új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy olvasónk tudósítása szerint a pécsi Egyetemi Hallgatói Önkormányzat tandíjellenes tüntetésének végével igazi jobboldali dzsembori kezdődött a pécsi Széchenyi téren. A hallgatói megmozdulást követően kb. 10-15 fő elszórtan, majd együttesen kiabálta; irány a Széchenyi tér! A 19 órakor kezdődő spontán tüntetéshez a hallgatók egyötöde csatlakozott. Egy rendőr kérdésünkre elmondta, jelenleg körülbelül 1000-1500 fő hallgatja a szónokokat.

    Kezdetben hangosbeszélő szólt, mostanra gondoskodtak rendes hangosításról.

  • A Kossuth téren egyre gyarapodó tömeg miatt még több rohamrendőrt rendeltek a téren felállított kordon és a Parlament közé. A tömeg most az István a királyból énekel dalokat, a dalolás előtt a "Mi vagyunk a nép!" rigmust skandálták.
  • Egyre jobb az infrastruktúra a Kossuth téren, ahol mintegy ötezer ember követeli a kormány lemondását. Tudósítónk látott egy műanyag toi-toi vécét, nemrégiben pedig a tiltakozók nagy üdvrivalgása közepette egy kis traktorral vontatott gulyáságyú érkezett a tér közepére. Vezetője, Bethlen Farkas, Verőce polgármestere az MTI-nek azt mondta: addig marad a téren és élelmezi saját költségén a tüntetőket, amíg követeléseik nem teljesülnek, azaz amíg a kormány le nem mond. A mobilokat egyre nehezebb használni.
  • Kaposvár főterén este 6 órától gyülekeztek a miniszterelnök lemondását követelő demonstrálók. Tucatnyi nemzetiszínű zászlót és olyan szövegű transzparenseket vittek magukkal, mint például "takarodjatok", illetve "aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni csúnya dolog".

    A Kossuth-szobornál összegyűlt tömegnek kaposvári színészek olvastak fel verseket, illetve Wass Alberttől idéztek, majd a hallgatóság soraiból önkéntesek mondták el a megafonba véleményüket a jelenlegi kormányról, amely úgy összegezhető: "tönkretették az országot, hazudtak, és el lehet menni".

    Rendbontásra nem került sor a demonstráción, amelyet előzőleg a Kapos Televízió honlapján hirdettek meg.

  • cikkünk a témában:

    Bizalmat szavazott Gyurcsánynak az MSZP-frakció

    Véget ért az MSZP frakcióülése a Fehér Házban, a testület bizalmat szavazott az eddigi politika folytatásának és Gyurcsány Ferencnek - jelentette tudósítónk.

    Gyurcsány szerint a szocialista frakció „egymás iránt bizalmat tápláló emberek sokaságát” jelent, s ezt a bizalmat egy tisztázatlan módon a nyilvánosság elé került belső hangfelvétel sem ingathatja meg. A kormányfő azt is kifejtette: azt szeretné, hogy a politika arról szóljon, folytathatók–e a reformok.

    A frakció egyhangúlag fogadta el azt az állásfoglalást, amely támogatja a kormány eddigi politikáját és a reformok folytatását.

  • "Pécsen bejelentik, hogy a Kossuth téren egy kordont ledöntöttek, beljebb vonultak, összetűzés nem történt. A gazdák félpályával lezárták az utakat. Hatalmas az üdvrivalgás" - jelenti az egyik olvasónk. Beszámolója szerint valaki zenél, a tömeg tapsol, a fideszes rendezvényeken magszokott szeretethangulat van a levegőben. A kereplők most nem szólnak.
  • Az egyik szervező a Kossuth téren higgadtságra intette a tömeget. Mint mondta: "sokan vagyunk, rengetegen vagyunk, erősek vagyunk, ne éljünk visza vele. Demokratikus úton elérjük, hogy a kormány távozzon, itt nem lesz lincselés."
  • Tudósítónk, aki tegnap éjszaka a Kossuth téren volt, most ismét elment megnézni a tömeget. "Ha tegnap háromezren lehettek, ma legelább kétszer annyian vannak" - közölte.

    A Kossuth téren már nem jár a villamos, embetek állnak a síneken, a földművelési minisztérium és a Néprajzi Múzeum épülete előtt is.

    A tér közepén álló parkoló tegnap még le volt zárva, ma itt is emberek állnak.

    A Kossuth térre autóval nem lehet behajtani.

  • Az Index információi szerint Orbán Viktor, aki megszakította brüsszeli programját és ma hazaindult, már Bécsben van. A Fidesz elnöke Magyarországra érve először tájékozódik a helyzetről - mondták tudósítónknak.
  • Mintegy háromszázan tüntettek Nyíregyházán a polgármesteri hivatal előtti téren hétfő este, a demonstrálók a Gyurcsány-kormány távozását követelték.

