További Belföld cikkek
-
„Van igazi miniszterelnök, üldözze azt” – kiáltotta Orbán Viktor Szabó Bálintnak, majd sörözött egyet a kongresszus után - Óriási zivatarok jönnek vasárnap, 14 vármegyére adtak ki riasztást
- Ruszin-Szendi Romulusz az Indexnek: Az EU-s pénzeket az egészségügyben kell elkölteni, nem a haderőre
- Döntött a Fidesz a saját jövőjéről, de az elemző szerint „sok tekintetben az ortodoxia kongresszusát láttuk”
- Közzétették az idővonalat, így akart migránstábort létrehozni Vitnyéden az Orbán-kormány
|
| Vancsik Zoltán |
A sajtóreferens a helyszíni szemle befejezte után elmondta: a vizsgálat eddigi eredménye szerint a balesetet feltehetően egy hirtelen kormánymozdulat okozta. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott gépkocsit műszaki szakértők vizsgálják. A szabályoknak megfelelően orvosszakértői vizsgálatra is sor kerül. Az M7-esnek ezen a szakaszán nem volt érvényben sebességkorlátozás.
Vancsik Zoltán 1994-ben Székesfehérvárról egyéni jelöltként választották meg országgyűlési képviselővé, majd 1998-ban az MSZP Fejér megyei listáján került a parlamentbe. 1995-től pártja frakcióvezető-helyettese volt.
Az MSZP saját halottjának tekinti Vancsikot
Az MSZP saját halottjának tekinti Vancsik Zoltán országgyűlési képviselőt. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint "a Magyar Szocialista Párt és képviselőcsoportja megdöbbenéssel és fájdalommal értesült arról, hogy Vancsik Zoltán, az Országgyűlés szocialista frakciójának helyettes vezetője közlekedési balesetben életét vesztette".
Vancsik Zoltán kérlelhetetlen kritikusa volt a közélet visszásságainak, elkötelezett híve a demokrácia normáinak. Politikai tevékenységében meggyőződéssel képviselte azt az elvet, hogy a mindenkori hatalom felelősséggel és elszámolással tartozik választóinak. Mindvégig azért dolgozott, hogy ezek az elvek a magyar országgyűlésben is érvényesüljenek. - A Magyar Szocialista Párt osztozik a család és a barátok gyászában, Vancsik Zoltánt saját halottjának tekinti - zárul a közlemény.
