Szilvia
5 °C
16 °C

Díszkarddal döfte nyakon a betörőt, felmentették

2007.02.15. 15:51
A a szakértői vélemények szerint házigazda intenzív szorongást élt át, nem látott a sötétben, jogos védelmi helyzetbe került. Az eset 2005-ben történt Hajdúnánson. A betörő olyan súlyosan megsérült, hogy nem sokkal kórházba szállítása után meghalt.

Felmentették a vád alól azt a férfit, aki díszkarddal halálosan megsebesített egy betörőt hajdúnánási lakásába, értesült a HavariaPress. A debreceni ítélőtábla keddi tárgyalásán ezzel helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

A férfit 2005. áprilisában a családi házukba behatolt betörőt szúrt nyakon díszkardjával. A betörő a kamra ablakán jutott a házba, majd onnan a nappaliba ment, ahol megszólalt a riasztó.

A házigazda kipattant ekkor ágyából, magához vett egy díszkardot, majd a kamrában, az éppen kifelé igyekvő rablót nyakon szúrta. A rablót életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol a gyors műtét ellenére meghalt.

Jogos védelmi helyzet

A vádlott elmondása szerint a lakásban sötét volt, így ő csak egy sötét alakot láthatott, nem tudta megállapítani, hogy az a lakásba befelé igyekszik éppen, vagy távozni készül. Az, hogy megpillantotta a besurranót, benne komoly félelmet keltett.

Az ítélőtábla döntése szerint a ház ura a rabló jogtalan behatolásával jogos védelmi helyzetbe került, azt pedig, hogy a betörőnél van-e valami eszköz, a nem láthatta.

A pszichológus-szakértő szerint a házigazda a cselekmény elkövetésekor intenzív szorongást élt át. Éppen ezért a bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott a hagyományos értelemben vett jogos védelem határait ugyan túllépte, ám büntethetőséget kizáró ok miatt nem vonható felelősségre.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?