A vizitdíj eredménye, és a vizitdíj ára

Egy éve vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. 2007 február 15-én sorok alakultak ki a kórházban és rendelőintézetben, az intézmények egy része ugyanis nem készült fel a pénz beszedésével járó adminisztrációra és a vizitdíj automaták is hiányoztak vagy nem működtek. Voltak betegek, akik az indulás napján hangot adtak elégedetlenségüknek, de a 300 forintot befizetését nem tagadták meg tömegesen, és a várt általános káosz is elmaradt.

Az Index akkor az olvasókat kérdezte a tapasztalatokról. Számtalan felháborodott és a vizitdíjat élesen elítélő levél érkezett, de kaptunk olyanokat is, amelyek egyetértettek a 300 forintos díjjal.

Két jellemző olvasói vélemény 2007. február 16-i összeállításunkból:

• Amikor én 39 éve munkába álltam, megkötöttem egy szerződést a munkaadómmal (az állammal), hogy én fizetem a tb-járulékot és ennek fejében ellát egészségügyileg. Én betartottam a szerződés eme pontját, de a mostani vizitdíjjal az állam egyoldalúan szerződést bontott, ami nem tisztességes és ha jól tudom jogilag sem (korrekt).

• Most összesen 4 fő volt előttem, és még 1 órát sem kellett várni. A rendelő nem volt dugig emberekkel. Sokan annyira odáig vannak attól a 300 forinttól. Nekem megéri 2 gombóc fagylalt ára, hogy nem kell sok órát várni.

A kormánynak egy évvel ezelőtt két indoka volt a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésére: 1. a fizetéssel korlátozni lehet az orvosi ellátás indokolatlan igénybevételét 2. visszaszorítható a hálapénz. Nézzük meg, teljesültek-e ezek a célok.

Ingyen

Magyarországon az egészségügyi ellátásunk költségeit alapvetően a befizetett egészségbiztosítási járulékok fedezik. A befizetés tényét azonban kevesen érzékelik közvetlenül, hiszen azt általában levonják a fizetésből és automatikusan az OEP-hez folyik be. Emiatt tarthatta sokáig magát az a téves képzet, hogy az orvosi ellátás ingyenes Magyarországon.

A fenti első olvasói vélemény ugyanakkor jogos kérdést vet fel. Ha már egyszer az ember fizet, milyen jogon követelnek még egyszer pénzt tőle. Miért nem tud az állam megfelelően gazdálkodni a járulékokból és azokból megfelelő színvonalú ellátást nyújtani mindenkinek?

Egy problémát azonban így vagy úgy kezelni kell: ahogyan fejlődik, drágul is a gyógyítás technológiája, miközben a járulékokból az orvosi ellátásra befolyó források korlátosak. Viszont a kereslet az „ingyenes” ellátásra általában korlátlan és nem mindig indokolt („ingyen sörből az is szívesen iszik, aki inkább boros”).

Ennek a helyzetnek a megoldására több út van. Az egyik, hogy a kínálatot, azaz a kapacitást szigorúan korlátozzák, a beteg csak kijelölt kórházakban kap ellátást és a műtétekre hosszú várólistákat állítanak fel. Az EU legtöbb országában más megoldást választanak, a keresletet korlátozzák. Ennek eszköze a co-payment, amikor a betegnek egy általában alacsony összeget kell fizetnie, ha igénybe veszi az egészségügyi szolgáltatást.

A co-payment - rossz kifejezéssel – tudatformáló ereje abban van, hogy valamelyest meggondolásra készteti az állampolgárt: csak akkor és csak olyan mértékben vegyen igénybe egy állami szolgáltatást, amennyiben arra valóban szüksége van. A vizitdíjjal tehát nem az orvosi vizsgálat költségét fizetjük meg (ez az esetek többségében többe kerül 300 forintnál), hanem a szolgáltatás igénybevételét. Máshonnan nézve ezt úgy is fel lehet fogni, hogy a ténylegesen orvoshoz járók ellátását ne teljes egészében a többi, egészséges adófizető állja.

Kevesebben mentek orvoshoz

Az ingyenesség hamis illúziója miatt Magyarországon is ismert jelenség volt, hogy a háziorvosoknál, rendelőintézetekben gyakran megfordultak olyanok is, akiknek nem volt kifejezetten szüksége orvosi ellátásra. Jellemző volt az is, hogy nem sürgősségi problémával az esti ügyeletet keresték fel. Az így lezajlott orvos-beteg találkozások növelték a sorokat a rendelők előtt, és az esetek jelentős részében óhatatlanul is receptfelírásokkal végződtek, ami viszont az egészségbiztosítónak kiadást jelentett. Szintén gyakorlat volt, és az OEP kiadásait növelte, hogy a már lábadozó beteget is kórházban fektették (esetleg csak papíron), holott már haza is mehetett volna.

A vizitdíj elmúlt egy évéről szóló adatok igazolják a betegforgalom csökkentését előidéző hatást: a vegyes vagy felnőtt háziorvosi praxisokban, ahol vizitdíjat kellett fizetni, 19-25 százalékkal csökkent a betegforgalom. A vizitdíjmentes gyermekorvosi praxisokban ezzel szemben mindössze 1 százalék volt a csökkenés. 2007 első nyolc hónapjában 2 millióval kevesebb volt a fekvőbeteg ellátásban az ápolási napok száma, mint 2006-ban. Jelentősen csökkent a gyógyszerforgalom is, tavaly havi egymillió vénnyel kevesebbet váltottak ki, mint egy évvel korábban, ez azonban nem teljes egészében a vizitdíj hatásának tudható be.

Az Egészségügyi Minisztérium összesítése szerint mindezzel összesen legalább 62 milliárd forintot spóroltak meg az egészségügyi kiadásokból, s ez is szerepet játszott abban, hogy az Egészségbiztosítási Alap 2007-ben először nyereséges volt. Az Alap 28 milliárdos többletét visszaosztották a kórházaknak, és egyebek mellett ebből finanszírozták a kórházi étkezés javítását és a széfek felszerelését.

Még nincs vége a cikknek, lapozzon!