Úgy tűnik nem, vagy csak nagyon nehezen szerez egyéni választókerületében (Pest megye 12.) ötödszörre is mandátumot Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke Szigetszentmiklóson jelenleg csak a harmadik a szavazókörök közel hatvan százalékának feldolgozása után.
Az MSZP-s Varjú László, aki négy éve az első helyről lépett vissza a liberális politikus javára, 37,46 százalékkal áll, csak néhány száz szavazattal szerzett kevesebbet nála Hoffmann Pál, a Fidesz-KDNP jelöltje.
Kuncze veresége egy korszak végét jelentené a Csepel-szigeten, hiszen a rendszerváltás óta minden választást megnyert. ’90-ben még csak kétszáz szavazattal volt jobb az MDF-es jelöltnél, 1998-ban és 2002-ben is a most szintén második fideszes Hoffman Pált győzte le, mindkétszer a második fordulóban.
Kuncze négy éve is csak a harmadik volt az első forduló után, de akkor 26,13 százalékot gyűjtött, míg Varjú 32,98-at, Hoffman 31,38.
Rovataink a Facebookon