A madárinfluenza vírusát mutatták ki négy élő baromfit árusító piacon is, az Egyesült Államokban, New Jersey állam északi részén - írta csütörtökön a Star-Ledger című newarki lap. Helyi állategészségügyi tisztségviselőket idézett, akik elmondták, hogy a H7N2 vírustörzsről van szó, amely - ellentétben a betegség Ázsiában terjedő válfajának kórokozójával - nem veszélyes az emberre. A vírus megjelenése nem szokatlan az állam élő szárnyasokat árusító piacain - erősítette meg Nancy Halpern, az állam főállatorvosa.
New Jersey államban, ahol mintegy 35 élő szárnyast árusító piac működik, a piacok negyven százalékában előfordul a vírus; különösen a spanyol ajkú lakosság látogatja ezeket, mert a frissen vágott baromfit részesítik előnyben. A New Yersey államban megjelent vírusváltozat ugyanaz, mint amelyet Delaware államban is kimutattak, ahol szombat óta a járvány továbbterjedésének megakadályozására 84 ezer csirkét öltek le két csirketelepen.
Az amerikai egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője szerint igen kicsi az esélye annak, hogy a vírus enyhébb változatából egy súlyosabb betegséget okozó mutáns alakuljon ki, amely esetleg az emberre is veszélyessé válhat.
Nem terjed emberről emberre
Eddig még nem volt példa arra, hogy a madárinfluenza vírusa emberről emberre terjedt volna át, nevének megfelelően szárnyasok terjesztik. Két, január 23-án e betegségben elhunyt vietnami lánnyal kapcsolatban azonban a WHO külön vizsgálatot kezdett, mert felmerült a gyanú, hogy esetleg korábban a betegségben meghalt bátyjuktól kapták el a legveszélyesebb, H5N1 vírust.
A vizsgálat azonban a WHO szerdai közleménye szerint kizárta ez utóbbi lehetőséget, és megállapította, hogy mindkét lány a szárnyasoktól eredő vírusfajtától fertőződött meg. A madárinfluenza eddig 14 ember halálát okozta Vietnamban és 5-ét Thaiföldön.
Norvégiában kimutatták
A madárinfluenza vírusának egy enyhébb betegséget okozó változatát azonosították Norvégiában vadkacsákon végzett vizsgálatokon - közölték csütörtökön norvég állatorvosok. Az Ázsiában pusztító betegség egy "jóindulatúbb" változatáról van szó, amely nem okoz olyan súlyos tüneteket, és nem vezet feltétlenül a megbetegedett szárnyasok elhullásához - mondta Stein Ivar Ormsettroe, a Norvég Élelmiszerbiztonsági Hatóság igazgatója.
Ez az első eset, hogy a madárinfluenza vírusát mutatták ki Norvégiában. Az állatorvosok tanulmányozzák az esetet és február 20-ig döntenek arról, hogy szükséges-e egy szélesebb körű vizsgálat a szárnyasoknál.