Békéscsabai rendőrök előzetesben

2004.04.08. 13:39
A rendőrök a gyanú szerint nemcsak színlelt balesetet, hanem helyszíni szemlét is rendeztek. Az ügyben négy civilt is gyanúsítanak.
Előzetes letartóztatásba helyeztek két békéscsabai rendőrt, akik ellen hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés, csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt indítottak nyomozást - tájékoztatta az MTI-t a megyei főügyészség szóvivője csütörtökön.

"Az ügynek további négy civil személy és két rendőr gyanúsítottja is van, ez utóbbiak közül az egyik rendőrrel szemben lakóhely elhagyási tilalmat rendeltek el" - mondta Fazekas Géza.

A nyomozás eddigi adatai szerint egy közlekedési szabálysértést elkövető 100 ezer forintot ajánlott fel rendőr ismerősének, hogy az ellene tett szabálysértési feljelentés alapján ne indítsanak eljárást. A rendőr szolgálati parancsnokának közreműködésével elintézte, hogy a feljelentést ne továbbítsák, majd átvette az ennek fejében felajánlott pénzt.

Egy másik esetben a gyanú szerint egy biztosítási csalásban vett részt a szabálysértési ügyben lefizetett rendőr. Egy balesetvizsgáló kollégájának közreműködését kérte, hogy egy színlelt baleset alapján fizessen a biztosító egy polgári személynek több mint egymillió forintot. A rendőrök nemcsak színlelt balesetet, hanem helyszíni szemlét is rendeztek, erről hamis közokiratot készítettek, amelyre a biztosító a kártérítés összegét ki is fizette - mondta az ügyészség szóvivője.