Előzetesben a földhivatali ügyintézők
Veszélyesek a társadalomra és a nyomozásra
A tizenkét gyanúsítottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság helyezte előzetes letartóztatásba, vesztegetés bűntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt.
A bíróság a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyával, valamint összetettségével és a társadalomra való veszélyességével indokolta az előzetes letartóztatás elrendelését.
A bírák szerint feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadon hagyásuk esetén a tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével illetve elrejtésével, valamint összebeszéléssel veszélyeztetnék az eljárást.
Fellebezhetnek
A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, így az még nem jogerős.
A három vesztegetőt még hétfőn vették őrizetbe, ők kihallgatásukkor elmondták, hogy a földhivatalok több ügyintézője tulajdoni laponként tízezer forintért soron kívül intézte nekik a földhivatali bejegyzéseket.