Valér
2 °C
8 °C

300 forintba kerül az orvos február 15-től

2006.11.29. 19:23
Február 15-től kell majd fizetni a 300 forintos vizitdíjat a háziorvosnál és a szakorvosnál, illetve a kórházban töltött napokért – döntött a kormány, amely néhány ponton változtatott az eddigi javaslaton. A hátrányos helyzetűeknek, nyugdíjasoknak is be kell majd fizetni a 300 forintot az orvosnál, ők azonban a nyugdíjban vagy a segélyben kapják meg ehhez a támogatást. A 18 évnél fiatalabbak ingyenesen járhatnak orvoshoz.

Február 15-től kell vizitdíjat fizetni a háziorvosnál és a szakorvosi ellátásban – döntött a kormány. A díj mindenkinek egységesen 300 forint lesz.

A vizitdíjat a háziorvosnál vagy a kórházban készpénzzel kell majd fizetni. A kórházak és orvosok emellett lehetővé tehetik a bankkártyás vagy az egészségpénztári kártyás fizetést. A beteg a vizitdíj megfizetéséről számlát kap, vagy ha kéri, egyszerűsített számlát is kiadnak neki.

A nyugdíjas is fizet

Mint az Index megírta, több ponton módosítottak a vizitdíjról szóló javaslat eddig ismert elemein. Kiderült ugyanis, hogy a díj megfizetése alól részben mentesülő közel 4 millió kedvezményezett körének megállapítása és adminisztrálása rendkívül bonyolult és költséges lenne az önkormányzatoknak.

Az eddigi verzió szerint a kedvezményre jogosultaknak 300 forint helyett csak 100-at kellett volna fizetniük az orvosnál. Ehhez kaptak volna egy igazolást az önkormányzattól.

A kormány végül úgy foglalat állást, hogy a 300 forintot mindenkinek meg kell fizetnie, a kedvezményezettek pedig úgy kapnak visszatérítést, hogy növelik ellátásuk (nyugdíj, segély) összegét.

A szociálisan rászorulók így évente legalább 12 vizitre jutó kedvezményt kapnak. A kompenzáció kb. 1,7 millió embert érint. Egy gyesen lévő kismama ellátása 300 forinttal, a munkanélküliek ellátása pedig 200 forinttal emelkedik havonta. Azok a nyugdíjasok, akik legfeljebb a nyugdíjminimum kétszeresének megfelelő összegű nyugdíjra jogosultak, szintén 200 forint többlettámogatást kapnak minden hónapban.

A huszadik alkalom után visszaigényelhető

Ez a módszer a kormány szerint nem ró súlyos adminisztrációt az önkormányzatokra, s többletkiadást sem okoz. A felszabaduló forrásból az önkormányzatok pénzt kapnak arra, hogy egyedi méltányosság alapján maguk is adhassanak vizitdíjra támogatást.

A 20. orvoslátogatás után lehetőség lesz arra, hogy a beteg a 21. alakalomtól fizetett vizitdíj összegét a helyi önkormányzatoktól visszaigényelje. Ehhez fontos, hogy a húsz alkalomról kapott számlát a beteg megőrizze. A díjat tehát a 21. alkalomtól is be kell is fizetnie a háziorvosnál, de a húsz számla bemutatása után ezt a pénzt a beteg automatikusan visszakaphatja az önkormányzattól.

Ilyen eset várhatóan kevés lesz, statisztikák szerint évente átlagosan 6-7 alkalommal, vagyis átlagosan kéthavonta fordulunk orvoshoz. Húsz napnál hosszabb kórházban fekvés esetén az intézmény regisztrálja az eltöltött napokat, így a 21 naptól már nem kell fizetni.

Mentesség a hajléktalanoknak és a kismamáknak

Közel 4 millióan egyébként részben vagy egészben mentesülnek a vizitdíj megfizetése alól. Új elem, hogy a teljes vizitdíjmentesség 18 éves korig jár majd (az eddig ismert javaslat szerint csak 6 éves korig járt volna).

Nem kell fizetni vizitdíjat a népegészségügyi és járványügyi ellátásokért, a szűrővizsgálatokért, a terhesgondozásért, a gyermekágyas anyák gondozásáért, és a szülészeti ellátásért. Mentesülnek a díj fizetése alól a tartós gyógykezelésre szorulók, így a dialízis kezelésben, onkológiai ellátásban és a kúraszerű ellátásban részesülők.

A 300 forintos díjat a hajléktalanoknak sem kell megfizetnie. A hajléktalan ellátással foglakozó háziorvosok olyan beutalót is kiállíthatnak a fedél nélkülieknek, amellyel minde egészségügyi ellátás ingyenes.

A vizitdíj-beszedés technikájának részletes kidolgozására, illetve a vizitdíj fizetési rendszer bevezetésére miniszteri megbízottat neveznek ki. A feladatot Ari Lajos az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke, illetve az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgató-helyettese látja el.