![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Tizenkilenc évig ült ártatlanul
Joghallgatónak köszönheti szabadulását
Mahert 1983-ban három nő megerőszakolásának vádjával ítélték el, miután mindhárman azonosították őt. A vádlott mindvégig tagadta bűnösségét. - Nagy fordulat ez. Arra számítottam, hogy a börtönben fejezem be az életemet, s most megint szabad vagyok - jelentette ki a férfi.
Szabadulását tulajdonképpen annak a joghallgatónak köszönheti, aki 2001-ben Cambridge-ben egy bírósági épület picéjében rábukkant a Maher-esettel kapcsolatos tárgyi bizonyítékokat - köztük az áldozatok ruhadarabjait is - tartalmazó ládára. Ezután sikerült rábírnia a nyomozó hatóságot, hogy végeztessen DNS-vizsgálatot, amely végül is kimutatta, hogy Maher nem követhette el a neki felrótt bűntetteket.
Martha Coakley körzeti ügyész csütörtökön sajnálkozását fejezte ki a téves ítélet fölött. - Nincs mit mondania az embernek, ha valaki olyan balszerencsés, hogy egy nem teljesen tökéletes rendszernek a rossz oldalára kerül - idézte az AP az ügyésznő szavait.