Lovas a parkolási díját is kifizettetné
További Belföld cikkek
- A Miniszterelnökség szerint pitiáner bosszú a budapesti amerikai nagykövetség üzenete Rogán Antal üzlettársainak
- Menczer Tamás: Brüsszelben csapnak össze a múlt genderpárti erői és a jövő békepárti erői
- Tizenkét és fél év fegyházbüntetést kapott a „pécsi fekete angyal”
- Elmeorvoshoz ment a Pénzügyminisztériumot is érintő korrupciós ügy vádlottja
- Hadházy Ákos szerint Magyar Péter ebben a kérdésben „tragikusan téved”
A bíróság februárban egyesítette a Lovas István által kezdeményezett személyiségi jogi pereket. Az elsőrendű alperes Fiala János rádiós műsorvezető, a másodrendű alperes a Budapest Rádiót működtető Rádió Infórum kft, a harmadrendű alperes pedig Paizs Miklós. A felperes 800 ezer forintos nem vagyoni kártérítést kér, mivel szerinte megsértették jó hírnevét, valamit becsülethez és emberi méltósághoz fűződő jogát. Emellett annak az 50120 forintnak a megtérítését is kéri, amibe repülőútja és a bíróság épülete melletti parkolás került, amikor az első tárgyaláson megjelent.
A felperes jogi képviselője új, egyesített keresetlevelet nyújtott be, melyben a "bíróság munkájának megkönnyítése" érdekében Paizs szövegének csak azok a mondatai szerepelnek, amelyek szerinte egy közszereplő esetében is megállhatják a helyüket.
"Mi a szar ezen a magyar ugaron?"
"Megértette a felperes keresetét?" - kérdezi a bíró Paizs Miklóstól, aki jogi képviselő nélkül jár el.
"Nem lehetek benne biztos, nem vagyok otthon ebben a szakmában" - válaszolja, majd felolvas egy hosszú nyilatkozatot.
Mielőtt Fiala műsorában felolvasta a verset, részletesen elmagyarázta, hogy a szövegben a megtévesztés, a kettős beszéd eszközével él. Művészi eszközökkel próbálja megmutatni, hogyan is működik Lovas István kommunikációs vagy inkább csúsztatási stratégiája.
A felperesre vontakozó "információkat" az Élet és Irodalom egy régebbi cikkéből vette, és tényként kezelte azt, amit ott csak sugalltak. A verset a szellemi színvonaltalanság ellen írta a szellemi színvonaltalanság színvonalán. A benne foglaltak összhangban vannak Lovas István publicisztikai gyakorlatával, melyet korábban, még a Balra át! megírása előtt volt szerencséje saját bőrén megtapasztalni.
"Ellenkeresetet indít?" - érdeklődik a bíró.
"Nem, csak indoklásként mondtam. Rólam mindenki azt ír, amit akar. Én a társadalmat féltem ettől az embertől" - válaszol Paizs, aki az eljárás megszüntetését kéri.
A rossz hír hozója
Fiala János jogi képviselője szintén a kereset elutasítását kérte. Szerinte a sajtószabadság része, hogy védence műsorában bemutatta Paizs munkáságát, és annak részeként a per tárgyát alkotó verset. Ami pedig a betelefonálókat illeti, a rádió nem szűri a telefonhívásokat, és semmilyen betelefonáló véleményével nem azonosul.
A következő tárgyalási nap május 11., amikor lesz rádióhallgatás, valószínűleg a nyilvánosság kizárásával, és talán ítélethirdetés is lesz.