Csongor
0 °C
9 °C

Vádemelési javaslat a gumiszobás gyermekotthon ügyében

2011.02.02. 06:17
Tavaly februárban derült ki, hogy a Juhar utcai gyermekotthonban létezett egy úgynevezett gumiszoba, vagyis egy szakszerűtlenül kialakított dühöngő, ahová rendszeresen bezártak fiatalokat. A rendőrség most vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást.

Lezárult a nyomozás a kecskeméti Juhar utcai gyermekotthon ügyében. A Kecskeméti Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségnek a nyomozati anyagot, közölte Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ép és fogyatékos gyerekkel egyaránt foglalkozó intézményben tavaly februárban robbant ki a botrány. Volt alkalmazottak és szülők fordultak a nyilvánossághoz, hogy felhívják a figyelmet az otthon nevelési módszereire. Elmondták és fényképekkel próbálták bizonyítani, hogy létezett egy szakszerűtlenül kialakított dühöngő, amelyet rendszeresen használtak is. Elmondták: egyes alkalmazottaknak teljesen természetes volt, hogy a dühöngő fiatalt bezárták ebbe a szobába, ha nem tudták megfékezni. Más dolgozóknak is felajánlották ezt a lehetőséget, de nem mindenki élt vele.

Akkor Kimpián Ildikó igazgató először azt állította, hogy nincs ilyen helyiség az otthonban, majd két nappal később a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat sajtótájékoztatóján a megyei vezetők elismerték a "gumiszoba" létezését. Azt mondták, három olyan eset volt, amikor bezártak ide fiatalokat, de szerintük - a volt dolgozók állításával ellentétben - soha nem hagyták őket magukra.

A nyomozás 2010. februárjában kezdődött. Szeptemberben gyanúsítottként hallgatták ki az intézmény igazgatóját, aki néhány nappal később sms-ben értesített minden médiumot, hogy az eljárás ellen éhségsztrájkkal tiltakozik. Akkor azt írta, célja megvédeni azokat a gyermekeket, akik tanulni járnak az intézménybe, és azokat a kollégáit, akik nap mint nap kénytelenek a magatartási anomáliákat produkáló kamaszok, fiatal felnőttek atrocitásait elszenvedni.

Mivel sem a szakma, sem kollégái nem értettek egyet tetteivel, befejezte az éhségsztrájkot. Nem sokkal később - az októberi megyegyűlésen - a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat úgy döntött, hogy fegyelmi eljárást indít ellene és az akkor már folyamatban lévő büntetőeljárás bejezéséig felfüggesztik állásából. A rendőrség most befejezte a nyomozást, de annak részleteiről továbbra sem nyilatkozik.