Óriási felhőszakadás tombolt Baján
Kora délután vihar pusztított Baján, a felszín alatti területeket szinte mindenütt elöntötte az esővíz. A tűzoltóság 5-ös fokozatú veszélyhelyzetet léptetett életbe. A tűzoltók munkáját a szomszédos településekről érkezett kollégáik is segítik.
Óriási felhőszakadás vonult keresztül Baján hétfőn a kora délutáni órákban, a tűzoltóság 5-ös fokozatú veszélyhelyzetnek minősítette a mentést, közölte a katasztrófavédelem.
A felszín alatti területeket szinte mindenütt elöntötte az esővíz, melyet a csatornarendszer nem tudott elvezetni, mondta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Disztl János őrnagy beszámolt arról, hogy a bajai tűzoltók a környező településekből és a szomszédos megyékből is kértek segítséget.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy emberéletben nem esett kár. Már több mint tizenöt, tartalék szivattyúkkal felszerelt tűzoltóautó folytatja a mentést, tette hozzá. Tájékoztatása szerint a vihar Jánoshalma, Kiskunhalas irányába vonul Bács-Kiskun megyében.