új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • T. István a Budapesti Médiaintézet hallgatója. A másik fiatal, K. Ákos 18 éves gimnazista, aki a Markó utcában azt mondta, a Kossuth tértől sétáltak, majd buszra szálltak. A buszon rágyújtottak és politikáról beszélgettek, emelt hangon.Sajnálja, ha bárkiben félelmet keltettek. Állítása szerint semmit nem rongáltak meg, és senkit nem bántottak.

  • Gyurcsány Ferenc csütörtök délután két órára találkozóra hívta a parlamenti pártok vezetőit - tudta meg az MTI kereszténydemokrata forrásokból.

  • Közvetve bírálta Magyarországot a Deutschlandfunknak nyilatkozva Constanze Krehl, az Európai Parlament német szociáldemokrata képviselője. Krehl hangoztatta: Magyarország azért lett az Európai Unió tagállama, hogy az emberek számára jobb életviszonyokat teremtsen, nem pedig azért, hogy a lakosságot még elégedetlenebbé tegye - írja az MTI. "Az EU milliárdokat invesztált az országba, hogy segítse a kormányt a felemelkedés megteremtésében" - jelentette ki a német politikus, aki a rádió értesülései szerint Magyarországra utazott, hogy felmérje a jelenlegi politikai, illetve gazdasági helyzetet.

  • Nem akartak szemetelni, magyarázta a bíróságnak az egyik előállított gyanúsított, hogy miért vitt három társával egy zacskónyi üres sörös üveget a zavargások környékén. Az egyik rendőr vallomása szerint a csoport egyik tagjánál nem csak a tele zacskót, hanem egy törött üveget is találtak. A rendőrök egy buszon fogták el a társaságot, miután az Astoriánál az aluljáróban az kiáltozták, hogy elkúrtad, és hogy, aki magyar, velünk tart. A rendőr szerint nem rongálási céllal rugdosták az oszlopokat a csoport tagjai.

  • Ismeretlenek megrongálták az MSZP két épületét szerdáról csütörtökre virradóra Pécsett. Ezt a párt helyi sajtófőnöke közölte. Az elkövetők betörték a Tüzér utcai pártszékház bejárati üvegajtaját, a kertvárosi irodára pedig kívülről a "Halál rátok!", "Halál az MSZP-re!" feliratokat festették - mondta el Sarkadi Gábor. Hozzátette: a szocialisták helyi vezetői csütörtökön 13 órakor, sajtótájékoztatón számolnak be a részletekről. (MTI)

  • A Fidesz nem vesz részt a miniszterelnök által kezdeményezett csütörtök délutáni találkozón - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő. Vele egyidőben hasonlóan nyilatkozott a KDNP szóvivője, Halász Zsuzsa is. Nincs értelme a kormánnyal egyeztetni - mondta Szijjártó, aki ugyanakkor jelezte, amennyiben a házelnök vagy a köztársasági elnök hívja tárgyalásra a pártok vezetőit, hangsúlyozottan a kormány nélkül, akkor a Fidesz ezen részt vesz. A KDNP álláspontja ebben is megegyezett a Fideszével. (MTI)

  • Nem kapott hivatalos értesítést a köztársasági elnök hivatala arról, hogy a Kossuth téren szerveződő bármely csoportosulás találkozót kérne Sólyom Lászlótól. A Sándor Palota sajtóirodáján az Index érdeklődésére elmondták, hogy csak a híradásokból értesültek arról, hogy a tüntetők között az éjszaka megfogalmazódott ilyen szándék.

  • Miért divat a Lonsdale zavargáskor?

    Felvesz-e egy rendes náci olyan pólót, amiben feketék fociznak, vagy melegek parádéznak? Miért lett a márka a pesti futballforradalom szinte hivatalos viselete?