    A nyírségi nagyváros Kossuth terén nemzeti színű lobogókkal, '56-os lyukas zászlókkal, illetve árpádsávos és Nagy-Magyarország rajzolatával ellátott piros-fehér-zöld zászlóval vonultak a városháza elé a tiltakozók. A tüntetők Gyurcsány Ferenc távozásást sürgették és Csabai Lászlónét, Nyíregyháza polgármesterét is tisztségének átadására szólította fel egy transzparens.

    A demonstrálókat mintegy hatszáz érdeklődő is körülvette, s közülük többen szintén nemzeti lobogót tartottak a kezükben, de nem csatlakoztak a tüntetőkhöz. A tüntetők szerint a nyíregyházi demonstráció "spontán módon" jött létre, igaz, többen megjegyezték az MTI munkatársának, hogy az egyik helyi kereskedelmi rádióban egész nap "bemondták" a tiltakozó akció megtartását, erre jelentek meg a téren.

  • Egy olvasónk szerint Pécsen egy szónok azon filozofál, hogy fel kell menni Budapestre, a nagy dolgok úgyis ott történnek. Állítása szerint a Széchenyi tér Pécs Hyde Parkja. A szónok kétségbe vonja a választások tisztaságát, ám óvatosságra, és nyugodt demonstrációra hív. Rockzene.
  • A Kossuth téren felszólalt Wittner Mária a Fidesz parlament képviselője, akit 1956-ban a forradalomban való részvétele miatt halálra ítéltek. Wittner szerint az, ami történt, egy valódi demokráciában nem fordulhatott volna elő. A szónok szerint most csendes forradalomra van szükség.
  • A hírek szerint Orbán Viktor megszakítva brüsszeli programját, még ma visszatér Magyarországra. Az Index riportere többet akart tudni, ezért sms-ben négy fideszes informátorának tette fel a következő kérdést: hova és mikor érkezik Orbán Viktor? A válaszok a következők voltak:

    - Nem tudom

    - Ich weiss nicht

    - Már otthon van

    - Este és haza. Holnap reggeltől dolgozik

  • A HírTv beszámolója szerint a Kossuth téren tüntetők közül valaki petárdát és sörösüveget hajított az épület felé. A hírcsatorna azt állítja, provokátorok lehettek. A görögtűz a Parlament körüli kordonon belülre esett. Egy szónok megkérte a tömeget, hogy a provokátort távolítsák el.
  • Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását követelte mintegy ezerötszáz-kétezer ember hétfőn Székesfehérváron. A Városház-téren tartott - spontán sms-üzenetlánccal összehívott - demonstráción civil szervezetek és a tüntetők soraiból a mikrofonhoz lépett alkalmi szónokok követelték a kormányfő és a kabinet lemondását. Néhányan nemzeti színű és Árpád-sávos zászlót lobogtattak, mások Gyurcsány Ferenc lemondását követelő táblákkal vonultak.

    "Húzzanak el!" - skandálta hosszan a tömeg, elhangzott néhány "Hazaárulók!" közbekiáltás is, s hangos tetszésnyilvánítással fogadták az egyik szónoknak azt a megjegyzését, miszerint az országnak nem Új Magyarország program, hanem új kormány kell.

    A demonstráció résztvevői kinyilvánították: minden este összegyűlnek a Városház-téren, mindaddig, amíg nem távozik Gyurcsány Ferenc és kormánya.

  • Garantálom, hogy szombaton megkezdődik a rendszerváltás - mondta a téren Kerényi Imre rendező, a polgári körök rendezvényeinek egyik állandó szervezője. Kerényi a Fidesz hétvégi nagygyűlésére utalt. A rendező éljenezte a szolid forradalmat, s hozzátette: ez a pár nap arról szól, hogy "a nép hatalmát intézményesíteni kell".

    Beszédében úgy fogalmazott: kialakult a kettős hatalom ma Magyarországon, az egyik hatalmat "Gyurcsány Ferenc és klánja" birtokolja, de a másik hatalom birtokosa egyedül a nép lehet. Kerényi Imre beszédét vastaps zárta, és a tömeg azt skandálta, hogy "vesszen Gyurcsány".

  • A Kossuth téren a Parlamentnél megkétszereződött a rendőri sorfal, néhány rendőrnél a rohamsisak mellett már védőpajzs is van - közlte az MTI
  • A Kossuth téren álló traktor elindult az Alkotmány utcán a Köztársaság tér felé. A traktort többszáz ember követi és azt kiabálják, "Ébredj Budapest!".

    Tudósítónk megkérdezte a járművet követő embereket, hogy miért mennek a térre (ahol az MSZP székháza áll), valaki azt válaszolta: Felgyújtani.

