Bezáratták a debreceni Amsterdam shopot

2011.12.01. 15:34 Módosítva: 2011.12.01. 16:20

A debreceni polgármesteri hivatal a rendőrséggel közösen csütörtökön bezáratta a debreceni Amsterdam shopot, ahol kábító hatású anyagokat árusítottak.

Gulyás Tünde, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetője a bolt bezárásakor a helyszínen azt mondta, a szeptember óta húzódó ügyben a tulajdonos nem volt együttműködő az önkormányzattal, a működést előbb korlátozó, később tiltó határozatokat nem vette át. A csütörtöki bezárásnál a boltban több tasak dohánydarálékot is találtak, ezeket a tasakokat a rendőrség lefoglalta.

A Dehir.hu szerint a debreceni üzletben szobaillatosítóként árusítottak olyan anyagokat, melyeket ha a fiatalok elszívtak, az a marihuánához hasonló hatást váltott ki.

Szeptemberben egy névtelen bejelentés után indított vizsgálatot az önkormányzat az üzletben, ahol több kis zacskót találtak apró darálékkal. Felszólították a tulajdonost, hogy az üzlet profiljától - ajándék és emléktárgy - eltérő termékek árusítását szüntesse meg. Mivel közben rendőrségi eljárás is indult, a jegyző október 21-én úgy döntött, bezáratja az Amsterdam Shopot.

Ennek ellenére az üzlet ezután is nyitva volt. A bezáratásról szóló határozatot ugyan postázták, azt azonban az üzemeltető azóta sem vette át. Az önkormányzat végül hirdetményben tette közzé a határozatot, amely 15 munkanap után kézbesítettnek tekinthető. Ez a határidő december 1-jén járt le.

Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy az ügyben szeptemberben indult eljárás ismeretlen tettes ellen kábítószerrel való visszaélés gyanújával. Októberben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival tartott ellenőrzést a boltban a rendőrség, míg novemberben két házkutatást is tartottak. A korábbi három és a csütörtöki bezárást megelőző negyedik házkutatáson összesen több mint ötezer darab, ismeretlen darálékot tartalmazó zacskót foglaltak le. Ezeket jelenleg is vizsgálják a szakértők.

Gulyás tünde azt mondta, hogy a városban tudnak további olyan boltról is, ahol bódító hatású szereket árulnak. Információik szerint a Piac utcában, egy török bazárhoz hasonló boltban is forgalmaznak ilyen termékeket.

November 8-án Budapesten a Ferenc körúton a helyi jegyző bezáratott egy boltot, ahol – a rendőrség gyanúja szerint – 18 év alattiaknak árultak kábító hatású terméket. A ferencvárosi boltot a jegyző a büntetőeljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évig záratta be. Ezt megelőzően az Andrássy úton zárt be az Amsterdam shop.