Boros: Zsarolással kényszerítettek együttműködésre

2002.08.26. 11:14
Zsarolással kényszerítettek az együttműködésre állambiztonsági szervek - állítja hétfői közleményében Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-minisztere. A politikus szerint amikor 1988-ban megpróbálta elhagyni akkori munkahelyét, a Magyar Nemzeti Bankot, azzal fenyegették, hogy deviza-bűncselekmény elkövetéséért elmarasztalják.
Boros Imre
Zsarolással kényszerítették együttműködésre az állambiztonsági szervek Boros Imrét - derül ki az MDF-es képviselő, az Orbán-kormány tárca nélküli miniszterének hétfői közleményéből.

Boros Imre közleményében emlékeztet arra, hogy 1987 elején, amikor a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott, "szövevényes hamisítási botrány robbant ki több nyugat-európai és amerikai résztvevővel, amelynek központjában egyik egykori devizakereskedelmi partnerünk állt. A botrány kapcsán polgári és büntetőperek egyaránt keletkeztek. A büntetőperekben a külföldi vádlottak ránk terhelő vallomásokat tettek".

Nem hagyták távozni Borost a munkahelyéről

"1988-ban végképp elhatároztam, hogy távozom a Magyar Nemzeti Bankból, akkor azzal fenyegettek meg, hogy deviza-bűncselekményeket bizonyítanak rám, ha nem vagyok hajlandó együttműködni" - áll a közleményben.

Deviza-bűncselekményért sok évet kaphatott volna

Kétszer cáfolta
A Népszabadság augusztus 17-ei számában közölt dokumentumokat arról, hogy Boros Imre, az Orbán-kabinet PHARE-minisztere volt a D-008-as szigorúan titkos tiszt a kémelhárításánál. A napilap közölte az 1988-as kinevezési parancsot, valamint a '89 márciusi nyugdíjazásáról szóló iratot. Az MDF képviselőcsoportjában politizáló Boros Imre két nappal később hamisítványnak nevezte a dokumentumokat, és közölte, hogy szakértőivel vizsgáltatja, milyen jogi lépéseket tehet. Boros a Magyar Nemzetnek adott interjújában, valamint a távirati irodához eljuttatott kommunikéjében is tagadta szt tiszti múltját. A volt miniszter Orbán Viktor zalai rendezvényén szintén levélben kérte az exkormányfő hallgatóit, hogy az igaztalan vádak miatt imádkozzanak érte.
Boros Imre leszögezi, deviza-bűncselekményért abban az időben súlyos börtönbüntetést szabtak ki, "közismert, hogy sok ártatlan embert, akin nem találtak fogást, deviza-bűncselekménybe hajszoltak, vagy vámügyét devizaüggyé minősítették át, hogy leszámolhassanak vele".

Az bírálhat, aki a börtönt választotta

"Kritikát csak azoktól fogadok el, akik az adott helyzetben a börtönt és a család elvesztését választották volna, mert abban láttak volna reményt, hogy valaha is meg tudják védeni emberi, szakmai becsületüket és családjukat egy elnyomó rendszerrel, állambiztonsági szerveivel, rendőrségével, a Magyar Nemzeti Bankkal, mint ellenséges munkahellyel és a devizahatósággal szemben" - zárul Boros Imre közleménye.

Az MDF egyelőre tanácstalan

"A szeptember eleji első frakció ülés dönt arról, hogy az MDF-ben milyen következményei lesznek Boros bejelentésének" - jelentette ki Herényi Károly, a kisebbik ellenzéki párt szóvivője. Herényi szerint az MDF-ben nincsen szabály arra, hogy milyen testületnek kell foglalkoznia az ehhez hasonló ügyekkel, ezért előfodulhat az is, hogy az ügyet a parlamenti csoport etikai bizottságához utalják. Mint ismeretes, az ügy kipattanásakor Dávid Ibolya pártelnök részletes magyarázatot várt Borostól, aki az FKGP bomlása miatt a választások előtt csatlakozott a Demokrata Fórumhoz. Akkor felmerült az is, hogy Borosnak távoznia kell a párt parlamenti frakciójából miután a politikus a ciklus kezdetén aláírt egy nyilatkozatot, amelyben állította: nem volt kapcsolata a rendszerváltás előtti állambiztonsági szervekkel.

Martonyi: tiszta a múltam
"Az állítólag érintett személyek nevének kiszivárogtatása elfogadhatatlan és jogellenes, sérti személyhez fűződő jogaimat, és ezért a szükséges lépéseket megteszem" - áll Martonyi János hétfőn kiadott közleményében. "Már korábban - másokhoz hasonlóan - jeleztem kétségeimet a vizsgáló bizottság alkotmányos működését illetően. Az újabb kiszivárogtatások e kétségeimet megerősítették. E bizottság keretében pártpolitikusok válogatnak a pártállami szervek által összeállított és kezelt adatok között, és minősítenek az érintettség kérdésében anélkül, hogy biztosítanák a tisztességes eljárás elemi feltételeit, többek között a vizsgált személyek előzetes meghallgatását. Mindezzel az emberi méltóság válik politikai játszmák áldozatává. Ismételten leszögezem, hogy beszervezési nyilatkozatot nem írtam alá, jelentést nem adtam, ellenszolgáltatásban nem részesültem. A magam részéről kész vagyok a múlt teljes feltárásában alkotmányos keretek között együttműködni, minden kérdésre válaszolni, és felvilágosítást megadni" - zárul a közlemény.