  • A Kossuth tér fele megtelt emberekkel, becslések szerint mintegy tízezren vannak a Parlament előtt.
  • Az MTI tudósítója újonnan érkező, kopasz fiatalok csoportját látta a Kossuth téren, aki bitófát hoztak magukkal.
  • Tudósítónk követi a Köztársaság téri MSZP-székház felé haladó traktort és a többszáz fős tüntetők csoportját. A menet rendőri biztosítás mellett halad, a Bajcsy-Zsilinszky útról kanyarodik a Nyugati pályaudvar felé, ahol állnak a villamosok.
  • Gyertyagyújtással, a Himnusz, a Szózat és a székely himnusz eléneklésével demonstráltak hétfőn este több mint négyszázan Szombathely főterén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előző nap nyilvánosságra került beszédének tartalma és hangneme miatt.

    A demonstrálók kifejezték egyetértésüket a budapesti Kossuth téren tüntetőkkel, majd megegyeztek abban, hogy másnap ismét hasonló keretek között folytatják a demonstrációt. Az MTI értesülése szerint Körmenden este hasonló demonstrációt tartanak az MSZP helyi székháza előtt.

  • A menet, amely az eddigi hírek szerint a Köztársaság téri MSZP-székház felé indult, a Nyugati pályaudvarnál a Szent Istvén körútra kanyarodott és a Margit híd felé tart. Tudósítónnk szerint elképzelhető, hogy a Fehér Ház a célpont.

    A Nagykörúton áll a forgalom, riporterünk történelmi pillanat szemtanúja volt: egy Combino villamos nem üzemzavar miatt állt le, hanem azért, mert a tüntetők miatt nem tudott továbbhaladni.

  • Újra magyar világot kell teremtenünk, ez a feladatunk - jelentette ki Csurka István a Kossuth téren tartott demonstráción. A MIÉP elnöke azt mondta, "nem népfelkelést akar hirdetni". Hozzátette: nem politikusként, hanem "72 éves magyar íróként" vesz részt a demonstráción. A mintegy 10 ezres tömegből a beszéd közben több százan azt kiabálták: "nem kell Csurka!".
  • Csurka István beszéde végén a tömegből többen sörösüveggel dobálták meg a rendőröket, és újból görögtüzet hajítottak a védőpajzzsal, valamint rohamsisakkal felszerelt rendőrök sorfala közé.

    A rendőrök szemmel láthatóan higgadtan tűrik a provokációt. Eddig két embert vezettek el, akik az általuk felállított kordonon átmásztak; őket a rendőrök előállították. Egyikük a zászlójával egy, a sorfalban álló rendőrre támadt, ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt büntetőeljárást indítanak ellene - mondta el az MTI-nek Schőn Péter, a BRFK szóvivője.

  • Kecskeméten egy randalírozó csoport tojással dobálta meg az MSZP Kőhíd utcai irodáját hétfőn este - közölte Brúszel László, a szocialisták városi elnöke az MTI-vel. Az MSZP irodájának helyt adó ház lakói kihívták a rendőrséget, de amire azok kiértek, a randalírozó csoport elment - mondta a helyi pártelnök hétfőn késő este. Brúszel László hozzátette: kedden a párt feljelentést tesz a rendőrségen a garázdálkodó csoport ellen.

    Mintegy 50 ember kezdett néma demonstrációt hétfőn Kecskemét főterén, a városháza előtt. A spontán szerveződött tiltakozásra összegyűlt tömeg fél óra alatt 150-200 fősre növekedett.

  • A Kossuth térről sokan elindultak a Magyar Televízió közelben lévő épületéhez. Toroczkai László a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője korábban be akarta olvastatni követelésüket a televízióban és kifogásolta, hogy a híradások alulbecsülik a tüntetők létszámát.

    Az MTV nem tett eleget a kérésnek, ezt Toroczkai László a Kossuth téren mondta el a tömegnek, amely hangos fújolással fejezte ki véleményét. Toroczkai ezek után felszólította az embereket arra, hogy vonuljanak a televízióhoz, s a tömeg egy része elindult - jelentette az Index tudósítója.


    Könnygáz, sérültek a tévészékháznál
  • A traktor és az azt követő többszáz fős csoport végül nem ment el a Köztársaság térre, hanem a Szent István körútról lefordult a Fehér Ház felé, majd visszatért a Kossuth térre - jelentette az Index riportere. A tömegből néhányan a Képviselői Irodaháznál maradtak.
  • A Magyar Televízió székháza elé vonult tömegből többen be akarták törni az intézmény ajtaját. Az ott posztoló rendőrök az épületbe menekültek és könnygázt fújtak a tüntetők közé. A tömeg fütyül. Éppen most sorakozik fel mintegy száz rohamrendőr az intézmény elé.
  • A Fidesz nem vesz részt a parlament holnapi vitanapon, jelentette be Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető az m1 Az Este című műsorában. Holnap délelőtt egy szocialista kezdeményezésű vitanap lenne Új Magyarország Fejlesztési Terv címmel. A Fidesz ezen nem vesz részt. Délutánra a Fidesz kezdeményezett vitanapot, a kormány első 100 napjáról, de ezt visszavonták.