Eddig 29 holttestet találtak az Atlanti-óceánban

2009.06.09. 06:51 Módosítva: 2009.06.09. 11:26
Hétfőn további tizenhárom halálos áldozatát találták meg az egy hete lezuhant francia utasszállító repülőgépnek. A kutatóhajók több darabját is megtalálták már a gépnek, egy fontos alkatrész is előkerült: a függőleges vezérsík segíthet nyomra vezetni a fekete dobozokat keresőket.

A kutatásban részt vevő francia és brazil hajók további holttesteket - összesen 13-at - találtak hétfőn az Atlanti-óceánban, ott, ahol feltételezések szerint az Air France repülőgépe egy héttel ezelőtt lezuhant. Így a gépen tartózkodó 228 emberből összesen huszonkilencnek a holttestét emelték már ki a vízből, jelentette az AFP hírügynökség brazil és francia illetékesekre hivatkozva.

Hasonlóan a korábban megtaláltakhoz, a most kiemelt nyolc holttestet is a katasztrófa helyszínétől mintegy 800 kilométerre fekvő Fernando de Noronha szigetre szállítják egy elsődleges igazságügyi vizsgálat céljából, majd onnét Recife városba. Közben a brazil és francia hatóságok az AFP híre szerint felkészültek arra, hogy Recife-be szállítsák és azonosítsák az első 16 holttestet a rendelkezésre álló DNS-minták és fogászati leletek alapján.

Keresik a fekete dobozt

A kutatást végző brazil és francia hajók az Airbus több tucatnyi alkotóelemét és több száz egyéb tárgyat is kifogtak már a vízből. Hétfőn egy brazil hadihajó megtalálta és partra vitte a gép farokrészének egy darabját, a csaknem teljesen épen maradt függőleges vezérsíkot is. A roncsdarab azért fontos, mert a gép még hiányzó fekete dobozai a farokrész közelében találhatók, így hozzávetőlegesen leszűkíthető a keresés helye.

Az amerikai haditengerészet két nagy teljesítményű detektort ajánlott fel a kutatáshoz, hogy segítségükkel megtalálják a gép két fekete dobozát. Ugyanebből a célból érkezik oda szerdán a francia haditengerészet egyik atom-tengeralattjárója, az ultraérzékeny szonárokkal felszerelt Emeraude. Az idő sürget, mert a fekete dobozok jeladói csupán három-négy hétig bírják, ha lemerülnek a telepek, a hatezer méteres mélység örökre magába zárhatja a katasztrófa lehetséges okait rejtő szerkezeteket.

Időjárási térkép a gép lezuhanásának időpontjában
Időjárási térkép a gép lezuhanásának időpontjában

Leszakad a farok?

Egy amerikai repülésügyi szakértő szerint a szinte teljesen épen maradt vezérsík arra lehet bizonyíték, hogy a gép már azelőtt darabjaira hullott, hogy a vízbe csapódott volna, írja a LA Times. A szakértő emlékeztet arra, hogy hasonlóan épen maradt farokrészt találtak a 2001 novemberében New York-ban lezuhant Airbus roncsai közt is. Akkor az American Airlines A300-asa egy másik gép által keltett turbulenciába került, a pilóták túl nagy erővel próbálták az oldalkormányt terhelni, és a gép farokrésze a túlterheléstől leszakadt.

Robert Ditchey repülőmérnök szerint a francia géppel is hasonló történhetett, legalábbis szerinte nem maradt volna meg ilyen épségben a függőleges vezérsík, ha a vízbe csapódáskor még egyben lett volna a gép.

000T TRPar2600231

Időközben a baleset okait kivizsgálók azt is kiderítették, hogy a gép robotpilótája az eltűnés előtt négy perccel ismeretlen okokból ki lett kapcsolva. Robert Ditchey szerint ez is bizonyíthatja azt, hogy a pilóták saját maguk akarták megoldani a vészhelyzetet, amit az extrém időjárási körülmények teremtettek, és ez vezethetett a farokrész leszakadásához.

Túl gyors vagy lassú

Az Air France francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó 447-es számú járata május 31-én tűnt el viharos időjárási körülmények között, fedélzetén 228 emberrel, akik feltehetőleg mindannyian életüket veszítették. A szerencsétlenül járt gép fedélzetén négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utas is volt.

A vizsgálatok főleg arra irányulnak, hogy megállapítsák, vajon a gép külső műszerei eljegesedtek-e, ami zavarhatta volna a sebességmérőt, ugyanis így a számítógép túl gyors vagy lassú tempót diktált volna, ez pedig végzetes hibához vezethetett. A szerencsétlenséget kivizsgáló BEA francia ügynökség elmondta, hogy a fedélzeti sebességmérőt nem cserélték le, szemben a gyártó cég ajánlásával, de ebből még korai volna arra következtetni, hogy ez milyen szerepet játszhatott a szerencsétlenségben. A BEA szerint a gép egymástól eltérő információkat kapott a sebességmérőktől, miközben a hatalmas viharba került.

Az Air France napokon belül lecseréli a sebességmérő műszereket az Airbus A330-as és A340-es gépein - jelentette be a légitársaság pilótáinak egyik szakszervezete.