Az utcán verték egymást a romabál résztvevői

2009.08.09. 17:51
Garázdasággal zárult a szombaton megrendezett Zala megyei romanap Nován, számol be róla a Zalai Hírlap. Vasárnap hajnalban félszázan szólalkoztak össze, közülük ketten könnyű sérüléseket szenvedtek.

A történtekről a lap egy olvasó révén szerzett tudomást. Elmondása szerint hajnali négy óra környékén Nova központjában, a falun átvezető 75-ös úton tört ki verekedés, ami miatt a forgalom is megállni kényszerült.

Éppen arra haladtunk, amikor azt tapasztaltuk, hogy egy körülbelül félszáz fős, láthatóan két részre szakadt tömeg az utcán kiabál egymással, majd össze is verekedtek - mondta az informátor. A balhé miatt több autónak is meg kellett állnia, s a Budapestre tartó járat sem tudott elmenni. Aztán megérkeztek a rendőrök, akik a polgárőrökkel együtt megfékezték a verekedőket.

Mindezt Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője, illetve Horváth Csaba, a Kerka Mente Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnöke is megerősítette.

Egy báli rendezvényt követő utcai szóváltás fajult verekedéssé - mondta röviden Csizmazia Péter. Az eset során két fő szenvedett könnyű sérülést. Az ügyben a lenti rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást.

A község polgármestere, Lendvai Jenőné szerint a romanap szombati eseményei sem feszültségnek, sem egyéb incidensnek a jeleit nem mutatták, s ugyanezt mondta el Kolompár Melinda, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke is. A CKÖ vezetője kiemelte: nem a bálban, hanem azt követően, az utcán történt a verekedés.

Információnk szerint a randalirozó romák nem helybéliek, hanem távolabbról érkezettek voltak.