Cigányokra támadtak Verőcén
További Bulvár cikkek
Raffael Gyula, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) Pest megyei elnöke az MTI-nek szerda késő este azt mondta: a településen élő romák tőle kértek segítséget, attól tartva, hogy az atrocitások tovább folytatódhatnak.
Gáspár István, a helyi romák szószólója, az MTI-nek azt mondta: a Magyar Sziget rendezvényre érkezőkkel már a korábbi évben is volt nézeteltérésük, de idén először került sor verekedésre. Közlése szerint kedden kopaszra nyírt, fekete nadrágot és pólót, fehér fűzős bakancsot viselő fiatalok szidalmazták lányát és két unokáját a Duna-parton, majd egy hasonló, 8-10 főből álló társaság szerda délután a helyi élelmiszerboltba tartó családtagjaira támadt rá. Az egyik lányát, aki terhes, fellökték, majd a nagyobbik fiát többször megütötték. Az inzultus miatt verekedés tört ki a "szigetlakók" és a helyi cigányok között. Közlése szerint a fiatalok "gyűlölöm a cigányokat" és "Fehér Magyarország" feliratú pólókat viseltek, és azzal fenyegették őket, hogy "még ma megölnek a faluban minden cigányt".
Mivel a településen nem alakult kisebbségi önkormányzat, az MCF megyei szervezetének vezetőjéhez fordultak a helyi romák, akik attól félnek, a szkinhedek bosszút állhatnak rajtuk. Gáspár István azt mondta, a helyi cigányok éjszakára figyelőszolgálatot állítottak fel az utcában, és reggelig őrzik egymás házát az esetleges támadástól.
Nem tettek feljelentést
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön délelőtt az Index kérdésére megerősítette: a rendőrségnek nincs tudomása bántalmazásról, rendőri intézkedés ilyen jellegű bejelentés miatt nem volt. A településen megerősítették a rendőri jelenlétet, és a koncert szervezőivel megállapodtak abban, hogy a rendezvényre látogatók egy másik útvonalon, Kismaroson át közlekedhessenek. Kovács Viktória azt mondta, erre azért volt szükség, mert "az utcában virrasztást tartanak egy haláleset miatt".
A polgármester verziója
Bethlen Farkas polgármester a történtekről elmondta, hogy egy helybéli lakos kérésére sietett a helyszínre, ahol az út közepén egy mintegy 15 tagú, karókkal felfegyverkezett csoport verekedett nyolc, a szigeti fesztiválra igyekvő fiatallal. Hozzátette: közbelépése eredményeként a szigetlakók elszaladtak, ám egyiküket, aki a földön feküdt, három helybéli csákánynyelekkel tovább ütlegelte. Elmondta, végül sikerült őt is kimenekítenie, majd lecsillapítani a kedélyeket.
A szemtanúk az előzményekről ellentmondásosan nyilatkoztak. Volt, aki szerint egy várandós roma fiatalasszonyt részeg szigetlakók támadtak meg, a földre rántották és rugdosták, ezért tört ki a verekedés, míg mások szerint az ittas fiatalok közül valaki gúnyos megjegyzést tett az út mentén álldogáló cigányokra.
Korábban nem volt konfliktus
Egy tény, mondta a polgármester, hogy a községben élő cigányok és nem cigányok évek óta békében élnek egymással, és a korábbi sziget-rendezvények idején sem volt konfliktusuk.
Bethlen Farkas szerint a viszályt a politikusok gerjesztik, aminek azonban "nem szabad felülni". Ezt a véleményét hangoztatta a nap folyamán a cigány közönség és a szigeti rendezvény szervezői előtt is.
A Magyar Sziget fesztivált idén kilencedik alkalommal rendezik meg, a koncertekkel egybekötött előadások a hét elején kezdődtek és jövő hétfőig tartanak. A rendezvényen "nemzeti érzelmű" és hungarista, szkinhed zenekarok is fellépnek, képviselteti magát a Jobbik és a Magyar Gárda, a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is. A szervezetek elnökei, köztük Vona Gábor, a Jobbik vezetője is előadást tart az idén májusban, Szegeden kötött nemzeti szövetségről.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Külföld
Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le egy tengeralattjárón az Atlanti-óceánon
A 2024-es mennyiség negyede került elő egyetlen szállítmányban.
3 perce
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59