A legbrutálisabb csecsemőgyilkosságban hoztak ítéletet

2007.05.22. 14:53
A Győri Ítélőtábla jogerős határozatában helybenhagyta annak a nőnek az öt és fél évre szóló börtönbüntetését, aki két évvel ezelőtt olyan súlyosan bántalmazta újszülöttjét, hogy az a gondos orvosi ellátás ellenére sérüléseibe belehalt.

A győri táblabíróság Makai Lajos vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta egy 32 éves, őriszentpéteri nő, Farkas Gizella ügyében korábban, első fokon eljárt Vas Megyei Bíróság ítéletét, és a vádlottat jogerősen bűnösnek találta tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében.

Farkas Gizella az 1990-es évek elején élettársi kapcsolatot létesített, amelyből két gyermeke született. Ezt követően fogamzásgátló tablettát szedett, ennek ellenére 2004 végén 2005 elején teherbe esett. Másállapotáról azonban nem szólt senkinek, terhességét eltitkolta, terhes-gondozásra nem járt. Testsúlyának gyarapodását bő ruhák viselésével igyekezett palástolni.

Szociális otthon

A vádlottnál, aki egy szociális otthonban dolgozott, a szülés 2005. szeptember 22-én indult meg. Ekkor bement a munkahelyén az egyik fürdőszobába, és életet adott leánygyermekének. A szülést követően a babát brutálisan bántalmazta, majd lezuhanyozott. Ekkor haladt el a fürdőszoba előtt az intézet egyik alkalmazottja, aki a vízcsobogást hallva benyitott a helyiségbe, s meglátta a földön fekvő, kezeit mozgató, apró sikongató hangokat adó csecsemőt, valamint a kádban fürdő vádlottat.

A férfi értesítette a látottakról néhány munkatársát, s velük együtt ment vissza a fürdőbe. Azonban mire visszaértek, a vádlott az újszülöttet felvette a földről és egy magával hozott nejlonzacskóba, valamint egy fürdőlepedőbe csavarta. A visszaérkezők amikor megkérdezték a vádlottat, hogy hol a baba, az tagadta annak létezését.

Azonban közülük az egyik hölgy észrevette a lepedőbe csavart, erősen kékülő arcú, nyöszörgő újszülöttet. Azonnal szakszerűen ellátták, kitisztították a légútjait, melynek köszönhetően a baba felsírt. A közben kiérkező mentősöknek azonban újra kellett éleszteniük, majd koraszülött mentővel a szombathelyi kórházba szállították, ahol a leggondosabb orvosi ellátás ellenére belehalt sérüléseibe. Az újszülött halálát - fejének kádhoz való csapásának hatására keletkezett - traumás agyduzzanatos agyi beékelődés, valamint koponyalapi-boltozati csonttörés okozta.