A rendőrség vádemelést javasol a kecskeméti gumiszoba miatt
Vádemelési javaslattal zárták le a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kecskeméti Közoktatási, Gyermekvédelmi és Szociális Intézményében személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt indított nyomozást – ezen egymondatos közleménynél több információt nem közölt a rendőrség.
A megyei önkormányzat fenntartásában lévő gyermekvédelmi intézményben történtek miatt még tavalygumis februárban indult eljárás.
Egy magánszemély tett feljelentést az iskolában folyó állítólagos gyermekbántalmazás miatt. A feljelentésben az is szerepelt, hogy a gyerekeket időnként megütik, a problémás tanulókat pedig úgynevezett dühöngőszobában különítik el. A fenntartó önkormányzat belső vizsgálat folytatott az ügyben, de nem talált szabálytalanságot.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az intézmény vezetőjét is, ezt az ügyészség megerősítette.
A vizsgálat idején az igazgatónő néhány napig éhségsztrájkot tartott. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés októberben úgy döntött: a büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti állásából az igazgatót.
A rendőrség nem nyilatkozott arról, hogy hány személy esetében és milyen jogcímen javasoltak vádemelést.
A Kecskeméti Városi Ügyészségnek 30 napja van arra, hogy a vádemelési javaslatról döntsön.
Bács-Kiskun megye egyetlen kórházában sincs gyermekpszichiátriai osztály, ezért a kezelésre szoruló gyerekeket Szegedre vagy Budapestre kell szállítani.