Jövő héttől kötelező lesz a vizitdíj
Minden intézmény köteles lesz beszedni február 15-től a vizit- és kórházi napidíjat, mondta Horváth Ágnes, az egészségügyi minisztérium államtitkára hétfőn. A Népszava aznapi számában arról írt, hogy gyakorlatilag törvénytelenül szedik majd a kórházak ezt a díjat, mert a kórházaknak ehhez belső szabályozást kellene alkotniuk, amit még a fenntartókkal is jóvá kellene hagyatni, de erre nincs már elég idő.
Törvényt sért, aki nem szed
Az államtitkár elvágta az erről szóló elméleti vitát. „Az irányadó az adott intézmény készpénzkezelési szabályzata, hiszen eddig is foglalkoztak betegektől érkező készpénzzel a kórházak, háziorvosok” - mondta. Felhívta a figyelmet, hogy a vizitdíj-fizetését és beszedését törvény írja elő, tehát törvényt sért az az intézmény vagy orvos, aki elmulasztja a díjat beszedni.
Beszélt arról is, hogy mentességi kártya helyett "vizitbérlet" adható, és az erre jogosult nevének, taj-számának az első orvoshoz fordulásig kell a bérletre felkerülni. Aki igazolja, hogy már húsz alkalommal igénybe vette valamelyik ellátást, az ezen felüli orvoslátogatások díját a jegyzőtől visszaigényelheti. Azonban - tette hozzá az államtitkár - a két ellátási forma orvoshoz fordulási száma "nem összevonható", azaz a 20-20 alkalmat külön-külön kell igazolnia a betegnek.
Egy kérdésre válaszolva Horváth Ágnes elmondta, hogy a költségvetésben elkülönített pénz áll rendelkezésre ahhoz, hogy az önkormányzat ki tudja fizetni a visszaigényelt (20 alkalom feletti) vizitdíj összegeket a betegeknek.
Nincs megegyezés a koalícióban
Arra a kérdésre, hogy van-e előrelépés a koalíciós pártok között a kórházi ágyszámokról, illetve mikor várható döntés a kapacitásokról, Horváth Ágnes azt felelte, hogy nincs döntés, egyeztetések azonban még lesznek. Döntés legkorábban március elején várható.
Horváth Ágnes cáfoltí, hogy csökkent a háziorvosok kártyapénze. "Aki ezzel ellenkezőt mond, gondol, feltételez, az nem mond igazat, a kártyapénz semmilyen módon nem változott" - nyomatékosította Horváth Ágnes, utalva arra, hogy a Magyar Orvos Kamara kedden nagygyűlés keretében egységes szerződésmódosításra készül. A kamara elnöke szerint erre a lépésre azért kényszerülnek, mert az alapellátásban dolgozók körében elégedetlenségi hullámhoz vezetett, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen megnövekedtek az orvosok adminisztrációs költségei, csökkent a finanszírozásuk.
Az államtitkár azt elismerte, hogy január 1-től megszűnt az orvosok eszköz- és ingatlantámogatása.