David Blaine kisétált ketrecéből
"Életem legfontosabb napja ez a mai." Élményeiről elmondta: "Annyit tanultam ez alatt a anegyvennégy nap alatt, mint egy év alatt" - utalt arra, hogy idejét jórészt olvasással töltötte.
A mutatványt már eddig is hatalmas népszerűség övezte, a szabadulás pillanatát pedig tízezrek várták.
Mindenki arra várt - írja a BBC - hogy Blaine-t gyorsan kórházba szállítják leromlott egészségi állapota miatt. Az éhezőművész ugyanis a negyvennégy napos mutatványa alatt csak vizet vett magához.
Hirtelen halál
A bűvésznek ráadásul a hirtelen szívmegállással is számolnia kell, nyilatkozta Marinof Elia a Southampton egyetem professzor a BBC-nek a szabadulás előtt.
A harmincéves Blaine az utóbbi napokban már heves szívdobogásra, elhomályosodó látásra és víziókra, valamint nehézzé vált légzésre panaszkodott.
22 óra 30 perckor jött ki
A bűvész ketrecét egészen pontosan helyi idő szerint 21 óra 30 perckor, azaz budapesti idő szerint 22 óra 30 perckor eresztették le a Tower híd mellől.
Blaine miután röviden beszámolt az összgyűlt tömegnek tapasztalatairól besétált egy hordozható rendelőbe, ahol kivizsgálták, és szóvivője szerint egy-kétnapos, de legfeljebb egyhetes kezelésre szorul majd, hogy megerősítsék elgyengült izomzatát.
Negyedmillióan látták
A Blaine produkcióját végig nyomon követő Sky One televízió becslése szerint szeptember 5-e óta negyedmillió nézőt vonzott a látványosság.
A mutatványosnak sokan akartak keresztbe tenni. A Blaine-ellenes kampány során festékbombával, tojással vették célba a kalitkát, több napos dobolással zavarták meg Blaine álmát.
Veszítettek a kishitűek
Ám egy bukméker elmondása szerint Blaine édes bosszút vehet most rajtuk: a legtöbben ugyanis arra a fogadtak, hogy Blaine pár nap alatt feladja a küzdelmet az éhséggel és a bezártásággal.
Blaine többen vádolták azzal is, hogy mutatványával csak a világ éhezőit gúnyolja ki. Mind ezt, mind azoknak a feltételezéseit interjúiban cáfolta a bűvész, akik valójában csupán trükknek gyanítják a mutatványt.
Blaine produkciójának szeptemberi sajtótájékoztatóan levágta saját fülét, vagy legalábbis úgy tett, mert mint később kiderült, csak nagyon jól előadott bűvésztrükköt láthattak a kisebb sokkot kapott újságírók.