Ivott az Arnóthtal karambolozó sofőr

2011.03.18. 14:18
Az igazságügyi szakértő szerint ittas volt az a férfi, aki az M3-as autópályán a forgalommal szemben haladva szerdán okozott balesetet. A szerencsétlenségnek három halottja volt, köztük Arnóth Sándor fideszes képviselő, Püspökladány polgármestere.
Fekete zászló a püspökladányi polgármesteri hivatal előtt
Fekete zászló a püspökladányi polgármesteri hivatal előtt

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) azt közölte a rendőrség honlapján, hogy az esetleges befolyásoltság megállapítására igazságügyi orvosszakértőt rendeltek ki; elsődleges véleménye szerint a balesetet okozó férfi ittas volt, amikor a tragédia bekövetkezett.

A rendőrség elemezte a térfigyelő kamerák felvételeit, ez alapján valószínűsíthető, hogy az 51 éves aszódi férfi az autópályán fordult meg, majd a belső sávban elindult a főváros irányába, a forgalommal szemben. Az ütközés előtt nyolc-kilenc kilométert haladt.

A rendőrség a járművek ütközés előtti sebességnek megállapításra igazságügyi műszaki szakértőt rendelt ki.

A PMRFK továbbra is várja szemtanúk jelentkezését, akik a balesetről érdemi információt tudnak adni, illetve a baleset előtt az M3-as autópályán, valamint a férfi lakókörnyezetében lévő utakon, Aszódon vagy Bagon látták közlekedni a vétkes autóst.

DVETT20110317062

A baleset szerda este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt, egy autó a forgalommal szemben haladt az autópályán, és frontálisan összeütközött az Arnóth Sándort szállító, szabályosan közlekedő autóval.

A balesetben hárman haltak meg: az 51 éves Arnóth Sándor mellett életét vesztette 57 éves sofőrje, valamint a másik jármű vezetője is.

A vétlen járműnek egy kisteherautó is nekicsapódott, az abban ülők nem sérültek meg.

A Blikk megkereste J. Csaba szomszédait, akik szerint magánéleti válság okozhatta a drámát. "Korábban többször is panaszkodott. Úgy tudom, már máskor is megpróbált véget vetni az életének", mondta egy neve elhallgatását kérő ismerőse.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport