Jelentős közlekedési fennakadásokat okozott Nagy-Britanniában a 16-20 centiméternyi hó. A fő repülőterek működnek, de nagyok a késések, és számos járatot, köztük egy budapestit töröltek. A legnagyobb londoni repülőtér, a főváros nyugati határában fekvő Heathrow már a hó megérkezése előtt bejelentette, hogy 30 százalékkal csökkenti vasárnapi forgalmi menetrendjét a nagyobb felfordulás elkerüléséhez. A British Airways, a legnagyobb brit légitársaság – amely naponta három járatot közlekedtet Heathrow-ról Budapestre – a BAA járatszám-csökkentési intézkedésének megfelelően vasárnapi három budapesti járata közül az elsőt, a BA868-as számú délelőttit törölte. A délutáni BA866-os és az esti BA870-es budapesti járatot a vasárnapi törlések nem érintették, bár ez utóbbi indulására a Heathrow járatinformációs szolgálata több mint másfél órás várható késést jelzett. A British Airways közölte, hogy akiknek vasárnapra szóló repülőjegyük van, de nem akarnak elindulni, csütörtökig ingyenesen áttehetik foglalásukat a cég más járataira.
A hó és a csúszós utakon keresztbe fordult, felborult kamionok miatt sokan töltötték a vasárnapra virradó éjszakát az autópályákon. A Londonból Birmingham felé vezető M40-esen száz jármű akadt el. A Londont körülölelő - helyenként tízsávos - autópályagyűrűn, az M25-ösön hét órán át állt a forgalom vasárnap hajnalban. Komoly fennakadások voltak a 400 kilométeres londoni metróhálózat működésében, mivel a vonalak jelentős része a külsőbb városrészekben a felszínen fut. A várost kelet-nyugati irányban átszelő Central metróvonal keleti végén, a nyílt pályán egy szerelvény elakadt a hóban, és az utasoknak 15 percet kellett gyalogolniuk a legközelebbi állomásig. (MTI)
A Főgáz átmenetileg kikapcsolási moratóriumot léptetett életbe a rendkívüli hideg miatt. A Belügyminisztérium kedden arra kérte az energiaszolgáltatókat, hogy átmenetileg ne kapcsolják ki a fűtést és a villanyt a számláik kifizetésével elmaradásban lévő ügyfeleknél. (MTI)
Az elmúlt héten mintegy negyedével többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb adatai szerint, mint azt megelőzően, kilenc beteg szervezetében mutatták ki az influenzavírust. (MTI)
A mostani számítások szerint jövő csütörtökig-péntekig biztosan nem enyhül az idő, sőt addig még hidegebb is lehet a mostaninál. Ennek egyik feltétele, hogy essen hó, a hótakaró ugyanis tovább hűti a levegőt a következő hét elejétől.
Rendkívüli tanítási szünetet rendelnek el a csütörtöki nappal a Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium tanulói számára, közölte Szabó Zoltán igazgató, aki szerint elavult az iskola fűtési rendszere. (MTI)
Negyven férőhelyes ideiglenes éjjeli menedékhelyet nyit csütörtökön a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapesten, a Volánbusz Zrt. Etele téri pályaudvarának az emeletén. A közlekedési társaság az oktatási központjának a helyiségeit adta át átmeneti használatra. (MTI)
Romániában tizennégyre emelkedett a szélsőséges időjárás halálos áldozatainak a száma. Az elmúlt 24 órában hatan fagytak meg. Szerda hajnalban a Kovászna megyei Bodzafordulón mérték a legalacsonyabb hőmérsékleti adatot. Itt mínusz 32 fok volt. (MTI)
Ha az Országos Meteorológiai Szolgálat 24 órás előrejelzése szerint legalább harminc centiméteres hó várható, akkor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) riasztást ad ki – közölte Bakondi György főigazgató. Emlékeztetett arra, hogy a most előrejelzetthez hasonló időjárás utoljára 25 éve, 1987-ben volt. (MTI)
A rendkívüli télben eddig negyvenhárman fagytak meg Ukrajnában, több mint hétszáz embert pedig fagysérülésekkel kezelnek kórházban.
A magas gázszámla miatt tanítási szünet lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Forró általános iskolájában – írja az Észak-Magyarország.