  • Mi nem hazudunk - állítják a szlovákiai politikai élet szereplői, akiket a SME című napilap a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc esete okán kérdezett. Szlovákiában ilyesmi nem történhet meg - írja a lap az MTI szerint. "Én soha nem hazudok" - mondta Milan Urbáni, a Vladimír Meciar vezette kormányerő, a Néppárt-HZDS alelnöke. Milan Hort, a Mikulás Dzurinda vezette SDKÚ alelnöke sem emlékszik arra, hogy valaha hazudott volna. Bugár Béla, az Magyar Koalíció Pártjának elnöke úgy nyilatkozott, hogy "a keresztény ember soha nem hazudik" és legfeljebb azt tartotta megengedhetőnek, hogy a politikus "taktikai okokból" esetenként valamit elhallgasson

  • A direkt marketing legvisszataszítóbb formáját választotta az egyébként globalizációellenes Jobbik, sms-spamot küldött ismeretlen számú mobiltulajnak az alábbi szöveggel: Szombaton 12 oratol a Koztarsasag teri parthaznal bekes tuntetest tart a Jobbik Magyarorszagert Mozgalom., utana Vonulas a Hosok terere. Bovebben honlapunkon. (Feladó: jobbik.hu)

  • A londoni magyar nagykövetség előtt hetven ember követelte Gyurcsány Ferenc lemondását. Az előre bejelentett tüntetést három rendőr biztosította. A demonstrálók tizenkét pontjában a miniszterelnök távozása mellett az Országgyűlés feloszlatását, a köztársasági elnök lemondását, a politikai pártok feloszlatását is követelték.

  • Egy órája gondolkodik a bíróság, mi legyen az ítélet a két gyanúsított ügyében. A következő tárgyaláson úgy tudjuk, a buszon cigizős, káromkodós csoport másik két tagja áll a bíróság elé. Ma egyébként még 5 ember esetleges előzetes letartóztatásáról döntenek nem nyilvános tárgyaláson.


    Lonsdale-ben a bíróság előtt

  • Eltérő a leminősítés megítélése

    A külföldi elemzők közül egyesek korainak tartják a Fitch lépését, mások viszont még a mostani besorolást is túl derűlátónak gondolják.

  • Megszületett az első két ítélet a Markó utcában. A két garázdasággal gyanúsított fiút 3-3 nap elzárásra ítélték, és fejenként 5926 forint eljárási költséget kell kifizetniük. A három napot már letöltötték. Az ítélet után levették róluk a bilincset, amit a hallgatóság megtapsolt.

  • Valószínûleg bejegyzik az elkurtuk.hu-t

    Bár a szabályzat szerint megbotránkoztató szót nem lehet doménként bejegyeztetni, fasz.hu és picsa.hu már van. Akkor miért ne lehetne elkurtuk.hu?

  • Bombariadó miatt kiürítik az Oktatási és Kultúrális Minisztérium Szalay utcai épületét.

  • Tóth István, az egyik elmarasztalt az ítélet után elmondta:"teljesen egyértelmű, hogy nem vagyunk bűnösök. Nem követtünk el semmit". Ennek ellenére tudomásul vették az ítéletet, nem fellebbeznek. Azt mondják, hogy nem vágynak további meghurcoltatásra.


    Klikk!

    Most kezdődik a másik két, szabálysértéssel vádolt . Ők ugyanazon a buszon dohányoztak és orditoztak, mint az előbb elmarasztaltak.

  • Az Európai Autómentes Napon, pénteken - az előzetes tervektől eltérően - mégsem zárják le a budapesti Andrássy utat. A rendőrség kérésére döntött gí a Fővárosi Önkormányzat. A BKV járművein azért aznap lehet majd ingyen utazni.

  • Gyurcsányéknak kedvezett az MTV ostroma

    A tévészékház megtámadása után kevesebben gondolják, hogy a kormányfőnek mennie kell, derül ki a Medián felméréséből.

  • Zárva tart a Műcsarnok technikai okokból szombaton, a Hősök terére tervezett Fidesz-nagygyűlés napján. A múzeum azért nem nyitja ki kapuit, mert a párt az épület lépcsősora alatt, a járdán épít színpadot, így nem lehetne megközelíteni a bejáratot.

    A napokban más jellegű technikai okokból a Magyar Nemzeti Múzeum is korlátozza nyitva tartását: csütörtökön és pénteken 14 órakor bezár. Az MTI kérdésére, miszerint ez összefüggésben van-e esetleg a Magyar Rádió környékére is kiterjedő éjszakai rendbontásokkal, Szikossy Ferenc főigazgató-helyettes nemleges választ adott. Mint mondta, a korábbi zárás a rekonstrukcióval párhuzamos műszaki átadás-átvétel miatt szükséges.

