Hitelesek lehetnek Boros titkosszolgálati múltjának dokumentumai

2002.08.21. 08:43
Hitelesnek találták a Boros Imre egykori tárca nélküli miniszter szt tiszti múltjáról szóló iratokat a III. főcsoportfőnökség egykori tisztjei. A Népszabadságnak és a Magyar Hírlapnak nyilatkozó titkosszolgálati vezetők egyértelműen hitelesnek találták a dokumentumokon található aláírásokat, és magyarázatokat adtak Boros kifogásaira is.
Nem tartalmaz ellentmondást az, hogy Boros csak 1970-ben kezdett dolgozni, míg a kinevezési okmányon 1965. január 1-i dátum szerepel, mivel a vonatkozó utasítások alapján az egyetemi éveket, illetve az esetleges korábbi munkaviszonyt és a katonai szolgálatot beszámítva állapították meg a munkaviszony kezdetét az szt tiszteknél - nyilatkozta egy a korábbi minisztériumi ügykezelést felügyelő, már nyugdíjas BM-tisztviselő a Népszabadságnak.

Munkaköri szám

Boros másik kifogása szerint még munkakönyvének száma sincs "helyesen meghamisítva". "Az Mksz megjelölés nem a munkakönyv, hanem a munkaköri szám rövidítése" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak egy volt titkosszolgálati tiszt. Mint mondta, a dokumentumon látható "Mksz: MA-12" jelentése szerint Boros az ennek megfelelő főoperatív tiszti besorolásba tartozott.

Ugyanez megfigyelhető Medgyessy Péter szt tiszti kinevezési okmányán is, a miniszterelnök a K-13 besorolást kapta. Minél alacsonyabb értékű a munkaköri szám, annál magasabb beosztást jelent, tette hozzá a volt titkosszolgálati vezető. A nyugdíjba vonulással kapcsolatban a lapoknak nyilatkozó szakértők elmondták, a március 31-i dátum nem a parancs keltét, hanem a hatálybalépésének időpontját jelöli.

Maga kérte nyugdíjazását

Boros egy év utáni nyugdíjazására két okból is sor kerülhetett: egyrészt a volt miniszternek 1990-ben éppen megvolt a 25 éves munkaviszonya, a belügyminisztériumnál ekkor már nyugdíjazhatják a munkatársakat. Másrészt 1990 januárjában felszámolták a III/III-as csoportfőnökséget és a III/II-es csoportfőnökségen is állomány-felülvizsgálatot tartottak. Amennyiben valaki kérte, távozhatott a titkosszolgálatoktól. Boros nyugdíjazási parancsa szerint a döntést Boros "kérelmére" hozták meg.

Hiteles aláírások

A dokumentumokon látható aláírásokat - Földesi Jenő államtitkárét, valamint az állambiztonsági főcsoportot irányító Harangozó Szilveszter aláírását - is hitelesnek találták a Népszabadságnak és a Magyar Hírlapnak nyilatkozó egykori belügyi tisztek. Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár a konkrét ügyről nem kívánt nyilatkozni, azonban a Népszabadságnak elmondta: a rendelkezésre álló titkos adatok nyilvánosságra hozatalával a közeljövőben egyértelműen kiderülhet, mi az igazság.