Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C

Elvették a balatoni üdülőt az OCÖ-től

2010.06.15. 09:37 Módosítva: 2010.06.15. 09:42
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. visszavette a Balatonlellén két éve haszonbérletbe adott üdülőt az Országos Cigány Önkormányzattól. Az OCÖ a vállalásokkal ellentétben nem hozott létre felnőttképzési központot az épületben, de nem tudni, hogy pontosan miért döntött így a vagyonkezelő.

Visszavette az állam az Országos Cigány Önkormányzattal (OCÖ) a két éve haszonbérbe adott balatonlellei üdülőt, az OCÖ-nek így szeptemberben ki kell költöznie, írja a Magyar Nemzet. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél megerősítették a haszonbérleti szerződés megszüntetését a lapnak, de egyelőre nem indokolták a döntést.

Az épületet és az ottani táborhelyet 2008 augusztusában vette át az OCÖ, amely akkor vállalta, hogy felújítja az épületet. A Magyar Nemzet információi szerint a felújítás visszásságai miatt fél éve nyomoz a vám- és pénzügyőrség.

A lap szerint Kolompár Orbánék azt is vállalták, hogy roma felnőttképzési központot hoznak létre az épületben, ez azonban nem valósult meg.

Kedden biztosan nem indul el a szezon, mert nagy a káosz a romagyermek-üdültetés körül, írja a lap. Miközben a MeH már áprilisban megítélt 21 millió forintot az OCÖ-nek a táborok gyermekétkeztetésére, Kolompár Orbán csak előző pénteken hívta össze a közgyűlést a táboroztatással kapcsolatos döntések meghozatalára.

A Lungo Drom frakciója és a szocialista Teleki László emberei nem szavazták meg a rendkívüli közgyűlés napirendi pontjait, mert nehezményezték, hogy az OCÖ roma vakációs bizottsága nem tárgyalhatta meg a táboroztatás körülményeit. A Lungo Drom-os Hegedüs István szerint az OCÖ-vezetés későn megismert előterjesztéséből kitűnik, hogy részrehajlóan akarták volna eldönteni, kik üdülhetnek.