A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetője minden zsidó származású honfitársának azt ajánlja, maradjon otthon a március 15-i nemzeti ünnepen - erősítette meg az MTI-nek a brit Reuters-nek korábban adott nyilatkozatát csütörtök este Feldmájer Péter, aki szerint régóta nem volt ennyire intenzív antiszemitizmus Magyarországon.
Elsősorban az idősek tartsák távol magukat
"Ha valaki nem akarja azt hallgatni, hogy itt mindenért a zsidók a hibásak, ha valaki nem akar árpádsávos zászlók erdeivel találkozni, és nem akarja végighallgatni a különböző szlogeneket, akkor maradjon otthon" - fogalmazott a Mazsihisz elnöke, akit az MTI annak kapcsán keresett meg, hogy a brit hírügynökségnek elmondott véleménye azonos-e a magyar zsidókat képviselő szervezet hivatalos álláspontjával is.
Feldmájer Péter a Reutersnek azt mondta, hogy elsősorban az idős embereknek javasolja azt: tartsák távol magukat az utcai rendezvényektől, mert előfordulhat, hogy radikális kormányellenes tüntetők is demonstrálnak majd az utcákon.
Régóta nem volt ilyen intenzitású antiszemitizmus
A Mazsihisz elnöke az MTI-vel közölte: habár a nemzeti ünneppel kapcsolatban csak újságírói kérdésre válaszolva mondta el véleményét, álláspontja tükrözi az egész szervezet nézetét is. Hozzátette: "itt az ideje szembenézni a valósággal", régóta nem volt ilyen intenzitású antiszemitizmus Magyarországon".
Nem az antiszemiták száma növekedett radikálisan, hanem jóval "hangosabb és publikusabb" lett a kirekesztő nézeteket vallók köre - jelentette ki Feldmájer Péter, hozzátéve, hogy szerinte "tízezer ember akarja tönkretenni tízmillió ember ünnepét".
Ha elege van, töltse az ünnepet külföldön!
A szervezet vezetőjét annak kapcsán kereste meg a Reuters, hogy a hitközség hivatalos lapjában a "Ha kedveli a nyugalmat, ha szereti a biztonságot, ha elege van a zsidózásból és a nyilasokból, töltse nemzeti ünnepünket külföldön" címmel jelent meg írás, amit aztán a Magyar Nemzet is idézett. Feldmájer szerint a cikk "kifejezi a valóságot, a magyar zsidóság lelkiállapotát".