Halálos lövöldözés a pécsi egyetemen
További Bulvár cikkek
Csütörtök délelőtt 11.30-kor több lövés dördült a PTE ÁOK Biofizikai Intézetében.
Információi vannak? Írja meg!
Kedves Olvasó, ha a pécsi lövöldözésről a cikkben megjelent információkon kívüli, az esettel kapcsolatos történésekről tud, arra kérjük, írja meg nekünk. KöszönjükEgy 19 éves férfi a helyszínen meghalt, egy életveszélyes és két súlyos sérültet szállítottak a pécsi traumatológiára.
A 19 éves hallgatónak olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy már a mentők kiérkezésekor is alig mutatott életjeleket, ennek ellenére háromnegyed órán át próbálták újjáéleszteni. Információnk szerint az áldozat kaposfüredi volt, és idén kezdte meg tanulmányait a pécsi gyógyszerész szakon. Korábban a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba járt, egy ottani évfolyamtársától tudtuk meg, hogy az orvosira szeretett volna jelentkezni, de oda nem vették fel.
A lövöldözés életveszélyes sérültje F. Gergő 19 éves gyógyszerészhallgató, rajta kívül egy 54 éves takarítónő és egy 37 éves oktató sérült meg.
Az életveszélyes sérült operációja fél 8-ig tartott. Testét öt lövedék érte, az egyik golyót a gerince mellől vették ki, állapota stabil, tudta meg a Független Hírügynökség.
A két másik meglőtt ember sérüléseit már korábban ellátták, ők
nincsenek életveszélyes állapotban. Mint Kollár Lajos professzor
elmondta: comb és hasi lövéseket láttak el. Cáfolta azt a sajtóban
megjelent hírt, hogy az egyik sérültnek mellkasi sérülései lennének.
Az áldozat - és a tettes - csoporttársai délután a kutatóintézet előtt egymás nyakába borulva zokogtak.
Győrffy Zoltán, az egyetem szóvivője az Indexnek elmondta: az elkövető egy elsőéves, magyar állampolgárságú gyógyszerészhallgató. A halálos sérülést szenvedett férfi a támadó csoporttársa. Győrffy szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy miért lövöldözött a diák.
A fiú a lövöldözés után kimenekült az épületből, bement a közvetlen szomszédságában lévő 400 ágyas klinikai épületbe, ahol a hetedik emeletre felfutott, ott kapták el a rendőrök. A Népszabadság Online információi szerint a tettes maga értesítette telefonon a rendőrséget és hagyta, hogy elfogják. Bojtor Bernadett, a Baranya megyei rendőrkapitányság szóvivője az Indexnek annyit mondott, hogy a lövöldözőt elfogták.
Dakos József, a Baranya megyei rendőrfőkapitány délután fél ötkor az újságírókkal a helyszínen közölte, hogy a vizsgálat eddigi adatai szerint az elkövető hallgató húsz társával együtt laborgyakorlaton vett részt a biofizikai intézetben, ahol egyszer csak felállt és kiment, majd saját fegyverével tért vissza, egy 9 milliméteres Parabellum lőfegyverrel és lövöldözni kezdett. Még vizsgálják, hogy a tettes hány lövést adott le, de a Parabellum tárjába 15 lőszer fér - tette hozzá az MTI szerint.
A tábornok szerint az elkövetés indítékát még mindig vizsgálják, valamilyen belső okra, beilleszkedési problémára gyanakodnak.
Korontos Zoltán, Pécs rendőrkapitánya este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, nagy valószínűséggel beilleszkedési zavar állhat a háttérben. Az elkövető zörgéssel, kopogással zavarta az órát, ezért kiküldték - pontosította a korábban elhangzottakat.
A rendőrség szóvivőjének péntek reggeli tájékoztatása szerint a támadót este ügyvéde jelenlétében kihallgattták, de megtagadta a vallomástételt.
A pécsi lövöldöző zárkózott, magába forduló, visszahúzódó személyiség, akinek zűrös ügyei voltak - így jellemezte évfolyamtársát az egyik, neve
elhallgatását kérő orvostanhallgató az MTI-nek. Az egyetemi hallgató tudomása szerint az elkövető alkohollal kapcsolatos problémákkal is küszködött.
A Pécsi Egyetem ÁOK-jának hallgatója - aki az épülethez közel eső kollégiumban tartózkodik - az Indexnek azt mondta, hogy az elkövető korábban az egyetem Természettudományi Karára járt, idén kezdte meg tanulmányait a gyógyszerész szakon. "Három fiúval volt jóban, de összevesztek. A gyógyszerészek hármas és hetes csoportjának volt fizika gyakorlata, amikor berohant az órára és erre a három fiúra, és a gyakorlatvezető tanárra is rálőtt. Ekkor a takarítónő is berohant a terembe, őt lábon lőtte a fiú, aztán kiszaladt az egyetemről. Nem ismertük, mert csak első éves volt" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy a rendőrség a hármas és a hetes gyógyszerészcsoportot is bevitte kihallgatni, ők azóta is a rendőrségen vannak.
Az egyetemen lövöldöző fiatalember az Első Pécsi Polgári Lövészegylet tagja. Gábriel Róbert, az intézmény rektora az MTI-nek megerősítette ezt az információt. Mint mondta: a fiatalembernek saját jogon, engedéllyel volt fegyvere, egy 9 milliméteres maroklőfegyver. Gadó György, a lövészegylet elnöke az Indexnek elmondta, az elkövető másfél-két éve járt a klubba és tavasszal szerzett fegyverviselési engedélyt. "Egy csehszlovák gyártmányú, kilenc milliméteres maroklőfegyvere volt" - mondta a lövészegylet vezetője, akit nagyon lesújtott, hogy a tagok közül került ki az elkövető. "Volt, hogy heti rendszerességgel járt, máskor csak egy hónapban egyszer, de soha semmilyen fura magatartást nem tapasztaltunk nála. Több éve járt egyetemre, és több nyelven beszélt. Nem tudok arról, hogy barátkozott volna valakivel a klubból" - tette hozzá.
Az egyetemen csütörtökön lett volna a gólyabál, ez azonban elmaradt. Helyette a hallgatói önkormányzat gyászszertartást tartott, a megemlékezésen több ezer ember vett részt.
Az egyetem szűkszavú közleményt adott ki az eseményről. "Sajnálattal közöljük, hogy a Kar területén lövöldözés volt. A tettest a rendőrség letartóztatta, a sérülteket ellátta. Kérünk mindenkit, hogy viselkedjék a helyzethez méltó nyugalomban és ne akadályozzák a rendőrség munkáját. Megnyugtatunk mindenkit, hogy a veszélyhelyzet elmúlt" - áll a közleményben.
Az egyetem Egészségpszichológiai Konzultációs Szolgálata csütörtökön este nyolcig várja a segítséget igényló diákokat. Estig öt hallgató kérte pszichológus segítségét.
A PTE Szigeti úti campusát a rendőrség órákra teljesen lezárta, a környező utcák forgalma megállt. A rendőrség a zárat délután feloldotta.
Hivatalos programját megszakítva Hiller István oktatási miniszter és Draskovics Tibor rendészeti miniszter a pécsi lövöldözés helyszínére utazott.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) megkéri majd a pécsi lövöldözés ügyében eljáró bíróságot, hogy elrettentő erejű ítéletet szabjon ki az elkövetőre - közölte Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke. A HÖOK arra kér minden felsőoktatási intézményt, hogy november 30-án a támadás időpontjában gyújtson gyertyát.
- Van fotója vagy videója? Küldje el, töltse fel!
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.