Villamos ütközött kamionnal

2008.06.03. 16:11
A BKV 198-as buszjárata személyautóval ütközött, itt egy idős asszony megsérült, a 28-as villamos pedig egy kamionnal ütközött,ott a villamosvezető szenvedett sérüléseket.

Kamionnal ütközött össze kedden délután a 28-as villamos Kőbányán, a Kőbányai és Horog utca kereszteződésénél. A villamosvezető a balesetben megsérült, őt a mentők kórházba szállították. Másnak nem esett baja.

A BKV fődiszpécsere elmondta, hogy jelenleg a rendőrségi helyszínelőket várják, majd csak ezután kezdődhet meg a műszaki mentés. Addig a 28-as villamos a Mázsa tér és az Orczy tér között nem közlekedik, helyette ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Emellett az ezen az úton járó 9-es busz is megáll a villamosmegállókban. A korlátozás várhatóan délután 5-6 óráig eltart majd.

Személyautóval ütközött a 198-as busz kedden a főváros XVII. kerületében, egy 70 éves nőt a helyszínről kórházba szállítottak - közölte a rendőrség. Az autóban ülők közül senki nem sérült meg, a buszon utazó nő sérülésének súlyosságáról egyelőre nem érkeztek információk - mondta Hujber Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Tájékoztatása szerint a környéken lelassult a forgalom, de torlódásokra nem kell számítani, a forgalom elől nem zárnak le útszakaszt a helyszínelés idejére. A BKV fődiszpécsere azt közölte, hogy a 198-as busz terelőúton jár, két megálló kimarad, 10-15 perces késésekre kell számítani.