Egy olasz tudós megjósolta a katasztrófát
Egy olasz tudós hetekkel a legalább 150 áldozatot követelő hétfői katasztrófa előtt figyelmeztetett, hogy egy erősebb földrengés várható L'Aquila térségében, azonban a polgármester pánikkeltéssel vádolta, írja a Reuters.
Az első enyhébb rezgéseket még január közepén észlelték a legsúlyosabban megrongálodott város közelében, és ezek a következő hetekben folyamatosan megismétlődtek. Gioacchino Giuliani szeizmológus a radon gáz megnövekedett koncentrációjára hivatkozva figyelmeztetett egy komoly károkat okozó katasztrófára.
Március elején több hangosbeszélővel felszerelt kisbusz is a város utcáit járta, és felszólította a helyieket, hogy hagyják el otthonukat. A Rómától 100 kilométerre található kisváros polgármestere azonban pánikkeltéssel vádolta meg, és értesítette a rendőrséget. Giulianit még arra is kötelezték, hogy távolítsa el megállapításait az internetről.
Előző kedden, március 31-én tudósok egy csoportját hívták meg L'Aquilába, hogy megnyugtassák a lakosokat. "A lakosság által is érzékelt rezgések szokványosak (...), teljesen normálisak egy szeizmikusan aktív térségben, mint amilyen L'Aquila környéke" - közölték az olasz polgári védelem munkatársai. "Nem árt hangsúlyozni, hogy semmilyen módon nem lehet előre megjósolni egy földrengést" -tették hozzá. Azt is kiemelték, hogy a polgári védelem nem látott okot a riadóztatásra, azonban ettől függetlenül folyamatosan figyelnek a jelekre.
A hétfői katasztrófa után az olasz sajtóban felmerült a hatóságok felelőssége. "Egy földrengés után mindig előkerülnek olyanok, akik állítólag előre jelezték a katasztrófát" - mondta a Nemzeti Geofizikai Intézet igazgatója. "Amennyire én tudom, pontosan senki sem jósolta meg a mostani rengést. A földrengéseket lehetetlen előre jelezni" - mondta Giuliani állításairól Enzo Boschi.
Szerinte inkább az jelenti a problémát, hogy az ország annak ellenére nincs felkészülve a földrengésekre, hogy korábban annyi tragikus eset történt. "Jönnek a földrengések, de aztán elfelejtjük őket, és nem teszünk semmit" - mondta. Úgy vélte, hogy változtatni kellene az építési szokásokon azokon a területeken, amelyeken erős földrengések kialakulására van lehetőség.
A mostani 5,8-6,3-as erősségű földlökéseket néhány kisebb erejű - 3,5 és 3,9-es erősségű - rengés előzte meg vasárnap a késő esti, majd a hétfő kora hajnali órákban.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.