Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Súlyos fém alkatrész zuhant le a pécsi szellemházról

MTI/Index
2011.07.26. 22:45

Egy súlyos fém alkatrész, vélhetően egy elektromos motor tekercselés zuhant le a huszonöt emeletes pécsi magasházról kedden.

Az alkatrész – a korábbi híradásokkal ennetétben nem egy másfél mázsás betontömb – a forgalmas Szigeti útra esett, akkor, amikor éppen senki nem járt arra.

Fotó: Kálmándy Ferenc
Fotó: Kálmándy Ferenc

A rendőrök a helyszínen vizsgálják, hogy magától esett-e le a súlyos tárgy. Az eset után a rendőrök néhány fiatalt kísértek ki az épületből. Az egyik fiatal sántított, őt mentő szállította el, egy másik fiatalt pedig a rendőrök vittek el, írja a Bama.hu.

A Közép-Európa legmagasabb üresen álló épületeként a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült pécsi magasházat 1989-ben életveszélyessé nyilvánították, és kiürítették. Szakértők úgy ítélték meg, hogy a jugoszláv technológiával készült, úgynevezett IMS épületszerkezet összetartó acélkötelei a hézagok kitöltésére használt pasztától egyes helyeken erős korróziónak indultak. Amikor a feszítőhuzalok keresztmetszete a felére csökkent, az épület elveszítette statikai biztonságát.

Azután, hogy a város 360 millió forintos hozzájárulásával 2003 őszére elvégezték a statikai megerősítést, az önkormányzat többször is értékesítette az épületet, de azt a mai napig sem sikerült hasznosítani. Legutóbb a spanyol Milton csoportnak adták el 410 millió forint plusz áfáért, egy ingatlancsomag részeként.

Az önkormányzat lebontatná az ingatlant, és két éven belül közigazgatási szolgáltató központot építtetne a helyére. Csak a bontási munkák egymilliárd forintba is kerülhetnek.

Korábbi sajtóhírek szerint a magasházba rendszeresen szöknek be fiatalok.