Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Közpénzek felhasználása: az üvegzsebeken túl

2002.11.15. 15:45
A közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tételét, a korrupció visszaszorítását célzó üvegzseb-törvény többek között újrafogalmazza az üzleti titok fogalmát, és szélesíti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési lehetőségeit; a tervezetről várhatón a jövő héten tárgyal a kormány.
A 20 törvény módosítását magában foglaló tervezetről az Igazságügyi Minisztériumban tartott pénteki sajtótájékoztatón Bárándy Péter, a tárca vezetője elmondta: három kétharmados törvényt is érint a javaslat, ezek az ÁSZ-ról, az önkormányzatokról, illetve az adatvédelemről szóló törvények. A miniszter megjegyezte: a kétharmados részek nélkül is életbe léptethető a törvény, de megítélése szerint igen nehéz megfelelő indokot találni a javaslat elutasítására.

Ne lehessen üzleti titokra hivatkozni

A tervezet az üzleti titok fogalmát oly módon változtatja meg, hogy arra hivatkozva a jövőben már ne lehessen meggátolni a közpénzek magánszférában történő felhasználásának ellenőrzését, akár egy a költségvetési szervvel szerződő magáncég alvállalkozójánál sem.

A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint a tervezet alapján az üzleti titok alapszabályozása a polgári törvénykönyvben történik, ahhoz kapcsolódóan pedig módosítani kell például a versenytörvényt, a hitelintézeti, a koncepciós, a közbeszerzési törvényt és a munka törvénykönyvét.

Marad az üzleti magántitok

Az új definíció továbbra is tekintettel van az üzleti magántitok megóvásának követelményére, például ezután is védelemben részesülnek a technikai eljárásokkal, műszaki megoldásokkal, know-how-val kapcsolatos adatok. Ugyanakkor a tervezet a módosítás általános alapelveként mondja ki, hogy a költségvetési pénzek felhasználásával, közvagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát az üzleti titok védelme nem korlátozhatja. E körben ellenőrizhet is majd az ÁSZ.

További szigorítás

Az államháztartás átláthatósága körében a javaslat a költségvetési szervek által alapított gazdasági társaságok létrejöttét előzetes kormányengedélyhez köti, e gazdasági társaságokban pedig a költségvetési szervnek meghatározó, 50 százalékot meghaladó tulajdoni részesedést kell szereznie.

A tervezet szigorítást tartalmaz a tekintetben is, hogy a központi költségvetési, illetve társadalombiztosítási szervek által működtetett gazdálkodó szervezet újabb céget nem hozhat létre, abban részesedést sem szerezhet.

A törvénytervezet szerint az állami, önkormányzati költségvetési támogatásokra, a közpénzt érintő szerződésekre vonatkozó főbb adatokat közzé kell tenni.

Egymillió felett kötelező pályázat

A tervezet tartalmazza, hogy közalapítványnál, közpénzből létrehozott közhasznú társaságnál az egymillió forint feletti juttatás esetén kötelező pályázatot kiírni.

Gadó Gábor, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: az új szabályozás kiterjeszti a vagyonnyilatkozat nyilvánosságát az ÁPV Rt. és az MFB vezetőire is.

Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a sajtótájékoztatón közölte, hogy a napokban megtartotta első ülését a korrupcióellenes tanácsadó testület.

Önálló szabályozást igényel

Az ülésen szó esett arról, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a pénzmosás eredményét felhasználók szankcionálására, az államháztartás átláthatóságának és a nemzetközi korrupciónak a problémájára. Kérdésre válaszolva Bárándy Péter elmondta, hogy az üvegzseb-törvény nem érinti a pártfinanszírozás rendszerét, a miniszter álláspontja szerint e problémakör teljesen, önálló szabályozást igényel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?