  • Csend és nyugalom uralkodott csütörtök délelőtt a budapesti Kossuth téren, ahol sok turista társaságában mintegy száz-százötven ember várta a fejleményeket. Néhányan még mindig aludtak a földön, volt, aki nemzeti lobogóval takarózott, mások a sátrakban ettek. Tucatnyi turistacsoport fényképezi folyamatosan a Kossuth téri csendéletet. A legnagyobb érdeklődést a Gyurcsány-kormánynak állított ravatal váltja ki.

    Több karszalagos szervező intőn figyelmeztette a söröző fiatalokat, hogy rejtsék el az üvegeket, mert a "média csak arra vár, hogy az ilyen felvételekkel eltorzítsa a nép igazi forradalmának tiszta üzenetét".

  • Elmarad a Fidesz nagygyűlése

    A Fidesz az önkormányzati választások utánra halasztja szeptember 23-ára tervezett nagygyűlését - jelentette be az ellenzéki párt elnökségének döntését Kövér László választmányi elnök csütörtökön, sajtótájékoztatón

  • Az éjszakai demonstrációk nyomán a főváros kárelhárítási költségei 50 millió forintra rúgnak - közölte nemzetközi sajtótájékoztatóján Demszky Gábor. Az állami tulajdonban okozott károk meghaladják a 100 millió forintot.

  • Angela Merkel német kancellár meghívására hivatalos látogatást tesz pénteken Berlinben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A magyar kormányfő egy júniusi meghívásnak tesz eleget, s a kancellári hivatalban munkaebéd keretében találkozik vendéglátójával. Az MTI értesülése szerint nem kizárt, hogy Gyurcsány Ferenc berlini tartózkodását - az otthoni helyzet függvényében - némelyest lerövidítik.

  • Juhász ferenc, az MSZP alelnöke csütörötökn a következő közleményt adta ki: Az elmúlt napokban a szimpátia kinyilvánításának sokféle formájával találkoztunk. Hálásak vagyunk mindezért. A Magyar Szocialista Párt cáfolja azonban azt az újságírói feltételezést, hogy a párt a napokban bármiféle szimpátiatüntetést kívánna szervezni. Az MSZP folytatja az önkormányzati kampányát, és arra kéri az összes pártot, hogy a közrend megzavarására alkalmas rendezvények szervezését kerülje.

  • Elavultnak nevezte a gyülekezési törvényt Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön. Az alkalmazás során kiderült, hogy az 1989-es jogszabály több rendelkezése pontatlan, hiányos és vizsgálatra szorul, mondta az Országos Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy a törvény módosításához kétharmados többségre van szükség az Országgyűlésben. (MTI)

  • Titkolják a csütörtökön bevetett könnygáz összetételét

    A hazai gyártó és a rendőrség nem árulja el, milyen vegyi anyagot tartalmaz a csütörtök hajnalban bevetett "Univerzális könnygázgránát".

  • Csütörtökön változóan felhős lesz az ég, néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. Pénteken országszerte napos, száraz idő várható, inkább csak nyugaton növekszik meg időnként a felhőzet. Az északkeleti szél egyre többfelé megélénkül, főként a Tiszántúlon helyenként megerősödik. Nyugaton hajnalban foltokban köd képződik.

    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20, 24 fok között alakul.

  • Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ellen bejelentett bombariadó hírére a tűzszerészek először a Wesselényi utcai épületéhez (a volt NKÖM-höz) vonultak ki. Ott kiderült, hogy át kell menniük a Szalay utcai épülethez, a fenyegető ugyanis arra az irodaházra gondolt. (A két tárcát júniusban összevonták) A bejelentés az OKM ügyfélszolgálatára érkezett telefonon. A tűzszerészek teljesen kiürítették és átvizsgálják a Szalay utcai épületet.

  • Ismeretlen tettesek csütörtökön virradóra megrongálták az MSZP helyi irodájának ablakát, piros festékszóróval fújták le, közölte Nemény András, az MSZP megyei elnökhelyettese. "A szerda esti demonstrációt követően a tüntetők egy része üvöltözött a Fő tér környékén, átvonultak a szocialista párt Berzsenyi téri székházához is, amely elé a rendőröknek nagy erőkkel kellett kivonulniuk" - mondta. (MTI)