyíló Alkotmány utcában rendezik.

  • A magyar kormány hivatalosan kifejezte sajnálatát a budapesti szovjet hősi emlékmű megrongálása miatt, közölte kedden a moszkvai külügyminisztérium, ahol fogadták a magyar nagykövetet. Székely Árpád biztosította az orosz külügyi vezetőket, hogy a magyar kormány határozottan elítéli a vandál cselekményt, és haladéktalan intézkedéseket tesz az emlékmű helyreállítására. Orosz részről rámutattak az emlékmű őrzésének szükségességére, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló incidensek.


  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelték a tüntetők kedden Győrben. A megyeház előtti téren hozzávetőleg százan gyűltek össze, kevesebben, mint egy nappal korábban, amikor a szervezők becslése szerint háromszázan voltak. A szónokok a hallgatóság nagy tetszésnyilvánításától kísérve hangoztatták: Gyurcsány Ferenc "állítólagos miniszterelnök" hiteltelen, hazug ember, márpedig hazug ember nem vezetheti az országot.

    Nagy Csaba, a Magyar Vidék és Polgári Párt Győr megyei elnöke kijelentette, követelésüket addig ismétlik, amíg az nem teljesül. Addig az utcán maradnak, mert az utcán van a megoldás, tette hozzá Feledi István , a Pajzs Szövetség képviseletében.

  • Orbán Viktor ma délután élete egyik legfelelőtlenebb nyilatkozatát tette. Minden demokratikus érzelmű, az alkotmányt, a rendet tisztelő állampolgár azt várta a Fidesz elnökétől, hogy elítéli a tegnap éjszakai, köztörvényes bűncselekményeket, vandalizmust, és felelős politikusként visszahívja a Fidesz híveit az utcákról, és lemondja a szombatra meghirdetett nagygyűlést, olvasható Dávid Ibolya közleményében.

    "Orbán Viktor erről hallgatott, márpedig vétkesek között cinkos, aki néma. Ezzel a nyilatkozatával Orbán Viktor és a Fidesz nemhogy nem járult hozzá ahhoz, hogy a mostani politikai válságot békésen, parlamentáris keretek között oldjuk meg, hanem ellenkezőleg: további feszültséget szít" - véli az MDF elnöke.


    A Magyar Demokrata Fórum elutasít minden erőszakos cselekményt, törvénytelen demonstrációt. Magyarországnak békére és nyugalomra van szüksége, nem pedig hazugságokra, felkelésre, vagy radikalizmusra.

  • Második napja nem közölt új bejegyzést blogján Gyurcsány Ferenc. A kormányfő általában minden fontos politikai eseményről beszámol webnaplójában. Itt közölte teljes formában elsőként balatonőszödi beszéde átiratát. Azóta viszont nem jelent meg újabb bejegyzés.

  • Vizsgálják a CD és az ostrom közti összefüggést

    Az Nemzeti Nyomozóiroda megvizsgálja, van-e összefüggés az egyik kereskedelmi rádióhoz múlt csütörtökön megküldött fenyegető tartalmú cédé és a kedd hajnali, az MTV székháza ellen indított ostrom között - mondta el az MTI kérdésére az NNI szóvivője kedden.

  • Önök kérték helyett Gyurcsány az MTV-ben

    Műsorváltozás a Magyar Televízóban: kívánságműsor helyett Baló György beszélget majd a miniszterelnökkel.

  • Egy-két tucatnyi rendőrségi eszköz - pajzs, gumibot és könnygázspray - tűnt el hétfő éjjel, illetve kedd hajnalban a tüntetésekben, mondta el az MTI érdeklődésére az ORFK szóvivője. Garamvölgyi László kedden este elmondta, hogy a károk felmérése még tart. Azt a sajtóértesülést azonban határozottan cáfolta, hogy az intézkedő rendőröktől a tüntetők fegyvert, illetve fegyvereket vettek volna el.

  • Tudósítónk a Kossuth téren tucatnyi külföldi tévétársaság közvetítőkocsiját illetve sátrát látta, köztük a BBC, a Sky News stábját, valamint francia, német, osztrák, szlovák, lengyel forgatócsoportokat.

  • Gyurcsány megírt forgatókönyvről beszél

    A kormányfő szerint az események mintha egy előre megírt forgatókönyv alapján történnének, de a forgatókönyvíró nem képes ezt uralni. A miniszterelnök a Tv2-nek adott interjút, az esti híradóban csak egy részletet játszottak be belőle. Gyurcsány Ferenc a rövid részletben arról beszélt, hogy az MTV-székház ostromlói közül többet név szerint ismernek, hiszen két futballklub szélsőjobboldali, radikális szurkolóiról van szó. A miniszterelnök – Wittner Mária fideszes képviselőre utalva – problémásnak nevezte, hogy tegnap a Kossuth téren egy pártpolitikus is felszólalt

  • "Ha kell, magam védem meg az MSZP debreceni székházát, már csak azért is, mert az a városé" - jelentette ki Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere kedden rendkívüli sajtótájékoztatón. Az ellenzéki városvezető annak kapcsán, hogy hétfőn éjszaka üvegekkel dobálták meg az MSZP-székházat, kijelentette: a szocialista párt székháza nem kormányozza az országot, azt Gyurcsány Ferenc teszi.

    Kósa Lajos szerint a Gyurcsány Ferenc vezette kormány alkalmatlan arra, hogy az emberek biztonságát megvédje, utalt a Magyar Televízió székházánál történtekre. "A magyar kormány nem tudja biztosítani az embereknek azt az alkotmányos jogát, hog biztonságban legyenek saját hazájukban" - tette hozzá. Ugyanakkor - mint fogalmazott - a Fidesz mélyen elítéli azokat, akik erőszakosan lépnek fel, gyújtogatnak, s a magyar törvényes rend ellen vétenek.

  • Tudósítónk szerint mintegy két-háromezer ember lehet a Kossuth téren, körülbelül annyi, mint hétfőn ilyenkor. A hangulat békés, perecet árulnak, gulyást főznek, egymással beszélgetnek az emberek.

  • Ismét a miskolci Szent István-szobornál gyülekeztek a tüntetők kedden délután 5 órakor Miskolcon. A gyülekezéskor a még körülbelül 300 főnyi demonstráló közül többen a békés tüntetés fontosságára szólították fel a tömeget. Mint mondták, a randalírozással csak az MSZP malmára hajtják a vizet. Miklós Árpád, a MIÉP megyei vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy "a tegnapi után újra kell járni az utat, hogy végre felébredjen a város".

    A demonstrálók a Szent István-szobortól a városházára mentek, "Gyertek ki!" felszólítást skandálva. Ekkorra a tömeg már körülbelül ezer főre nőtt, néhány tüntetőnél nemzetiszínű lobogó, illetve Árpád-sávos zászló is van. "Hazaárulók" felkiáltással, a tömeg éljenzése után, hátat fordítva a hivatal épületének elénekelték a Himnuszt. A városházától a szocialista párt székháza felé vették az irányt, a miskolci sétálóutcán békésen vonultak végig.