Eleonora két napig feküdt a romok alatt
Az első korty után Eleonora a szülei felől érdeklődött - írja a La Reppublica online. A lányt bő 42 órával a hétfői földrengés után mentették ki egy hegynyi törmelékhalmaz alól, L'Aquila Valle Gioia negyedében.
Életben maradásának csodával határos voltát jól mutatja, hogy a romhalmaz alól, amivé otthona lett, eddig senkit sem sikerült élve kimenteni. Eleonora barátnője, Enza még mindig a romok alatt van, de ő biztosan meghalt.
A két lány együtt lakott, és ugyanazokra az órákra jártak az egyetemen. A mentőalakulat tudta, hogy mindketten a romok alatt rekedtek, ezért miután bulldózerekkel eltávolítottak több tonnányi törmeléket, célzottan, kutyákkal keresék őket.
"A lány, akit megmentettünk, egy üregbe volt beszorulva" – mondta a tartományi rendőrség felügyelője, aki szerint a siker a bergamói és velencei tűzoltók állhatatosságának, professzionalizmusának és a jó felszerelésünek köszönhető.
A mentést a gyakori utórengések ellenére sem függesztették fel, bár azok és a rossz idő nagyon lelelassították a munkálatokat. "Kicsit fáradtak vagyunk – mondta az AFP-nek a polgári védelem válságirodájának a vezetője. – De igazából nem foglalkozunk a fáradással. Az adrenalin hajt, é smég hosszú az út előttünk."
Eleonora csodával határos megmenekülése ismét felvillanyozta a kifáradó mentőalakulatokat. A lányt kórházba szállították, az első jelentések szerint nincs maradandó károsodása.
Ugyancsak kedden sikerült sértetlenül kimenteni egy 98 éves matrónát a háza romjai alól, aki, mint mondta, horgolással töltötte az időt. A földrengésről egy boltban készült, és nemrég a romok alól előkerült ipari kamerás felvételt tett közzé a BBC online, ahol jól érzékelhető a földmozgás hevessége.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.