Bács-Kiskun megyei szemétügy: őrizetben a kunbajai polgármester

2006.12.20. 19:04
A kunbajai polgármester feleségének cége, a Szinkron 99 Kft. érintett az illegális szemétimportban, a rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és környezetszennyezés miatt nyomoz. Az ügynek hét gyanúsítottja van jelenleg, öten őrizetben vannak, és bár hivatalos megerősítést nem adott egyetlen illetékes sem, az Index úgy tudja, hogy a kunbajai polgármester is őrizetben van.

Négy gyanúsított előzetes letartóztatásba vételét javasolja a Bács-Kiskun megyei rendőrség az ügyészségnek; a Németországból származó bálázott szemét illegális elhelyezése miatt indított nyomozásnak eddig hét gyanúsítottja van, ebből öt főt őrizetbe is vett a rendőrség, négynek - egy nőnek és három férfinak - az előzetes letartóztatását javasolják.

A nyomozás során olyan gazdasági társaságok tevékenységét vizsgálja a bíróság, amelyek a Németországból, illegálisan behozott 20 kamionnyi - háromezer bála - szemét szállításával és elhelyezésével kapcsolatba hozhatók. Köztük van a Szinkron 99 Kft., aminek Halász Istvánné, a kunbajai polgármester felesége az ügyvezetője. A hatályos cégbejegyzés szerint a Szinkron 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. székhelye Kunbaja, Zalka Máté u. 2. szám alatt van, amely egy családi ház. A gazdasági társaság önálló képviseleti joggal felruházott vezető tisztségviselője Halász Istvánné, a település polgármesterének felesége.

Őrizetben

A rendőrség annyit árult el, hogy egy kunbajai férfi és egy kunbajai nő is a gyanúsítottak közt van. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Index érdeklődésére még annyit mondott el, hogy rajtuk kívül egy mezőtúri, egy kiskunmajsai, egy kiskőrösi, egy kecskeméti és egy kerekegyházi gyanúsítottja van az ügynek, de hogy közülük kik vannak őrizetben, egyelőre nem közli a rendőrség. A rendőrség reményei szerint a bíróság már csütörtökön döntést hoz az előzetes letartóztatásokról.

A rendőrség szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy Halász István és Halász Istvánné az őrizetbe vett és letartóztatásra javasolt emberek között van. Halász István polgármester szerdán nem jelent meg hivatalában, az Indexnek több kunbajai is elmondta, hogy őrizetben van a település első embere, mint egyikük fogalmazott: kedd este "gyűjtötték be a rendőrök" a Halász házaspárt; a férjet még aznap, a feleséget másnap vették őrizetbe. Szerettük volna megkérdezni a polgármester helyettesét is Halász István őrizetbe vételéről, de Gálfi Lívia annyit nyilatkozott, hogy nem kíván nyilatkozni. A polgármester a TV2 és az M1 híradójának értesülési szerint is rendőri őrizetben van.

Szemét ügy

A kiskunmajsai önkormányzat egy lakossági bejelentés alapján december első napjaiban szerzett tudomást arról, hogy a város határában található egykori szovjet laktanya egyik hangárjában 144 bála, Németországból származó vegyes háztartási hulladékot raktak le.

Dósai Imre, a település polgármestere múlt szerdán az MTI-nek elmondta, hogy egy kamion érkezéséről is névtelen bejelentést kapott, ezért azt sikerült "tetten érni", mielőtt lerakta volna rakományát. Az osztrák rendszámú kamion a fuvarlevél szerint Németországból érkezett. A kamiont és rakományát a rendőrség lefoglalta, majd másnap rakományával együtt visszaindította Ausztriába. A kamion fuvarlevele szerinti áru nem egyezett a jármű rakományával, mert az újrafeldolgozásra felhasználható műanyag helyett bálázott szemetet szállított.

Kunbajai központ

A Bács-Kiskun megyében eddig felfedezett, csaknem háromezer bála döntő hányadát, több mint kétezret Kunbaján fedezték fel. Kunbaján kívül eddig Kiskunmajsán, Jászszentlászlón, Kecskeméten, Kerekegyházán, Pirtón és Soltvadkerten találtak Németországból származó bálázott hulladékot a települések környékén, de több hulladéklerakóban is felfedeztek az utóbbi időben odaszállított és szétterített bálát.

Halász István (független, korábban kisgazdapárti politikus) 2002-ig két cikluson át volt Kunbaja polgármestere. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2003 júniusában jogerősen egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte vámbűncselekmény miatt. Halász Istvánt azért találta bűnösnek a bíróság, mert évekkel korábban jelentős mennyiségű üzemanyagot hozott be az országba, amit fiktív számlák segítségével érték alatt vámoltatott el. A férfit, aki letöltötte börtönbüntetését, az októberi önkormányzati választáson ismét a település polgármesterévé választották.